Az örömhír Máté szerint

chapter 12


Chapters:


verse #1

Abban az időtájban szombati napon Jézus vetések között ment át. Tanítványai megéheztek, és kalászokat kezdtek tépni és ettek.


verse #2

Meglátták ezt a farizeusok és megszólították őt: „Nézd csak, tanítványaid azt teszik, amit szombatnapon nem szabad tenni.”


verse #3

De ő ezt felelte nekik: „Hát nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, mikor megéhezett ő is, a vele levők is?


verse #4

Hogy hogyan ment be az Isten házába, hogy ették meg az Istennek szánt kenyereket, melyeket sem neki, sem a vele levőknek nem lett volna szabad megenniök, egyedül csak a papoknak?


verse #5

Nem olvastátok a törvényben, hogy szombaton a papok a szent helyen a szombatot közönséges nappá teszik, és mégsem esnek vád alá?


verse #6

Azt mondom nektek, hogy a szenthelynél nagyobb van itt.


verse #7

Ha megismertétek volna, mit jelent ez: Könyörületet akarok, nem áldozatot, nem ítéltétek volna el azokat, akik nem eshetnek vád alá.


verse #8

Hiszen az embernek Fia ura a szombatnak.”


verse #9

Máshová ment onnan és betért zsinagógájukba.


verse #10

Volt ott egy ember, akinek száradt volt a keze. Megkérdezték tőle, hogy aztán vádolhassák: „Megengedett dolog-e szombaton gyógyítani?”


verse #11

Ő meg azt kérdezte tőlük: „Van valaki közöttetek, aki ha egyetlen báránya van, s az szombaton verembe esik, meg nem ragadja, és lábra nem állítja?


verse #12

Mennyivel különb az ember a juhnál! Így hát megengedhető, hogy szombaton nemes dolgot tegyünk.”


verse #13

Ezzel odaszólt ahhoz az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta s a karja helyreállott és olyan egészséges lett, mint a másik.


verse #14

A farizeusok erre elmentek és tanácsot tartottak ellene, hogy hogyan veszíthetnék el.


verse #15

Jézus pedig, mikor felismerte tervüket, eltávozék onnan. Sokan követték, s ő mindnyájukat gyógyította,


verse #16

de keményen rájuk szólt, hogy őt nyilvánosságra ne hozzák,


verse #17

hogy beteljesedjék az Ézsaiás prófétán át mondott ige, ki így szólt:


verse #18

„Íme, Ő az én szolgám, akit választottam, Szerelmesem, kiben gyönyörködöm, ráteszem Szellememet, ítéletet fog hirdetni a nemzeteknek.


verse #19

Nem vitatkozik, indulatosan nem kiált, a piacokon senki nem hallja szavát,


verse #20

repedt nádszálat nem tör el, pislogó belet nem olt el, míg győzelemre nem viszi az ítéletet.


verse #21

Neve által nemzetek reménységre jutnak.”


verse #22

Ekkor egy vak és néma ördöngőst hoztak hozzá, s azt ő meggyógyította, úgyhogy a néma beszélt és látott.


verse #23

Az egész sokaság magánkívül volt és így szólt: „Hát nem ő a Dávid fia?”


verse #24

Mikor a farizeusok ezt meghallották, ezt mondták: „Más módon nem űzheti ki az ördögi szellemeket, csak az ördögi szellemek fejedelme, Belzebub által.”


verse #25

Ő pedig, minthogy ismerte töprengéseiket, így szólt hozzájuk: „Minden királyság, mely önmagával meghasonlik, elpusztul, nem állhat meg egy város, vagy ház sem, ha önmagával meghasonlik.


verse #26

Ha pedig sátánt sátán űz ki, magával hasonlik meg, hogy állhat meg akkor királyága?


verse #27

Ha én Belzebubbal űzök ki ördögi szellemeket, fiaitok kivel űzik ki őket? Ezért ők lesznek bíráitok.


verse #28

Ha pedig Isten Szellemével űzök ki ördögi szellemeket, akkor hát eljött már hozzátok az Isten királysága.


verse #29

Hogy is volna képes valaki egy erős harcos házába bemenni, s annak felszerelését elrabolni, ha előbb meg nem kötözi a harcost? Csak azután rabolhatja ki házát!


verse #30

Aki nincs velem, ellenem van, és aki velem nem gyűjt, széjjelszór.


verse #31

Ezért azt mondom nektek, minden vétket és káromlást meg fognak bocsátani az embereknek, de a Szellem káromlását nem fogják megbocsátani.


verse #32

Ha valaki az embernek Fia ellen mond valamit, meg fogják neki bocsátani, de ha a Szent Szellem ellen szól, nem fogják megbocsátani sem ebben a korban, sem a következőben.


verse #33

Ha egy fát nemesnek ítéltetek, akkor annak gyümölcse is nemes, ha romlottnak ítéltétek a fát, akkor a gyümölcsét is romlottnak kell mondanotok, mert gyümölcséről lehet a fát felismerni.


verse #34

Viperák fajzatai! Miután rosszak vagytok, hogy is volnátok képesek jót beszélni? A száj azt szólja, amitől túlárad a szív.


verse #35

Jó ember jó tárházából hordja elő a jót, s a rossz ember rossz tárházából szórja ki a rosszat.


verse #36

Azt mondom nektek, hogy minden henye beszédért, melyet az emberek szólnak, számot fognak adni az ítélet napján,


verse #37

mert beszédeid alapján fognak igazolni téged, és beszédeid alapján fognak elmarasztalni.”


verse #38

Ekkor az írástudók és farizeusok közül némelyek megszólították őt: „Tanító, szeretnénk látni valami jelt, amit te teszel.”


verse #39

De ő ezt felelte: „Rossz, házasságtörő nemzedék jelek után tör, de más jelt nem fognak neki adni, csak Jónás próféta jelét.


verse #40

Mert ahogy Jónás három nap és három éjjel volt a tengeri szörny gyomrában, úgy az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld szívében.


verse #41

Ninivebeli férfiak fognak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt feltámadni s kárhoztatják azt, mert ők Jónás igehirdetésére más felismerésre tértek, itt azonban nagyobb van Jónásnál.


verse #42

Délnek királynője az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt fog felkelni s kárhoztatni fogja azt, mert ő a föld szélső tájáról eljött, hogy Salamon bölcsességét meghallgassa, itt azonban több van Salamonnál.


verse #43

Ha a tisztátalan szellem kimegy az emberből, víztelen helyeket jár be s csillapodást keres, de nem talál.


verse #44

Erre így szól: Megtérek házamba, melyből kijöttem. El is megy és azt üres tétlenségben, kisöpörve és felékesítve találja.


verse #45

Ekkor elmegy, magához vesz hét másik, magánál rosszabb szellemet, bemegy, és ott lakik. Annak az embernek utolsó állapota pedig gonoszabb lesz az elsőnél. Így jár ez a rossz nemzedék is.”


verse #46

Még szólt a sokasághoz, mikor egyszer csak anyja és testvérei kinn álltak, arra igyekezve, hogy vele beszéljenek.


verse #47

Valaki megszólította: „Nini, anyád és testvéreid kinn állnak és veled akarnak beszélni.”


verse #48

Ő azonban ezt felelte neki: „Ki az anyám? Kik a testvéreim?”


verse #49

Erre tanítványai felé nyújtotta kezét és szólt: „Ím, ezek az én anyám és testvéreim!


verse #50

Mert mindenki, aki mennybéli Atyám akaratát cselekszi, nekem testvérem és anyám.”

Chapters:


Books