4. fejezet
Majd ismét az kezdett foglalkoztatni, hogy milyen sok elnyomás van a nap alatt. Láttam az elnyomottak könnyeit, és hogy senki sem vigasztalta meg őket. Az elnyomóik voltak hatalmon, és nem vigasztalta meg az elnyomottakat senki.
Boldogabbnak mondtam azokat, akik már meghaltak, mint azokat, akik még életben vannak.
De mindegyiküknél jobb annak, aki még meg sem született, aki még nem látta, milyen elszomorító dolgokat tesznek a nap alatt.
És láttam, milyen sok erőfeszítés és kiváló munka fakad abból, hogy az emberek versengenek egymással. Ez is hiábavalóság és szélkergetés.
Az ostoba összekulcsolja kezét, és közben a teste tönkremegy.
Jobb egy maroknyi pihenés, mint kétmaroknyi kemény munka és szélkergetés.
Majd egy másik dologra lettem figyelmes, ami szintén hiábavalóság a nap alatt:
Van, aki teljesen egyedül van, nincs társa. Nincs fia vagy testvére, de egyfolytában keményen dolgozik. Mégsem elégszik meg soha a vagyonával. De vajon elgondolkodik ezen: „Ugyan kiért fáradozom, és ki miatt vonom meg magamtól a jót?” Ez is hiábavalóság és siralmas elfoglaltság.
Jobb kettőnek, mint egynek, mivel a kemény munkájuk jutalommal jár.
Mert ha az egyik elesik, a másik fel tudja segíteni. De mi lesz azzal, aki úgy esik el, hogy nincs, aki felsegítse?
És ha ketten egymás mellett fekszenek, nem fognak fázni, de mi lesz azzal, aki egyedül van?
Lehet, hogy valaki le tudja győzni azt, aki egyedül van, de ha ketten állnak vele szemben, nem jár sikerrel. És a hármas kötelet nem lehet egyhamar szétszakítani.
Jobb a szegény, de bölcs gyermek, mint az idős, de ostoba király, akinek már nincs elég esze ahhoz, hogy megfogadja a figyelmeztetést.
Mert ez a börtönből került ki, hogy király legyen, pedig szegénynek született annak a királyságában.
Megfigyeltem minden élőt, aki a nap alatt jár, és azt is, mi történik a fiatallal, aki utódként a másik helyébe lép.
Nagyon sokan támogatják, ám akik később jönnek, nem lesznek elégedettek vele. Ez is hiábavalóság és szélkergetés.