⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

A hébereknek

8. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Ez a lényege annak, amit mondunk: Olyan főpapunk van, mint ő, aki leült a fenséges Isten trónjának a jobbjára az égben,


2. vers

és szolgája a szent helynek és az igazi sátornak, amelyet Jehova állított fel, nem ember.


3. vers

Mert minden főpapot arra neveznek ki, hogy ajándékokat és áldozatokat is felajánljon, ennélfogva szükséges volt, hogy ő is felajánljon valamit.


4. vers

Ha a földön volna, nem lenne pap, mivelhogy már vannak emberek, akik a törvénnyel összhangban felajánlják az ajándékokat.


5. vers

Ezeknek az embereknek a szent szolgálata az égi dolgoknak a másolata vagy árnyéka. Mint ahogy Mózes is ezt a parancsot kapta Istentől, mielőtt elkészítette a sátort: „Ügyelj arra, hogy pontosan úgy készítsetek el mindent, ahogy most a hegyen mutattam neked.”


6. vers

Most azonban Jézust kitűnőbb szolgálattal bízták meg, hiszen ő egy jobb szövetségnek a közvetítője is, amelyet jobb ígéretek alapján erősítettek meg törvényesen.


7. vers

Mert ha az az első szövetség hibátlan lett volna, nem lett volna szükség egy másodikra.


8. vers

Márpedig Isten hibát talál a népben, amikor így szól: „»Jönnek napok – ezt mondja Jehova –, amikor új szövetséget kötök Izrael népével és Júda népével.


9. vers

Ez nem olyan lesz, mint az a szövetség, amelyet ősapáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem őket Egyiptom földjéről, ugyanis nem tartották meg a szövetségemet, és ezért nem törődtem tovább velük« – ezt mondja Jehova.”


10. vers

„»Ez az a szövetség, amelyet Izrael népével kötök azok után a napok után: törvényemet az elméjükbe helyezem, és a szívükbe írom. Én Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek« – mondja Jehova.


11. vers

»Nem tanítja többé senki a polgártársát vagy a testvérét, így szólva: ’Ismerjétek meg Jehovát!’, mert mindnyájan ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig.


12. vers

Mert megbocsátom igazságtalan tetteiket, és nem emlékezem többé bűneikre.«”


13. vers

Azzal, hogy „új szövetségről” beszél, elavulttá teszi a korábbit. Ami pedig elavul és elöregszik, közel van az elmúláshoz.

Fejezetek:


Könyvek