4. fejezet
„Mily gyönyörű vagy, szerelmem!
Mily gyönyörű!
Szemeid galambszemek fátylad mögött.
Hajad, mint a kecskenyáj,
mely Gileád hegyeiről ereszkedik alá.
Fogaid, mint a frissen nyírt juhok nyája,
melyek a fürdésből jöttek fel.
Mind ikreket ellenek,
egy sem vesztette még el kicsinyeit.
Ajkad skarlátpiros fonal,
beszéded kellemes.
Mint a gránátalmagerezd,
olyan az arcod fátylad mögött.
Hasonló a nyakad Dávid tornyához,
mely kősorokból épült,
és amelyen ezer pajzs függ,
a vitézek összes kerek pajzsa.
Két melled, mint két borjacska,
gazella ikrei,
melyek a liliomok közt legelnek.”
„Míg szelesre nem fordul az idő és tova nem tűnnek az árnyak,
elmegyek a mirhának hegyére
és a tömjénnek dombjára.”
„Mindenestül szép vagy, szerelmem,
semmi hibád sincsen!
Gyere velem a Libanonról, menyasszonyom,
gyere velem a Libanonról!
Ereszkedj alá az Amana tetejéről,
a Szenirnek, a Hermonnak a tetejéről,
az oroszlánok tanyáiról, a leopárdok hegyeiről!
Rabul ejtetted szívemet, kedvesem, menyasszonyom!
Rabul ejtetted szívemet szemed egyetlen pillantásával,
nyakláncod egyetlen függőjével.
Kedvesem, menyasszonyom, mily gyönyörűségesek is a kedveskedéseid!
Mennyivel jobbak kedveskedéseid a bornál,
és illatszered illata bármely fűszernél!
Lépes méztől csepegnek ajkaid, menyasszonyom!
Méz és tej van nyelved alatt,
ruháid illata olyan, mint a Libanon illata.
Elzárt kert az én kedvesem, menyasszonyom.
Elzárt kert, és lepecsételt forrás.
Hajtásaid gránátalmák paradicsoma,
benne válogatott gyümölcsök, hennák és nárdusok,
sáfrány, nád, fahéj
és mindenféle tömjénfa, mirha, aloé,
és a legfinomabb illatszerek mind.
Kerti forrás vagy, friss vizű kút
és a Libanonról csörgedező patak.
Ébredj fel, északi szél!
Gyere elő, déli szél!
Fuvallj rá kertemre,
hadd áradjon illata!”
„Jöjjön el kertjébe az én kedvesem,
és egye annak pompás gyümölcseit!”