Evangélium Szent Máté írása szerint

capítulo 28


Capítulos:


verso 1

az szombat este kediglen, mely este az ünnepnek egyik napjára virrad, elmene az Mária Magdaléna és az második Mária, hogy meglátnák az koporsót.


verso 2

és íme, nagy földindulás lőn. mert az Úristennek angyala mennyországból leszálla, és az koporsóhoz menvén az ajtóról az követ lefordítá, és rajta ül vala.


verso 3

az ő tekinteti kediglen olyan vala, mint egy villamás, és az ő ruhája oly fehér vala, mint egy hó.


verso 4

az őrizők kediglen az angyaltól való féltükben megrettenének, és olyaténok lőnek, mint az holtak.


verso 5

felelvén kediglen az angyal mondá az asszonyállatoknak. ne féljetek ti, mert tudom én, hogy az megfeszült Jézust keresitek.


verso 6

nincsen itt, mert feltámadott, miképpen megmondá. jőjetek el, lássátok meg az helyt, holott helyheztették volt az Úristent.


verso 7

és hamar elmenvén mondjátok meg az ő tanítványinak, hogy halottaiból feltámadott, és íme előttetek megyen Galileába, ott őtet meglátjátok. íme megmondám tinektek.


verso 8

és hamarsággal az koporsótól eltérvén, félelemmel és nagy örömmel sietnek vala, hogy hírré tehetnék az ő tanítványinak.


verso 9

mikoron kediglen elmentenek volna, hogy hírré tennék az ő tanítványinak, íme az Jézus eleikbe mene, és mondá. békesség tinektek. azok kediglen őhozzá járulának, és az ő lábaihoz esének, és imádák őtet.


verso 10

legottan mondá az Jézus őnekik. ne féljetek, menjetek el, és hirdessétek meg az én atyámfiainak, hogy Galileába mennének, és ott engemet meglátnak.


verso 11

mikoron kediglen azok elmentenek volna, íme az őrizők közül nékik az városba menének, és mindeneket megbeszélének az papoknak fejedelminek, az melyek történtenek vala.


verso 12

és mikoron egybegyűltenek volna az vénekkel, és tanácsot tartottanak volna, sok pénzt adának az őriző vitézeknek


verso 13

ezt mondván. mondjátok azt, hogy az ő tanítványi jöttenek volt el éjszaka, és azok orozták el, mikoron ti elaludtatok volna.


verso 14

és ha ez dolgot az fejedelem meghallandja, mi rábírjuk őtet, hogy ezt elhiszi, és azt tesszük, hogy semmi félelmetek nem leszen ebből.


verso 15

azok kediglen, mikoron az pénzt elvették volna, akképpen tőnek, miképpen őket rátanították vala. és ez beszéd hirheszék ki az zsidók között mind ez mai napiglan.


verso 16

az tizenegy tanítvány kediglen Galileába mene az hegyre, holott az Jézus helyt hagyott vala őnekik.


verso 17

és mikoron látták volna őtet, imádák őtet. nékik kediglen kételkedének őbenne.


verso 18

és őhozzájuk járulván az Jézus szóla őnekik ezt mondván. minden hatalom énnekem adattatott az mennyben és az földön.


verso 19

annak okáért menjetek el, minden népeket tanítsatok megkeresztelvén őket az Atyának, és az Fiúnak és az Szentléleknek nevébe,


verso 20

tanítván őket, hogy megtartsanak mindeneket, az melyeket én tinektek parancsoltam, és íme én tiveletek vagyok minden napokban mind világvégezetiglen.

Capítulos:


Libros