Sámuel első könyve

capítulo 20


Capítulos:


verso 1

Mikor Dávid elfutott a rámabeli Návétból, elment és így szólott Jonatán jelenlétében: Mit tettem? Mi bűnöm, mi a vétkem atyád előtt, hogy lelkemre tör?


verso 2

Az így felelt: Szó sincs róla! Nem halsz meg! Lásd, atyám sem nagy, sem kis dolgot nem cselekszik anélkül, hogy azt fülem előtt föl nem tárná. Miért éppen ezt a dolgot rejtené el előlem atyám? Semmi sem igaz abból!


verso 3

De Dávid mégis esküvel állította: Nagyon is tudja atyád, hogy szemedben kegyelemre leltem, s azt gondolja; Ne tudja azt Jonatán, hogy ne fájjon neki! De talán, amily biztos, hogy Jahve él és a te lelked él, oly biztos, hogy csak egy lépés választ el engem a haláltól!


verso 4

Jonatán erre így válaszolt Dávidnak: Amit lelked szól, megteszem neked!


verso 5

Ekkor Dávid így szólt Jonatánhoz: Holnap újhold s nekem okvetlenül a király asztalánál kellene ülnöm, de bocsáss el engem, hadd rejtőzzem el a mezőn az este harmadik órájáig.


verso 6

Ha atyád éppen észreveszi hiányomat, mondd neki: Nagyon kérte Dávid tőlem, hogy városába, Betlehembe futhasson, mivel ott az egész nemzetségnek évi áldozása lesz.


verso 7

Ha azt feleli erre: Jól van, akkor békességben van szolgád. De, ha nagy haragra gyullad, tudd meg, hogy elhatározta felőlem a rosszat!


verso 8

Cselekedjél kegyesen szolgáddal, mert Jahve szövetségével kötötted magadhoz szolgádat. Ha bűn terhel engem, ölj meg magad engem! Miért vinnél engemet atyádhoz?


verso 9

Távol van ez tőled! – felelte Jonatán. Hiszen ha biztosan tudom, hogy atyám rosszat határozott felőled, hogyne jelenteném azt meg neked!


verso 10

Ha valaki megjelentené nekem, hogy kemény szóval felelt-e neked atyám! – felelte Dávid.


verso 11

S Jonatán ezt válaszolta Dávidnak: Jer, menjünk ki a mezőre! S kimentek ketten a mezőre.


verso 12

Jonatán aztán így szólt Dávidhoz: Izrael Istenére, Jahvéra esküszöm, hogy én holnap ebben az időben, vagy holnap után harmadnapon kikémlelem atyámat, s ha jó az eredmény Dávidra nézve, akkor, ha én el nem küldök, s nem tárom föl füled hallatára a dolgot,


verso 13

ezt meg azt tegye Jahve Jonatánnal s folytassa ezzel-azzal! Ha atyámnak ez tetszik jónak, hogy bajt hozzon Dávidra, kinyilvánítom füled hallatára; elküldelek téged, s te vonulj el békével. Legyen Jahve veled, amiként atyámmal volt!


verso 14

S ne csak amíg élek, cselekedjed velem Jahve kegyelmét, hogy meg ne haljak;


verso 15

hanem soha el ne vond kegyelmedet házamtól se, még akkor se, amikor Jahve ki fogja írtani a talaj színéről Dávidnak minden egyes ellenségét!


verso 16

Kössön Jonatán szövetséget a Dávid házával s Jahve kerítse elő az igazságot Dávid ellenségeinek kezéből!


verso 17

Jonatán aztán még egyszer megesküdt Dávidnak lelke szeretetére, mert úgy szerette őt, mint a saját lelkét.


verso 18

Holnap újhold lesz – szólt hozzá újra Jonatán – a hiányodat észreveszik, mikor a helyedre néznek.


verso 19

A harmadik napon aztán menj sietséggel alá és jöjj arra a helyre, ahol ama tettnek a napján elrejtőztél. És telepedjél le az Ezel szikla mellé.


verso 20

Én harmadnapon nyilakat fogok amellé lőni, mintha csak úgy magamnak célba lőnék.


verso 21

Majd oda küldöm a legényemet; eredj, találd meg a nyilakat! Ha azt mondom a legénynek: a nyilak rajtad innen vannak, szedd össze őket! Akkor jöjj, mert békességben vagy, nincs semmi baj, oly bizonyosan, mint ahogy Jahve él!


verso 22

De ha így szólanék az ifjúnak: Nézd, a nyilak rajtad túl vannak! Akkor eredj el, mert Jahve küld el tégedet!


verso 23

Ami azt a szót illeti, amelyet te meg én beszéltünk, abban Jahve legyen közted és közöttem örökre!


verso 24

Dávid tehát elrejtőzött a mezőn. Mikor pedig eljött az újhold, a király ebédhez ült, hogy egyék.


verso 25

Helyére ült a király, oda, ahol alkalomról alkalomra ülni szokott: a fal melletti helyre. Jonatán fölkelt; Abnér Saul mellé ült; Dávid helyét pedig üresnek találták.


verso 26

Azon a napon Saul egy szót sem szólt, mert azt gondolta, valami történt vele, nem tisztult meg, bizonyára nem tiszta!


verso 27

De másnap, a hónap második napján, mikor Dávid helyére néztek, így szólt Saul Jonatánhoz, fiához: Miért nem jött el az ebédre Isai fia sem tegnap, sem ma?


verso 28

Nagyon kéredzett tőlem Dávid Betlehembe felelte Jonatán Saulnak.


verso 29

Azt mondta: Bocsáss csak el engem, mert nemzetségünknek áldozás lesz abban a városban! A testvérem, megparancsolta nekem, hogy ott legyek. Most hát, ha kedvességet találtam szemedben, hadd surranjak el, hadd lássam meg testvéreimet! –


verso 30

Ezért nem jött el a király asztalához. – Ekkor fellobbant Saul haragja Jonatán ellen s így szólt hozzá: Te makacs, elfajult fiú, nem tudod azt, hogy saját gyalázatodra és anyád szemérmének gyalázatára kegyeled (választod ki magadnak) Isai fiát?


verso 31

Mert mindaddig, amíg Isai fia él e földtalajon, sem magad nem állasz biztosan, sem királyságod. Küldj, hát érte és hozasd ide hozzám, mert halál fia ő!


verso 32

Miért haljon meg? Mit cselekedett? Kérdezte Jonatán atyjától, Saultól.


verso 33

Ekkor Saul Jonatánra emelte dárdáját, hogy leüsse. Ez megértette Jonatánnal, hogy atyja elhatározta már, hogy megöli Dávidot.


verso 34

Erre Jonatán izzó haraggal fölkelt az asztaltól s újhold másodnapján nem ebédelt, mert fájdalom gyötörte Dávidért, s mert apja megszégyenítette őt.


verso 35

Reggel aztán Jonatán a Dáviddal megbeszélt időben kiment a mezőre s egy kis fiú volt vele.


verso 36

Azt mondta a kis fiúnak: Szaladj! Találd csak meg a nyilakat, melyeket ki fogok lőni! Míg a fiú szaladt, a nyilat ellőtte felette.


verso 37

A fiú a nyíl helyére szaladt, amelyet Jonatán kilőtt s Jonatán a fiú után kiáltott: Ugye, hogy a nyilam rajtad túl van?


verso 38

Majd még utána kiáltott Jonatán a fiúnak: Siess! Iparkodjál! Meg ne állj! A fiú fölszedte a nyilat s urához ment.


verso 39

A fiú azonban semmiről sem tudott; csak Jonatán és Dávid értették a beszédet.


verso 40

Azután Jonatán odaadta fegyvereit a fiúnak, aki szolgálatára volt, s így szólt hozzá:


verso 41

Eredj, vidd a városba! A fiú elment, Dávid pedig előjött a déli oldalról, arcára borult és háromszor meghajlott. Aztán megcsókolták egymást és sírtak egymáson, miben Dávid túltett a másikon.


verso 42

Azután Jonatán így szólt Dávidhoz: Eredj el békességgel, azzal, amint megesküdtünk mind a ketten Jahve nevére így: Jahve legyen köztem és közted, az én magom és a te magod között!


verso 43

Azzal Dávid fölkelt és elment; Jonatán pedig bement a városba.

Capítulos:


Libros