Genezis

chapter 13


Chapters:


verse #1

Ezután Ábrám fölment Egyiptomból, ő és felesége és vele mindene, amije volt, és Lót is délnek.


verse #2

És Ábrám igen gazdag volt jószágban, ezüstben és aranyban.


verse #3

És ment utazva déltől egészen Bét-Élig, addig a helyig, ahol sátra kezdetben volt, Bét-Él és Áj között;


verse #4

az oltár helyéig, amelyet ott első ízben emelt. És szólította ott Ábrám az Örökkévaló nevét.


verse #5

De Lótnak is, aki Ábrámmal vándorolt, volt nyája, marhái és sátrai.


verse #6

És az ország nem bírta el őket, hogy együtt lakhattak volna, mert nagy volt vagyonuk és nem tudtak együtt lakni.


verse #7

És cívódás volt Ábrám jószágának pásztorai és Lót jószágának pásztorai közt; a kanaánita és perizita akkor az országban lakott.


verse #8

És Ábrám így szólt Lóthoz: „Ne legyen, kérlek, viszály köztem és közted, pásztoraim és pásztoraid között, hisz testvérek vagyunk.


verse #9

Nincs-e előtted az egész ország? Válj el, kérlek, tőlem; ha te balra mégy, én megyek jobbra, ha te jobbra mégy, én megyek balra.”


verse #10

Erre Lót felemelte szemeit és látta, hogy a Jordán egész síksága csupa bővízű föld, mielőtt az Örökkévaló elpusztította Szodomát és Gomorát; olyan volt mint az Örökkévaló kertje, mint Egyiptom országa, Cóár felé.


verse #11

Lót tehát a Jordán egész síkságát választotta magának; és Lót keletre vonult és ők elvált egymástól.


verse #12

Ábrám letelepedett Kanaán országában, Lót pedig a síkság városaiban telepedett le és elvitte sátrait egész Szodomáig.


verse #13

Csakhogy Szodoma népe igen gonosz volt és nagyon vétkezett az Örökkévaló ellen.


verse #14

És az Örökkévaló szólt Ábrámhoz, miután Lót elvált tőle: „Emeld fel szemed és nézz le arról a helyről, ahol vagy, északra és délre, keletre és nyugatra,


verse #15

mert az egész országot, amelyet látsz, neked adom és magzataidnak örökre.


verse #16

Magzataidat pedig oly számossá teszem, mint a föld pora, ha valaki megszámlálhatja a föld porát, akkor magzataidat is meg lehet számlálni.


verse #17

Kelj fel, járd be az országot hosszában és széltében, mert neked akarom adni.


verse #18

És Ábrám elvitte sátrait és eljutott és letelepedett Mamré terebintusai mellé, amelyek Hebronban vannak és ott oltárt épített az Örökkévalónak.

Chapters:


Books