Genezis

chapter 20


Chapters:


verse #1

Ábrahám pedig elvonult onnan Dél országa felé és letelepedett Kádés és Sur között, és Gerárban tartózkodott.


verse #2

És azt mondta Ábrahám Sáráról, feleségéről: a nővérem. És Abimelek, Gerár királya elküldött érte és elvette Sárát.


verse #3

Ekkor eljött Isten Abimelekhez éjjel álmában és mondta neki: „Íme te meghalsz az asszony miatt, akit elvettél, mert ő férjes asszony.”


verse #4

Abimelek tehát nem közeledett hozzá; és mondta: „Uram! vajjon még egy igaz népet is meg akarsz ölni?


verse #5

Nem ő maga mondta-e nekem: nővérem ő; és ez is azt mondta: fivérem ő? Szívem feddhetetlenségében és kezem tisztaságában cselekedtem ezt.”


verse #6

És mondta neki Isten álmában: „Én is tudom, hogy szíved feddhetetlenségében cselekedted ezt, azért én is visszatartottalak attól, hogy vétkezz ellenem, ezért nem engedtelek hozzá nyúlni.


verse #7

És most add vissza annak a férfinak a feleségét, mert próféta ő és imádkozni fog éretted, és te élni fogsz; ha pedig nem adod vissza, tudd meg, hogy meg kell halnod, neked és minden hozzád tartozónak.”


verse #8

És fölkelt Abimelek kora reggel, hivatta szolgáit mind és elbeszélte mind e dolgokat fülük hallatára; és a férfiak nagyon megijedtek.


verse #9

És hivatta Abimelek Ábrahámot, és mondta neki: „Mit tettél velünk és mit vétettem ellened, hogy én reám és birodalmamra ilyen nagy vétket hoztál? Olyan dolgokat tettél velem, amiket nem lett volna szabad tenned!”


verse #10

És mondta Abimelek Ábrahámnak: „Mit láttál, hogy e dolgot cselekedted?”


verse #11

És mondta Ábrahám: „Mert azt gondoltam, hogy nincs istenfélelem e helyen, és megölnek engem feleségem miatt.


verse #12

És azonkívül valóban nővérem ő, atyám leánya, de nem anyám leánya, és így lett feleségemmé.


verse #13

És történt, midőn elbujdostatott engem Isten atyám házából, mondtam neki: Ezt a kedvességet tedd velem minden helyen, ahová jövünk, hogy azt mondjad felőlem: Ő az én fivérem.”


verse #14

És vett Abimelek juhokat, marhát, szolgákat és szolgálókat és odaadta Ábrahámnak; és visszaadta neki Sárát, a feleségét.


verse #15

És mondta Abimelek: „Íme országom előtted van; ahol tetszik neked, ott telepedj le.”


verse #16

Sárának pedig mondta: „Íme adtam fivérednek ezer darab ezüstöt, íme ez neked szemtakaró mindazok előtt, akik nálad vannak; mindenki előtt igazolt vagy.”


verse #17

És imádkozott Ábrahám Istenhez; és Isten meggyógyította Abimeleket, feleségét és szolgálóit, és szültek gyermekeket.


verse #18

Mert az Örökkévaló elzárta minden anya méhét Abimelek házában, Ábrahám felesége, Sára miatt.

Chapters:


Books