chapter 6
És újra összetoborzott Dávid minden ifjút Izráelben, számszerint harmincezret,
és fölkelt Dávid és elindult Báálé Jehúdából az egész nép kíséretében, hogy fölvigye onnan az Isten frigyszekrényét, melyre a szent név ruháztatott, az Örökkévaló, a Seregek Urának neve, aki a kerubok felett honol.
És új szekérre tették Isten frigyszekrényét és elszállították Ábinádáb házából, mely Gibeában volt, Uzza és Áhjó, Ábinádáb fiai vezették az új szekeret.
Elindították Ábinádáb házából, mely Gibeában van, Isten frigyszekrényével és Áhjó haladt a frigyszekrény előtt.
És Dávid és egész Izráel háza hangszereken játszottak az Örökkévaló előtt, ciprusfából készült mindenféle hangszeren, hárfán, fuvolán és dobokkal, csengettyűkkel és cimbalmokon.
És midőn elérkeztek Nákón szérűjéhez, Uzza kinyujtotta kezét Isten frigyszekrényéhez és megragadta, mert megcsúsztak a szekérvonó állatok.
És Istennek haragja fölgerjedt Uzza ellen és lesújtotta őt Isten ott a botlás helyén és meghalt ott az Isten frigyszekrénye mellett.
És nagyon zokon esett Dávidnak, hogy az Örökkévaló vesztébe döntötte Uzzát és elnevezte azt a helyet Uzza-vesztének mind a mai napig.
És félelem fogta el Dávidot azon a napon az Örökkévaló előtt és mondta: Hogyan jöhetne az Örökkévaló frigyszekrénye énhozzám?
És nem akarta Dávid magához vitetni az Örökkévaló frigyszekrényét Dávid várába, hanem letérítette azt más útra a Gáthbeli Óbéd-Edóm házába.
És ott maradt az Örökkévaló frigyszekrénye a Gáthbeli Óbéd-Edóm házában három hónapon át és megáldotta az Örökkévaló Óbéd-Edómot és egész házát.
Nemsokára hírül hozták Dávid királynak, mondván: Megáldotta az Örökkévaló Óbéd-Edóm házát és mindazt, ami az övé az Isten frigyszekrénye miatt. És Dávid elment és fölvitette Isten frigyszekrényét Óbéd-Edóm házából Dávid várába nagy örvendezéssel.
És történt, hogy amint a frigyszekrény vivői hat lépést léptek, Dávid király ökröt és ürüt áldozott.
És Dávid teljes erejéből táncot lejtett az Örökkévaló előtt; és Dávid föl volt öltöztetve gyolcs köntösbe.
És Dávid és egész Izráel háza vitték az Örökkévaló frigyszekrényét riadó és kürtszó mellett.
És amint elérkezik az Örökkévaló frigyszekrénye Dávid várába, Mikál, Saul leánya kitekintett az ablakon és látta Dávid királyt, amint szökdelt és táncolt az Örökkévaló előtt és megvetette őt szívében.
Azután bevitték az Örökkévaló frigyszekrényét és fölállították a maga helyén a sátorban, amelyet fölszerelt számára Dávid; és Dávid bemutatott az Örökkévaló előtt égő- és békeáldozatokat.
És befejezte Dávid az égő- és békeáldozatok bemutatását és megáldotta a népet az Örökkévalónak, a Seregek Urának nevében.
És kiosztott az egész népnek, Izráel egész tömegének, férfinak éppúgy, mint nőnek, fejenként egy kerek kenyeret, egy szelet húst és egy szőlőskalácsot, azután a nép elszéledt és mindenki hazament házába.
Azután visszatért Dávid, hogy áldással köszöntse házát és elébe jött Mikál, Saul leánya és szólt: Mily dicső volt ma Izráel királya, aki úgy lépett föl ma szolgái rabnőinek szeme láttára, mint a léhák egyike szokott mutatkozni nyilvánosan.
És Dávid szólt Mikálhoz: Az Örökkévaló előtt történt ez, aki kiválasztott engem, inkább mint atyádat és egész házát és engem rendelt arra, hogy vezér legyek az Örökkévaló népe, Izráel fölött; az ő színe előtt vigadoztam.
És ha még csekélyebbnek látszanék és ha alacsonyabbá válnék is saját szememben, azokkal a rabnőkkel, kikről szólottál, megtisztelve látnám magamat közöttük.
És Mikálnak, Saul leányának nem született gyermeke halála napjáig.