chapter 1
Dávid király igen magaskorú és elaggott lőn és betakargatták ruhákkal és nem tudott fölmelegedni.
És szólának neki szolgái: Hadd keressenek Uram Királyomnak egy hajadon leányzót, aki állandóan a király előtt legyen, mint a király ápolónője, közelében pihenjen, hogy melegség vegye körül Uramat, a Királyt.
És keresének egy szép leányt Izráel egész határában és megtalálták sunemi Abiságot és elvitték a király elé.
A leány nagyon szép vala és ápolója lőn a Királynak és szolgált a Király körül, de az nem ismeré őt.
Ez időben Adonija, Haggith fia nagyratört, mondván: én fogok uralkodni! És szerze magának hadiszekereket és lovasságot és ötven fullajtár vágtatott előtte.
Apja sohasem bánt vele ridegen születése óta, hogy mondta volna: mért cselekedtél így? – és ő is igen megnyerő külsejű vala és őt szűlé anyja Absalom után.
És megbeszélései valának Jóabbal, Cerujja fiával és Ebjatárral, a pappal, kik Adonija pártjához szegődtek.
Ellenben Cádok, a pap meg Benajahú Jehojáda fia, Nátán a próféta, továbbá Simei és Réi meg Dávidnak régi vitézei nem tartottak Adonijával.
És áldozott Adonija juhot, szarvasmarhát és ürüt a Szivárgó kő mellett, amely Rógel forrása mellett van és meghítta összes fivéreit, a király fiait és Juda összes férfiait, a király szolgáit.
Azonban Nátán prófétát, Benájáhut, a régi vitézeket és fivérét Salamont nem hívta meg.
És szóla Nátán Bát-Sébának, Salamon anyjának, mondván: Ugyebár hallottad, hogy uralkodásra lépett Adonija, Hággit fia és a mi urunk Dávid nem tud róla semmit.
Most pedig jövel, hadd adjak tanácsot néked, mentsd meg tulajdon személyedet és Salamon fiad életét.
Indulj és menj be Dávid királyhoz és mondd neki: Hiszen te uram király esküt tettél a te szolganődnek mondván: Bizony Salamon, a te fiad fog uralkodni utánam és ő fog ülni trónomon, – akkor hát mért lépett uralomra Adonija?
Miközben pedig te még beszélsz a királlyal, én belépek utánad és teljessé teszem a te szavaidat.
Csakugyan elment Bát-Séba a királyhoz a belső terembe, a király pedig már nagyon öreg volt és a sunemi Abiság teljesített szolgálatot a király előtt.
És meghajolt Bát-Séba mélyen és leborult a király előtt és szólott a király: Mi van veled?
És felelt neki a nő: Uram, te esküt tettél Örökkévaló Istenedre a te szolganődnek, mondván: A te fiad Salamon fog uralkodni utánam és ő fog ülni trónomon
és most íme király lett Adonija és te uram királyom nem tudsz felőle,
és máris áldozott ökröt, ürüt és juhot bőven és meghívta a király összes fiait, és Ebjátárt a papot, meg Jóábot a hadvezért, de szolgádat Salamont nem hívta meg.
És most uram királyom, egész Izráel szeme rajtad csüng, hogy kijelentsd nékik, ki fog ülni Uram, királyom trónján, utána.
Különben az fog történni, hogy amidőn Uram királyom pihenni fog őseinél, akkor én és fiam Salamon bűnrováson leszünk.
És íme, míg a nő beszélt a királlyal, Nátán, a próféta megjelent.
És jelentették a királynak, mondván: Ime Nátán a próféta! Az pedig belépett a király elé és meghajolt a király előtt arccal a földig.
És szóla Nátán: Uram király, vajjon azt mondtad-e te: Adonija fog uralkodni utánam és ő fog ülni trónomon?
Mert ő ma lement és áldozott ökröt, ürüt és juhot bőven és meghívta a király összes fiait és a seregparancsnokokat, meg Ebjátárt a papot és íme most lakmároznak és isznak előtte és kiáltoznak: Éljen Adonija a király.
De engem, a te szolgádat, Cádokot a papot, Benáját, Jójáda fiát és szolgádat Salamont nem hívta meg.
Vajjon uramtól, a királytól származik ez a dolog és te nem is tudattad a te szolgáddal, ki fog uramnak a királynak a trónján ülni utána?
Erre szót emelt Dávid, a király és mondá: Hívjátok vissza elém Bát-Sébát! – Ő bejött, a király elé járult és megállott a király előtt.
És a király megesküdött szólván: Mint ahogy él az Isten, aki megváltott engem annyi veszélytől,
úgy fogok cselekedni a mai napon, amint megesküdtem neked az Örökkévalóra, Izráel Istenére, mondván, hogy a te fiad, Salamon fog uralkodni utánam és ő fog uralkodni helyettem, – bizony így fogok cselekedni a mai napon.
Erre Bát-Séba meghajtotta magát arccal a földig és leborult a király előtt a földig és szóla: Éljen az én Uram királyom Dávid mindörökké.