Genezis

chapter 31


Chapters:


verse #1

És meghallotta Lábán fiainak szavait, akik azt mondták: „Jákób elvett mindent, ami az atyánké s abból, ami atyánké volt, szerezte ezt az egész gazdagságot”.


verse #2

És látta Jákób Lábán arcát, hogy ő nem olyan hozzá, mint annakelőtte.


verse #3

És szólt az Örökkévaló Jákóbhoz: „Térj vissza atyáid országába és szülőföldedre és én veled leszek”.


verse #4

És Jákób elküldött érte és hivatta Ráhelt és Léát a mezőre nyájához,


verse #5

és szólt hozzájuk: „Látom atyátok arcát, hogy nem olyan hozzám mint annakelőtte; de atyám Istene velem volt.


verse #6

És tudjátok, hogy egész erőmmel szolgáltam atyátokat.


verse #7

Atyátok azonban megcsalt engem és megváltoztatta béremet tízszer, de Isten nem engedte, hogy velem rosszat tegyen.


verse #8

Ha így szólt: a pettyesek legyen a béred, akkor a juhok mind pettyeseket ellettek; ha pedig így szólt: a csíkosak legyen a béred, akkor a juhok mind csíkosakat ellettek.


verse #9

Így vette el Isten atyátok jószágát és nekem adta.


verse #10

És történt, hogy amikor a juhok fogamzottak, fölemeltem szememet és álmot láttam, és íme a bakok, melyek felhágnak a juhokra, csíkosak, pettyesek és foltosak.


verse #11

És szólt hozzám Isten angyala álmomban: Jákób! Én mondtam: „Itt vagyok.”


verse #12

És ő szólt: „Emeld csak fel most szemedet és lásd, mind a bakok, melyek fölhágnak a juhokra, csíkosak, pettyesek és foltosak, mert láttam mindazt, amit Lábán veled cselekszik.


verse #13

Én vagyok Bét-Él Istene, ahol fölkentél oszlopot, ahol nekem fogadást tettél; most kelj föl, menj el ez országból és térj vissza szülőfölded országába”.


verse #14

És Ráhel és Léa felelt és mondta neki: „Van-e még részünk és örökségünk atyánk házában?


verse #15

Nem tart-e idegeneknek bennünket? Mert eladott bennünket és elköltötte az értünk adott pénzt.


verse #16

Mert mindaz a gazdagság, amit Isten atyánktól elvett, a miénk és a mi gyermekeinké. Most tehát tedd meg mindazt, amit Isten neked mondott”.


verse #17

És fölkelt most Jákób és feltette gyermekeit és feleségeit a tevékre.


verse #18

És elvitte minden jószágát és minden szerzeményét, amelyet összegyüjtött, jószágát, amit Paddán Arámban szerzett, hogy elmenjen atyjához, Izsákhoz, Kanaán országába.


verse #19

Lábán elment, hogy megnyírja juhait, azonközben Ráhel ellopta atyjának teráfimjait.


verse #20

És Jákób észrevétlenül ment el Lábántól, az arámitól, mert nem adta tudtára, hogy menekülni akar.


verse #21

És elmenekült ő mindennel, amije volt; fölkelt és átment a folyamon és Gileád hegye felé fordította arcát.


verse #22

Harmadnapra tudtára adták Lábánnak, hogy Jákób elmenekült.


verse #23

És ő magával vitte testvéreit és üldözte őt hét napnyi úton és utólérte Gileád hegyénél.


verse #24

És Isten eljött az arámi Lábánhoz éjjeli álmában és mondta neki: „Őrizkedjél, hogy ne beszélj Jákóbhoz se jót, se rosszat!”


verse #25

És elérte Lábán Jákóbot; most Jákób felütötte sátrát a hegyen, Lábán pedig felütötte sátrát testvéreivel együttesen Gileád hegyénél.


verse #26

És szólt Lábán Jákóbhoz: „Mit tettél, hogy észrevétlenül elmentél és elvitted leányaimat, mint a kard foglyait?


verse #27

Miért menekültél el titkon és szöktél el tőlem? Nem adtad tudtomra, hogy elbocsáthattalak volna örömmel és énekkel, dobszóval és hárfával!


verse #28

Nem is engedted, hogy megcsókoljam fiaimat és leányaimat; most balgául cselekedtél.


verse #29

Volna erőm hozzá, hogy rosszat tegyek veletek; de atyád Istene szólt hozzám tegnap éjjel, mondván: Őrizkedjél, hogy ne szólj Jákóbhoz se jót, se rosszat!


verse #30

És most, mikor el akartál menni, mert vágyva vágytál atyád háza után: miért loptad el isteneimet?”


verse #31

És Jákób mondta Lábánnak: „Mivel féltem, azt gondoltam, hogy talán erőszakkal elrabolod tőlem leányaidat.


verse #32

Akinél megtalálod isteneidet, az ne maradjon életben; testvéreink előtt ismerd fel , mid van nálam és vedd magadhoz”. Jákób nem tudta, hogy Ráhel lopta el azokat.


verse #33

És Lábán bement Jákób sátrába, Léa sátrába és a két szolgáló sátrába, de nem találta; kiment Léa sátrából és bement Ráhel sátrába.


verse #34

Most Ráhel vette a teráfimokat és betette a teve nyergébe és rájuk ült; és Lábán átkutatta az egész sátrat, de nem találta.


verse #35

És ő szólt atyjához: „Ne haragudj rám, uram, hogy nem bírok fölkelni előtted, mert a nők szokása szerint vagyok”. És ő kutatott, de nem találta meg a teráfimokat.


verse #36

És Jákób haragra gerjedt és perelt Lábánnal; szólt Jákób és mondta Lábánnak: „Mi a bűnöm, mi a vétkem, hogy így űzőbe vettél?


verse #37

Hiszen átkutattad minden holmimat, mit találtál házad holmija közül? Tedd ide testvéreim és testvéreid elé, hogy döntsenek kettőnk között.


verse #38

Húsz évig voltam nálad, birkáid és kecskéid nem vetéltek el és juhaidnak kosait nem ettem meg.


verse #39

Amit a vadak széttéptek, nem vittem el hozzád, én viseltem a veszteséget, kezemtől követelted, amit elloptak nappal és amit elloptak éjjel.


verse #40

Úgy voltam, hogy nappal a hőség emésztett és éjjel a fagy és az álom elkerülte szememet.


verse #41

Húsz évig voltam házadban, tizennégy évig szolgáltalak két leányodért és hat évig juhaidért, te pedig tízszer változtattad meg béremet.


verse #42

Ha nem lett volna velem atyám Istene, Ábrahám Istene és Izsák félelme, bizony most üresen küldtél volna el; vesződségemet és kezem munkáját látta Isten és ítélt az elmúlt éjjel”.


verse #43

És Lábán felelt és mondta Jákóbnak: „A leányok az én leányaim, a fiúk az én fiaim és a nyáj az én nyájam, és minden, amit látsz, az enyém; leányaimmal pedig mit tegyek ma, vagy gyermekeikkel, akiket szültek?


verse #44

Most tehát jer, kössünk szövetséget, én meg te, hogy tanuság legyen köztem és közted”.


verse #45

És Jákób vett egy követ és felállította azt oszlopnak.


verse #46

Azután szólt Jákób testvéreihez: „Szedjetek össze köveket”. És szedtek köveket és csináltak egy kőrakást; és ettek ott a kőrakásnál.


verse #47

És Lábán elnevezte Jegar-Száhádutának, Jákób pedig nevezte Galédnak.


verse #48

És szólt Lábán: „Ez a kőrakás tanu ma köztem és közted”. Ezért nevezték Galédnak


verse #49

és Miczpának, mert azt mondta: „Legyen az Örökkévaló őr köztem és közted, ha majd elváltunk egymástól,


verse #50

hogy nem bántod leányaimat és nem veszel leányaim mellé feleségeket. Nincs velünk senki, de lásd, Isten tanu köztem és közted”.


verse #51

És szólott Lábán Jákóbhoz: „Íme a kőrakás, és íme az oszlop, amelyet kettőnk közé állítottam.


verse #52

Legyen tanu ez a kőrakás és legyen tanu az oszlop, hogy én nem megyek ezen kőrakáson túl feléd, sem te nem jössz ezen kőrakáson és ezen oszlopon túl felém gonosz célból.


verse #53

Ábrahám Isten és Náhór Istene és az ő atyjuk Istene ítéljen köztünk”. És megesküdött Jákób atyjának, Izsáknak félelmére.


verse #54

És Jákób áldozatot mutatott be a hegyen és hívta testvéreit, hogy egyenek vele kenyeret; és ettek kenyeret és egész éjjel megpihentek a hegyen.

Chapters:


Books