Szent János evangéliuma

9. fejezet


Fejezetek:


1. vers

és előmenvén Jézus láta egy embert, vakot születésétől fogva.


2. vers

és kérdék őtet az ő tanítványi mondván: Mester, ki vétkezett, ez-e, avagy az ő szülei, hogy vakon születnék?


3. vers

felele Jézus: sem ez nem vétkezett, sem az ő szülei, de hogy megjelentetnének Istennek cselekedeti őbenne.


4. vers

énnekem szükség művelnem annak művelkedetit, ki engemet bocsátott, míg napja vagyon. eljött az éj, mikoron senki nem művelkedhetik.


5. vers

míg ez világon leszek, ez világnak világossága vagyok.


6. vers

ezt mikoron mondá, az földre pökék, és sárt csinála a nyálból, és a sárt szemére kené a vaknak,


7. vers

és mondá neki: menj el, mosd meg a tón, ki mondatik Siloénak, melyet ha megmagyaráz, bocsáttatottat teszen! elmene azért, és megmossa, és látva jöve meg.


8. vers

azért az ő szomszédi, kik őtet először látták vala, hogy koldus volt volna, mondnak vala: nemde ez-e, aki ül vala, és koldul vala?


9. vers

némelyek mondnak vala: ez az, némelyek ismét: hasonlatos ehhez. de ő mond vala: én vagyok.


10. vers

mondnak vala azért neki: mint nyílanak meg neked szemeid?


11. vers

felele az, és mondá: az ember, ki Jézusnak mondatik, sárt csinála, és megkené az én szemeimet, és mondá nekem: menj el a Siloe tóra, és mosd meg! hogy kedig elmenék és megmosám, látást vevék.


12. vers

mondának azért neki: hol vagyon az? mondá: nem tudom.


13. vers

vivék őtet a farizeusokhoz, ki régtől fogva vak vala.


14. vers

vala kedig szombat, mikoron Jézus a sárt csinálná, és az ő szemét megnyitná.


15. vers

ismét kérdik vala azért őtet a farizeusok, mi módon vett volna látást. amaz kedig mondá nekik: sárt tőn nekem az én szemeimre, és megmosám és látok.


16. vers

mondnak vala azért némelyek a farizeusok közül: ez ember nem Istentől vagyon, mert nem illi meg a szombatot. némelyek kedig mondnak vala: mi módon teheti a bűnös ember ez ilyen csodákat? és különbözés vala köztük.


17. vers

mondának ismét a vaknak: te mit mondasz felőle, hogy megnyitotta neked a te szemeidet? amaz kedig mondá: próféta az.


18. vers

nem hivék azért a zsidók őfelőle, hogy vak volt volna, és szeme megnyílt volna, mígnem előhívák annak ő szüleit is, ki látást vett vala,


19. vers

és megkérdék azokat mondván: ez-e a ti fiatok, kit ti azt mondjátok, hogy vakon született? mi módon lát azért mostan?


20. vers

felelnek nekik az ő szülei, és mondának: tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született.


21. vers

de mostan mi módon lásson, nem tudjuk, avagy ki nyitotta meg neki szemeit, nem tudjuk mi. ő maga is emberkorba vagyon, őtet kérdjétek, ő maga szóljon maga felől.


22. vers

ezeket mondák az ő szülei, miérthogy félnek vala a zsidóktól. mert immár megegyenesedtek vala azon a zsidók, hogy valaki őtet Krisztusnak vallaná, kivettetnék a zsinagógából.


23. vers

annak okáért mondák az ő szülei: emberkorba vagyon, ő magát kérdjétek.


24. vers

előhívák azért ismét az embert, aki vak vala, és mondának neki: adj dicsőséget Istennek! mi tudjuk, hogy ez ember bűnös.


25. vers

felele azért nekik, és mondá: ha bűnös, nem tudom. az egyet tudom, hogy mikoron azelőtt vak valék, mostan látok.


26. vers

mondának azért neki ismét: mit tőn neked? mind nyitá meg neked szemeidet?


27. vers

felele nekik: megmondám nektek mostan is, és nem hallátok. miért akarjátok ismét hallani? ti is ő tanítványi akartok-e lenni?


28. vers

gonoszt szólának azért neki, és mondának: te légy ő tanítványa, mi kedig Mózes tanítványi vagyunk.


29. vers

mi tudjuk, hogy Mózesnek szólt Isten, de ezt nem tudjuk, honnét legyen.


30. vers

felele az ember, és mondá nekik: ebbe valami csodálatosság vagyon, hogy ti nem tudjátok, honnét legyen, és nám, megnyitotta az én szemeimet.


31. vers

tudjuk kedig, hogy Isten a bűnösöket nem hallgatja meg, de ha valaki Isten tisztelője, és az ő akaratjának enged, azt hallgatja meg.


32. vers

világ kezdetitől fogva nem hallatott, hogy valaki megnyitotta volna vakon születettnek szemét.


33. vers

hogyha ez Istentől nem volna, semmit nem tehetett volna.


34. vers

felelének, és mondának neki: bűnbe születtél teljességgel, és te tanítasz minket? és kitaszigálák őtet.


35. vers

meghallá Jézus, hogy kiűzték volna őtet. és mikoron megtalálta volna azt, mondá neki: te hissz-e Istennek Fiába?


36. vers

felele amaz, és mondá: kicsoda az, Uram, hogy higgyek őbenne?


37. vers

mondá neki Jézus: láttad is őtet, és aki veled szól, ő az.


38. vers

amaz kedig mondá: hiszek, Uram! és imádá őtet.


39. vers

és mondá neki Jézus: ítéletre jöttem én ez világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakok legyenek.


40. vers

és meghallák ezeket némelyek az farizeusok közül, kik ővele valának, és mondának neki: vakok vagyunk-e mi is?


41. vers

mondá nekik Jézus: ha vakok volnátok, nem volna bűnötök. de mostan azt mondjátok: látunk. azért a ti bűnötök megmarad.

Fejezetek:


Könyvek