5. fejezet
Ó, Jehova, ne feledkezz meg arról, hogy mi történt velünk!
Tekints le, és lásd meg gyalázatunkat.
Örökségünk másokra szállt, házaink idegenekre.
Apátlan árvák lettünk. Anyáink, mint az özvegyek.
Fizetnünk kell azért, hogy a saját vizünket ihassuk, és meg kell vennünk a saját fánkat.
Nyakunkon vannak üldözőink.
Ellankadtunk, de nem pihenhetünk meg.
Kinyújtjuk kezünket Egyiptom és Asszíria felé, hogy jóllakjunk kenyérrel.
Ősapáink, akik vétkeztek, nincsenek többé, de vétkeiket nekünk kell hordoznunk.
Most szolgák uralkodnak rajtunk. Nincs, aki kiragadna a kezükből.
Életünk kockáztatásával szerezzük kenyerünket a pusztaság kardja miatt.
Bőrünk forró lett, mint a kemence, a kínzó éhségtől.
Megalázták feleségeinket Sionban, a szüzeket Júda városaiban.
A fejedelmeket felakasztották a kezüknél fogva, és a véneket sem tisztelték.
A fiatal férfiak kézimalmot visznek, és a fiúk fahordásban botladoznak.
Eltűntek a városkapukból a vének, nem zenélnek többé a fiatal férfiak.
Elszállt szívünkből az öröm. Gyászra fordult a táncunk.
Lehullott fejünkről a korona. Jaj nekünk, mert vétkeztünk!
Ezért fáj a szívünk,
emiatt homályosult el a szemünk;
Sion hegye miatt, amely pusztán hever; rókák kószálnak rajta.
De te, ó, Jehova, örökké trónodon ülsz,
mely nemzedékről nemzedékre fennmarad.
Miért felejtesz el minket örökre? Miért hagysz magunkra oly hosszú időre?
Téríts vissza bennünket magadhoz, ó, Jehova, és mi készségesen visszatérünk hozzád!
Újítsd meg napjainkat, hogy olyanok legyenek, mint egykor!
Ám te teljesen elvetettél minket.
Továbbra is nagyon haragszol ránk.