⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

Mikeás

5. fejezet


Fejezetek:


1. vers

„Most bevagdalod magad,
ó, te lány, akit megtámadtak.
Ostromot indítottak ellenünk.
Bottal verik Izrael bírájának arcát.


2. vers

És te, ó, Betlehem Efrata,
aki túl kicsi vagy ahhoz, hogy Júda ezrei közé tartozz,
belőled származik nekem, aki uralkodni fog Izraelen,
akinek származása ősidőkbe, régmúlt napokba nyúlik vissza.


3. vers

Ezért magára hagyja őket,
míg a szülő nő megszül,
a többi testvére pedig visszatér Izrael népéhez.


4. vers

Tettre kel majd, és pásztorkodik Jehova erejével,
Jehova Istenének fenséges nevében.

Biztonságban laknak majd,
mert hatalma kiterjed a föld legtávolabbi részére.


5. vers

Ő békét hoz el.

Ha pedig az asszír betör a földünkre, és megtapossa megerősített tornyainkat,
kijelölünk ellene hét pásztort, igen, nyolc herceget az emberek közül.


6. vers

Karddal pásztorkodnak majd Asszíria földjén,
és Nimród földjén, annak bejáratainál.

És megszabadít minket az asszírtól,
amikor az betör a földünkre, és megtapossa területünket.


7. vers

Jákob maradéka olyan lesz a sok nép között,
mint a Jehovától jövő harmat,
mint zápor a növényzeten,
mely nem emberben bízik,
és nem emberek fiaira vár.


8. vers

Jákob maradéka olyan lesz a nemzetek közt,
a sok nép között,
mint az oroszlán az erdő vadjai közt,
mint a fiatal oroszlán a juhnyájak közt,
amely átvonul, lecsap az áldozatára, darabokra szaggatja,
és nincsen, aki megszabadítsa azt.


9. vers

Kezed ellenfeleid fölé emelkedik,
és minden ellenséged megsemmisül.”


10. vers

„Azon a napon – ez Jehova kijelentése –
kiirtom lovaidat közüled, és elpusztítom szekereidet.


11. vers

Elpusztítom városaidat földeden,
és lerombolom összes megerősített helyedet.


12. vers

Véget vetek a varázslásnak, melyet gyakorolsz,
és senki sem marad meg közted, aki mágiát űz.


13. vers

Kipusztítom közüled faragott bálványaidat és oszlopaidat,
és többé nem fogsz leborulni kezed művei előtt.


14. vers

Kiszaggatom közüled szent rúdjaidat,
és megsemmisítem városaidat.


15. vers

Haraggal és dühvel állok bosszút
a nemzeteken, melyek nem engedelmeskedtek.”

Fejezetek:


Könyvek