Pál levele a kolosséiakhoz

capítulo 4


Capítulos:

1 2 3 4


verso 1

Ti, urak, adjátok meg szolgáitoknak, ami igazságos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben.


Buzdítás, személyes üdvözletek, üzenetek


verso 2

Az imádságban állhatatosak, éberek legyetek, hálaadással.


verso 3

Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg nekünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amelyért fogoly vagyok,


verso 4

hogy tegyem világossá, amint szólnom kell.


verso 5

Bölcsen viselkedjetek a kívül lévők irányában, a kedvező alkalmakat áron is megvegyétek.


verso 6

Beszédetek mindenkor kellemes, sóval fűszerezett legyen, hogy tudjátok, kinek milyen választ adjatok.


verso 7

Rólam mindent elmond nektek a szeretett testvér, Tükhikosz, a hű szolga és szolgatárs az Úrban,


verso 8

akit éppen azért küldtem hozzátok, hogy megismerjétek dolgainkat, és megvigasztalja szíveteket.


verso 9

Vele van Onézimosz, a hű és szeretett testvér, aki közületek való. Ők mindent elmondanak az itteni dolgokról.


verso 10

Köszönt titeket Arisztarkhosz, az én fogolytársam és Márk, Barnabás unokaöccse – aki felől már utasításokat kaptatok, ha pedig megérkezik hozzátok, fogadjátok szívesen –,


verso 11

továbbá Jézus, akit Jusztusznak hívnak. A körülmetéltek közül csak ők a munkatársaim Isten országának a hirdetésében, akik vigasztalásomra voltak.


verso 12

Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus szolgája, aki imádságaiban tusakodik mindenkor értetek, hogy megállhassatok tökéletesen és teljes meg­győződéssel az Isten minden akaratában.


verso 13

Mert bizonyságot teszek róla, hogy sokat fáradozik értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierápoliszban vannak.


verso 14

Köszönt titeket Lukács, a szeretett orvos és Démász.


verso 15

Köszöntsétek a laodiceai testvéreket, valamint Nimfát és a házánál levő gyülekezetet.


verso 16

Amikor felolvassák nálatok ezt a levelet, gondoskodjatok róla, hogy a laodiceai gyülekezetben is felolvassák, és hogy a Laodiceából átvett levelet ti is felolvassátok.


verso 17

És mondjátok meg Arkhipposznak: Gondod legyen rá, hogy betöltsd azt a szolgálatot, amelyet az Úrtól kaptál!


verso 18

A köszöntést én, Pál írom a saját kezemmel. Emlékezzetek meg a bilincseimről! Kegyelem veletek!

Capítulos:


Libros