Pál második levele a thesszalonikaiakhoz

capítulo 2


Capítulos:

1 2 3


Eljön a törvénytipró, de megsemmisül


verso 1

Testvéreim, kérünk titeket a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a hozzá való gyülekezésünkre nézve,


verso 2

hogy ne rendüljetek meg egyhamar meggyőződésetekben, és ne rémítsen meg titeket semmilyen lélek, beszéd vagy nekünk tulajdonított levél, mintha már itt volna az Úr napja.


verso 3

Nehogy valaki valamiképpen félrevezessen titeket, mert nem jön el az addig, amíg be nem következik előbb a szakadás, és megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia,


verso 4

aki ellene veti és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy imádat tárgyának tartanak, annyira, hogy maga ül be Isten templomába, isten gyanánt mutogatva magát.


verso 5

Nem emlékeztek rá, hogy már elmondtam ezeket nektek, amikor nálatok voltam?


verso 6

És tudjátok, hogy most még mi tartja vissza, hogy csak a maga idejében jelenjen meg?


verso 7

Működik ugyan már a törvénytiprás titkos bűne, csakhogy azt, aki most még visszatartja, el kell távolítani az útból.


verso 8

És akkor megjelenik a törvénytipró – akit az Úr Jézus megöl szájának leheletével és megsemmisít megjelenésének dicsőségével –,


verso 9

akinek eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden erejével, jeleivel és csodáival


verso 10

és a hamisság minden csalásával azok számára, akik elvesznek, mivel visszautasították az igazság szeretetét, hogy az által üdvözüljenek.


verso 11

Ezért bocsátja rájuk Isten a tévelygés hatalmát, hogy higgyenek a hazugságnak,


verso 12

hogy az ítélet utolérje mindazokat, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban gyönyörködtek.


Buzdítás az állhatatosságra


verso 13

Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk Istennek értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre a Lélek megszentelésében és az igazság hitében,


verso 14

amire elhívott titeket a mi evangéliumunk által, hogy részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében.


verso 15

Ezért, testvéreim, legyetek állhatatosak, és ragaszkodjatok azokhoz a rendelkezésekhez, amelyeket akár beszédünk, akár levelünk által tanultatok.


verso 16

Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg,


verso 17

vigasztalja meg a szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.

Capítulos:


Libros