Az Szent Pál apostolnak levele, melyet az zsidóknak írt

chapter 7


Chapters:


verse #1

mert ez vala az Melkizedek, az Sálemnek királya, az felséges Istennek egyházi fejedelme, ki az Ábrahámnak eleibe mene, ki hadból tér vala haza, mely hadban három királyt vert vala meg, és megáldá őtet,


verse #2

kinek mindenekből dézsmát is ada Ábrahámnak, ki először magyarázás szerint igazságnak királyának mondatik, annak utána kediglen Sálemnek is királyának, azaz békességnek királyának,


verse #3

kinek atyját nem ismerék, és anyját, és nemzetségét, és kinek sem napjainak kezdete nincsen, sem életének vége, hanem az Istennek fiához hasonlattatván megmarada mindörökké egyházi ember lévén.


verse #4

gondoljátok meg kediglen, mely nagy méltóságbeli lett legyen ez, kinek Ábrahám pátriárka dézsmát is ada az zsákmányból.


verse #5

és azok, hogymivel az Lévinek fiának számi közül legyenek, az egyházi szolgálatot felveszik, kiknek parancsolatuk is vagyon, hogy dézsmát is vegyenek az néptől, azaz az ő atyjafiaitól, jóllehet azok is az Ábrahámnak derekától szakadtanak vala,


verse #6

de az, kinek az ő neme azoknak közébe nem számláltatik, dézsmát vőn az Ábrahámtól, és megáldá azt, kinek az Isten ígéreteket tett vala.


verse #7

senki meg nem tagadja kediglen, hogy az ne vegyen áldást, amely kisebb annál, aki nagyobb,


verse #8

és bizony az, hogy itt azok vesznek dézsmát, akik meghalnak, ott kediglen az, kiről tanúbizonyság lőn, hogy éljen.


verse #9

és hogy ekképpen szóljak az Ábrahámban, az Lévit is megdézsmálák, ki dézsmákat szokott venni.


verse #10

mert az még az ő atyjának derekában vala, mikoron Melkizedek eleibe menne Ábrahámnak.


verse #11

annak okáért ha az fogyatkozás nélkül való dolog az Lévinek papsága által vala. mert ennek általa vette vala az nép az törvényt, mi szükség vala annak felette más egyházi embernek támadni, ki Melkizedeknek rendje szerint, és nem Áronnak rendje szerint neveztetnék?


verse #12

mert mikoron az papság másra viteték, szükség, hogy az törvénynek is másra való vitele legyen.


verse #13

mert akiről ezek mondatnak, más nemzetségnek ágazatához tartozik, melyből senki oltárra nem szolgál.


verse #14

mert nyilván vagyon, hogy az Júdának nemzetségének ágazatából támadott legyen az mi Urunk. de Mózes is semmit nem szólt róla, hogy az papság ez nemzetségnek ágazatához tartozzék,


verse #15

és ez ez következendőkből is nyilván vagyon. mert az Melkizedeknek hasonlatosságára támad az más egyházi ember,


verse #16

ki nem az test szerint való parancsolatnak törvénye szerint tétetett legyen, hanem az elszakadhatatlan életnek ereje szerint.


verse #17

mert ekképpen vagyon az tanúbizonyság őróla: te vagy az egyházi ember mindörökké, az Melkizedeknek rendje szerint.


verse #18

mert elvétetteték ereje az törvénynek, mely ennek előtte vala az ő erőtlenségéért és használatlan voltáért.


verse #19

mert semmit nem hoza az törvény az fogyatkozás nélkül való dologra, hanem az jobb reménységért adattatott vala emberek közébe, mely reménység áltál közelgetünk az Istenhez,


verse #20

és annyival jobb reménységnek általa, hogynem esküvés nélkül szerezteték az dolog,


verse #21

mert bizony az, hogy azok esküvés nélkül tétettenek egyházi emberekké, ezek kediglen esküvéssel, annak általa, ki őneki ezt mondá: megesküvék az Úristen, és el nem változtatta, amit tőn. te egyházi ember vagy mindörökké, az Melkizedeknek elrendelése szerint.


verse #22

ennyivel lőn az Jézus jobb testamentumnak ígérője.


verse #23

és bizony, hogy azok sokan tétetének egyházi emberekké, annak okáért, hogy az halálnak általa sok ideiglen nem élhetnének.


verse #24

de ez, mivelhogy mindörökké megmaradjon, oly egyházi méltósága vagyon, mely másra nem száll.


verse #25

annak okáért teljességgel üdvözítheti is azokat, kik őáltala mennek az Istenhez, ki mindenkoron él, ez végre, hogy ő érettük esedezzék.


verse #26

mert illik vala, hogy ilyen egyházi fejedelmünk lenne minekünk, ki kegyelmes, ártatlan, tiszta és az bűnösök közül elszakadott, és ki fölségesebb volna az egeknél,


verse #27

és kinek szükség ne legyen naponként, miképpen amaz egyéb egyházi embereknek, először az önnön bűneiért áldozatot tenni, annak utána az népnek bűneiért. mert ezt megtevé egyszer, mikoron önnönmagát áldozatra adá.


verse #28

mert az ó törvény oly embereket szerez egyházi fejedelmekké, kiknek gyarlóságuk vagyon. de az megesküvésnek beszéde, mely az törvénynek felette vala, az Fiút tevé mindörökké fogyatkozás nélkül valóul.

Chapters:


Books