Apostolok cselekedetei

chapter 6


Chapters:


verse #1

Ezekben a napokban a tanítványok megszaporodásakor zúgolódás támadt a hellenisták részéről a hebraisták ellen, hogy a mindennapos felszolgálásban az ő özvegyeiket mellőzés érte.


verse #2

A tizenkettő erre összehívta a tanítványok sokaságát és így szólt: „Nem Istennek tetsző dolog az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva felszolgáljunk az asztaloknál.


verse #3

Szemeljetek ki hát, testvéreink, magatok közül hét olyan férfit, akinek jó híréről tanúságot tesznek, kik Szellemmel és bölcsességgel vannak telve, hogy őket e szükség pótlására beállítsuk,


verse #4

mi pedig állandóan az imádkozással és az ige szolgálatával fogunk foglalkozni.”


verse #5

Megtetszett a beszéd az egész sokaságnak s kiválasztották Istvánt, egy hittel és Szent Szellemmel telt férfiút, továbbá Fülöpöt, Prokhoruszt, Nikánort, Timónt, Parmenászt és egy antióhiai csatlakozót, Nikolaoszt.


verse #6

Ezeket az apostolok elé állították, és azok imádkozás után rájuk tették kezüket.


verse #7

Közben meg növekedett az Isten igéjének hatása s a tanítványok száma is igen megszaporodott Jeruzsálemben. A papoknak is nagy tömege hallgatott a hitre.


verse #8

István pedig kegyelemmel és hatalommal telten nagy csodákat és jeleket vitt véghez a nép között.


verse #9

Előálltak azonban egyesek a libertinusokról elnevezett zsinagógából, továbbá küréneiek, alekszandriaiak, kilikiaiak és ázsiabeliek és vitatkozásba bocsátkoztak Istvánnal,


verse #10

de nem volt erejük arra, hogy ellenálljanak annak a bölcsességnek és Szellemnek, amellyel ő beszélt.


verse #11

Erre felbujtottak bizonyos férfiakat, hogy azt mondják: „Hallottuk, hogy káromló szavakat szólott Mózes és az Isten ellen.”


verse #12

Felindították a népet is, a presbitereket és az írástudókat, rátörtek Istvánra, magukkal vonszolták, és a nagytanács elé vitték,


verse #13

majd hamis tanúkat állítottak ellene, kik ezt mondták: „Ez az ember szüntelenül káromló szavakat szólt e szenthely ellen és a törvény ellen.


verse #14

Hallottuk, hogy azt mondta: A názáreti Jézus le fogja rombolni ezt a helyet és megváltoztatja azokat a szokásokat, melyeket Mózes adott át nekünk.”


verse #15

Egyszer csak a nagytanácsban ülők mind meredten néztek rá és az arcát olyannak látták, mintha angyal orcája volna.

Chapters:


Books