Apostolok cselekedetei

chapter 21


Chapters:


verse #1

Amikor tőlük elváltunk és tengerre szálltunk, egyenes irányba sietve Kószba mentünk, a következő napon Róduszba, onnan Patarába.


verse #2

Miután találtunk egy hajót, mely Föníciába volt átkelőben, abba beszálltunk és tengerre keltünk.


verse #3

Mikor Ciprus feltűnt a láthatáron, azt balkézre elhagytuk, és Szíriába hajóztunk. Lementünk Tíruszba, mert odavitte a hajó a rakományát.


verse #4

Miután tanítványokra leltünk, hét napig ott maradtunk. Ezek a tanítványok azt mondták a Szellemen át Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.


verse #5

Mikor azonban a hét nap végére jutottunk, mégis elindultunk és elutaztunk. Azok feleségükkel, gyermekeikkel együtt mind kikísértek bennünket a városon kívül. A parton térdre borultunk és imádkoztunk,


verse #6

azután elbúcsúztunk egymástól, mi beszálltunk a hajóba, ők otthonukba tértek vissza.


verse #7

Miután a hajózásnak végére jutottunk, Tíruszból Ptolemaiszba érkeztünk, ott köszöntöttük a testvéreket és egy napig náluk maradtunk.


verse #8

A következő napon elindultunk és Cézáreába mentünk, hol Fülöp evangélista házában szálltunk meg, ki a hét közül való volt, és nála maradtunk.


verse #9

Volt neki négy hajadon leánya, akik prófétáltak.


verse #10

Több napig ott időztünk. Ezalatt lejött Júdeából egy Agábusz nevű próféta,


verse #11

ki felkeresett minket, felvette Pál övét, azzal összekötözte saját lábát és kezét és így szólott: „Azt mondja a Szent Szellem: Azt a férfit, akié ez az öv, így fogják a zsidók megkötözni, azután átadják a nemzetek kezébe.”


verse #12

Mihelyt ezt meghallottuk, kérlelgettük mi is, a helybeliek is, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.


verse #13

Akkor Pál így felelt: „Miért teszitek ezt ? Miért sírtok és töritek össze a szívemet. Hiszen én nemcsak arra vagyok kész, hogy megkötözzenek Jeruzsálemben, hanem arra is, hogy meghaljak az Úrnak, Jézusnak nevéért.”


verse #14

Miután nem győzhettük meg, lecsillapodtunk, és azt mondtuk: „Az Úr akarata történjék.”


verse #15

E napok után felkészültünk és felmentünk Jeruzsálembe.


verse #16

Velünk jöttek egyesek a Cézáreából való tanítványok közül is, azok egy bizonyos ciprusi Mnázonhoz vezettek bennünket, ki kezdettől fogva tanítvány volt, nála szállást kaptunk.


verse #17

Ahogy Jeruzsálembe jutottunk, örömmel fogadtak a testvérek.


verse #18

A következő napon Pál velünk együtt elment Jakabhoz. Megjelentek a vének is mind.


verse #19

Pál, miután köszöntötte őket, esetről esetre eléjük tárta, hogy mit tett Isten az ő szolgálatán keresztül a nemzetek között.


verse #20

Azok, mikor hallották, dicsőítették az Istent, és azt mondták neki: „Látod testvérem, hány tízezer hívő van már a zsidók között, és valamennyi buzgón megőrzi a törvényt.


verse #21

Felőled azonban az a beszéd hangzik, hogy mindazokat a zsidókat, akik a nemzetek között élnek, Mózestől való elpártolásra tanítod, hogy azt mondod, hogy ne metéljék körül gyermekeiket, és ne járjanak az átöröklött szokások szerint.


verse #22

Hogy áll hát a dolog? Mindenesetre meg fogják hallani, hogy idejöttél.


verse #23

Tedd meg azért, amit mondunk neked. Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat vettek magukra.


verse #24

Vedd ezeket magadhoz és fogj velük együtt szent tisztuláshoz. Fizess be értük, hogy lenyírathassák, a hajukat és akkor mindenki látni fogja, hogy semmi sem igaz abból, amit felőled hangoztatnak, ellenkezőleg, magad is úgy élsz, hogy megőrzöd a törvényt.


verse #25

A hívő nemzetbeliek felől pedig már levélben rendelkeztünk, és úgy határoztunk, hogy őrizkedniük kell a bálványoknak áldozottól, vértől, fulladt állattól és paráznaságtól.”


verse #26

A következő napon tehát Pál magához vette ama férfiakat, velük együtt szent tisztulás végett bement a szent helyre s kihirdettette a megtisztulás napjainak eltelését, amikor mindegyikükért megviszik a felajánlást.


verse #27

Mikor a hét nap éppen befejezéshez közeledett, az ázsiai zsidók, akik meglátták őt a szent helyen, az egész tömeget összecsődítették. Kezüket Pálra vetették


verse #28

és így kiáltoztak: „Izráeli férfiak segítsetek! Ez az ember, aki mindenhol mindenkit a nép ellen, a törvény ellen és e hely ellen tanít, a tetejében még helléneket is hozott be a szent helyre s megszentségtelenítette ezt a szent helyet.”


verse #29

Előzőleg ugyanis vele látták a városban az efézusi Trofimuszt, és róla gondolták, hogy Pál a szent helyre bevitte.


verse #30

A város mindenestől megmozdult, a nép összetódult. Pált megragadták, és kifelé vonszolták a szent helyről. Tüstént bezárták a kapukat.


verse #31

Mikor meg akarták ölni, jelentés ment fel a zászlóalj ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem zendülésben van.


verse #32

Az abban a nyomban katonákat és századosokat vett magához és lefutott hozzájuk. A zsidók, amikor meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál verését.


verse #33

Akkor az ezredes közelükbe jött, letartóztatta Pált és megparancsolta, hogy két bilinccsel kötözzék meg. Majd a felől tudakozódott, hogy kicsoda és mit cselekedett.


verse #34

A tömegben egyik ezt, a másik azt kiáltozta rá, s mivel a zűrzavar miatt nem tudhatott meg semmi bizonyosat, megparancsolta, hogy a foglyot vezessék fel a kaszárnyába.


verse #35

Mikor Pál a lépcsőkre jutott, úgy volt, hogy a tömeg erőszakossága miatt a katonáknak vinniük kellett őt.


verse #36

Mert a tömeg nyomon követte, s ezt kiáltozta: „Pusztítsd el!”


verse #37

Éppen be akarták vinni őt a kaszárnyába, amikor Pál megszólította az ezredest: „Szabad-e valamit kérnem tőled?” – „Te tudsz hellénül? – kérdezte az.


verse #38

Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki egy idővel ezelőtt felzendült és négyezer szikáriust a pusztába vezetett ki?”


verse #39

Pál így felelt: „Én tarzusi zsidó ember vagyok, Cilicia nem jelentéktelen városának vagyok polgára. Könyörgöm, engedd meg, hogy a néphez szólhassak.”


verse #40

Mikor az megengedte, Pál felállott a lépcsőre, kezével csendet intett a népnek, erre nagy hallgatás következett, ő meg héber nyelven így szólt hozzájuk:

Chapters:


Books