Apostolok cselekedetei

chapter 11


Chapters:


verse #1

Meghallották az apostolok és a Júdea-szerte élő testvérek, hogy a nemzetek elfogadták Istennek igéjét.


verse #2

Mikor azonban Péter felment Jeruzsálembe, a körülmetélkedésből származók perbe fogták őt.


verse #3

– „Körül nem metélt emberekhez mentél be – mondották –, és velük együtt ettél.”


verse #4

Péter ekkor hozzáfogott, hogy sorjában elbeszélje nekik:


verse #5

„Imádkozás közben történt velem Joppéban, hogy önkívületben látomást láttam, – valami eszköz szállt alá, mint egy négy sarkánál fogva a mennyből alábocsátott vitorlavászon s egészen lejött hozzám.


verse #6

Amikor meredten néztem, észrevettem, hogy földi négylábúak, fenevadak, csúszómászók s az ég madarai vannak benne.


verse #7

Hangot is hallottam, mely így szólt hozzám: Kelj fel, Péter, öljed és egyél!


verse #8

Azt feleltem: Semmiképp sem, Uram, mert szentségtelen vagy tisztátalan sohasem ment be a szájamon.


verse #9

De a mennyből jövő hang másodszor is megszólalt: Amit az Isten megtisztított, te ne tartsd tisztátalannak.


verse #10

Háromszor történt ez, azután mindent visszavontak ismét az égbe.


verse #11

Tüstént ezután három férfi állott az elé a ház elé, melyben voltam, kiket Cézáreából küldtek hozzám.


verse #12

A Szellem ekkor azt mondta nekem, hogy minden kételkedés nélkül menjek el velük. Eljött velem ez a hat testvér is és együtt mentünk be annak a férfinak házába.


verse #13

Az azután közölte velünk, hogy hogyan látott egy angyalt a házában megállani, s hallotta, hogy az azt mondja: Küldj Joppéba s hívasd át Simont, kinek Péter a mellékneve.


verse #14

Ő majd oly szókat fog mondani neked, melyek által megmenekülsz te és egész házad.


verse #15

Mikor elkezdtem beszélni, a Szent Szellem úgy szállott le rájuk, mint reánk is kezdetben.


verse #16

Visszaemlékeztem ekkor az Úr szavára, hogy hogyan mondotta: János vízbe merített titeket, de ti Szent Szellembe fogtok bemerülni.


verse #17

Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta Isten nekik is, mint amelyet nekünk adott, kik az Úrban, a Krisztus Jézusban hittünk, lehet nekem hatalmam arra, hogy Istent megakadályozzam?”


verse #18

Ahogy ezt meghallották, lecsillapodtak, és ily szókkal dicsőítették Istent: „Tehát a nemzeteknek is megadta Isten, hogy az életre vivő új felismerésre térhessenek.”


verse #19

Mármost azok, akiket az Istvánnal meginduló üldözés szétszórt, elmentek egész Föníciáig, Ciprusig és Antióhiáig, ám senkinek sem szólták az igét, csak zsidóknak.


verse #20

Voltak azonban közöttük néhányan ciprusi és cirénei férfiak, kik Antióhiába mentek és ott a hellénekhez is szóltak, örömüzenetként hirdetve nekik Jézust, az Urat.


verse #21

Velük volt az Úr keze, úgyhogy sokan tértek meg az Úrhoz pogányok, akik hittek.


verse #22

Eljutott a hír felőlük a Jeruzsálemben levő eklézsia fülébe is, úgyhogy onnan Barnabást elküldték Antióhiába.


verse #23

Mikor az odaérkezett és látta az Istennek ott ható kegyelmét, megörült és mindnyájukat bátorította, hogy elszánt szívvel maradjanak meg az Úr mellett.


verse #24

Mert jó, Szent Szellemmel és hittel telített férfi volt. Így elég nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz.


verse #25

Elment azután Tárzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antióhiába.


verse #26

Úgy történt azután, hogy egy egész éven át együtt voltak az eklézsiában, s jókora sokaságot tanítottak. A tanítványok először Antióhiában kapták a keresztyén nevet.


verse #27

Ezekben a napokban próféták mentek alá Jeruzsálemből Antióhiába.


verse #28

Közölök egy Agábusz nevű előállott és a Szellem által jelképekben arra mutatott rá, hogy az egész lakott földre nagy éhínségnek kell eljönnie, ami Klaudiusz alatt be is következett.


verse #29

A tanítványok elhatározták, hogy amely mértékben közölök kinek-kinek módjában fog állani, valamit küldeni fognak, hogy a Júdeában lakó testvéreknek szolgálatára lehessenek.


verse #30

Meg is tették ezt, Barnabáson és Saulon keresztül elküldték az adományt a véneknek.

Chapters:


Books