chapter 27
Mikor megtörtént a döntés, hogy elhajózunk Itáliába, Pált és más foglyokat átadták egy Juliusz nevű századosnak, ki őfelsége kohorszából való volt.
Beszálltunk egy adramitteni hajóba, mely az ázsiai partokra készült vitorlázni s elindultunk. Velünk volt egy tesszalonikai macedón is, Arisztarhusz.
Másodnapon Szidonban kötöttünk ki s mivel Juliusz emberszeretőleg bánt Pállal, megengedte, hogy a barátaihoz menjen, és azok gondoskodását élvezze.
Onnan tengerre szállván Ciprus alatt vitorláztunk el, minthogy a szelek ellenkezőek voltak.
Miután a Cilicia és Pamfilia partját mosó tengert áthajóztuk, a liciai Mirába érkeztünk.
Ott a százados egy Itáliába tartó alexandriai hajót talált és arra felszállított bennünket.
Jó sok napig késéssel hajóztunk s alig tudtunk Knidusz közelébe jutni, s mivel a szél nem engedte, Szalmóné mellett Kréta alatt hajóztunk el,
de alig tudtunk mellette elhaladni. Majd egy bizonyos Szép Kikötőnek nevezett helyre érkeztünk, melyhez közel volt Lászája városa.
Meglehetősen sok idő elteltével, s amikor már a miatt is veszélyes volt a hajózás, mert a nagyböjt ideje elmúlt, Pál megintette a hajózókat:
„Férfiak, úgy veszem észre, hogy nemcsak a hajótehernek és a hajónak, hanem a lelkeknek, nekünk magunknak is bántalmunkkal és nagy kárunkkal jár majd a hajózás.”
A százados azonban inkább adott hitelt a kormányosnak és a hajó gazdájának, mint annak, amit Pál mondott.
Mivel a kikötő alkalmatlan volt a kitelelésre, a többség azt a tervet fogadta el, hogy elhajóznak onnan, hátha valamiképp eljuthatnának Főnixbe, és ott telelhetnének ki. Főnix Krétának olyan kikötője, mely délnyugati és északnyugati szélnek ellenében néz.
Miután gyenge déli szél fújt, azt vélvén, hogy elhatározásuknak urai lehetnek, felszedték a horgonyt és Kréta mellett, ahhoz közel hajóztak el.
Nem sokkal azután orkánszerű szél csapott rájuk, melyet Euraquilónak neveznek.
Ez a hajót magával ragadta, s amikor a hajó nem volt képes a széllel szembeszegülni, ráhagytuk magunkat, s az magával sodort bennünket.
Mikor egy Klauda nevű kis sziget alá futottunk, alig volt annyi erőnk, hogy a mentőcsónakot hatalmunkban tartsuk.
Miután ezt felhúzták, mentőeszközökhöz folyamodtak: alul körülövezték a hajót. Félve attól, hogy zátonyra futunk, leeresztették a vitorlát és így sodortattak.
A vihartól erősen szorongattatva, a következő nap kidobálták a rakomány egy részét,
s harmadnapon saját kezünkkel szórtuk ki a hajó felszerelését.
Mivel sem nap, sem csillagok több napon át nem fénylettek, s mivel nem csekély viharnak voltunk kitéve, a jövőt illetőleg a megmenekülésnek minden reménységét elvesztettük.
Mikor hosszú ideje tartott már az étlenség, felállott közöttük Pál és így szólott: „Óh férfiak, engedelmeskednetek kellett volna nekem, hogy Krétából ne induljunk el, és akkor megtakaríthattuk volna ezt a kárt és veszteséget.
De most arra intelek titeket, hogy ne veszítsétek el kedveteket, mert közületek egyetlen lélek sem fog elveszni, csak a hajó.
Ezen az éjszakán ugyanis mellém állott annak az Istennek egyik angyala, akié vagyok, akinek szolgálok
és ezt mondta: Ne félj Pál! Neked a császár elé kell állnod! Amellett lásd csak, Isten kegyelemből neked adta mindazokat a lelkeket, akikkel együtt utazol.
Ne veszítsétek el hát kedveteket, férfiak. Mert hűnek tartom az Istent és hiszem, hogy minden azon a módon fog történni, ahogy mondotta nekem.
Valamilyen szigetre ki kell jutnunk.”
Miután az Adrián való sodortatásunknak tizennegyedik éjjele is elérkezett ránk, éjfélkor észrevették a matrózok, hogy valamilyen föld felé vitetünk.
Amikor a mérő ónt kivetették, harminchét métert találtak. Kis távolságra ismét kivetették a mérő ónt és huszonhat métert találtak.
Mivel féltek, hogy sziklás helyre jutunk, a hajó faráról négy horgonyt eresztettek le, s epedve várták, hogy nappal legyen.
Minthogy a matrózok azon voltak, hogy elmeneküljenek a hajóról, a mentőcsónakot le is eresztették a tengerbe, színlelve, mintha a hajó orráról horgonyokat készülnének kivetni.
Pál azt mondta a századosnak és a katonáknak: „Ha ezek nem maradnak a hajóban, ti sem menekülhettek meg.”
Ekkor a katonák elvágták a mentőcsónak köteleit, s azt kiesni hagyták.
Mikor már nappalodni kezdett, Pál mindenkit bátorított, hogy élelmet vegyen magához. Azt mondta: „Már az étlen várakozásnak tizennegyedik napját töltitek úgy, hogy semmit magatokhoz nem vettetek.
Azért kérve kérlek titeket, hogy vegyetek magatokhoz élelmet, mivel ez megmenekülésteket munkálja. Mert közületek senkinek a hajaszála sem fog meggörbülni.”
Miután így szólt, mindenki előtt fogott egy kenyeret, hálát adott Istennek, megtörte és enni kezdett.
Erre mindenki jókedvre derült és evett.
Mindannyiunkat összevéve kétszázhetvenhat lélek voltunk együtt a hajóban.
Miután jóllaktunk az eledellel, megkönnyítették a hajót azzal, hogy a gabonát a tengerbe dobták.
Mikor kinappalodott, nem ismerték meg a szárazföldet, de valami öblöt figyeltek meg, amelynek lapos partja volt, így gondolták, ha lehet, erre hajtják ki a hajót.
A horgonyokat köröskörül levágták, s a tengerbe eresztették, egyúttal a kormányevezők szíjazatát fellazították és a sudárvitorlát a fúvó szél elé vonva, a part felé tartottak.
Mikor egy félszigetszerű helyre jutottak, a hajót partnak taszították, a hajó orra a fenékbe fúródott, mozdíthatatlanul megállott, a hajó farát azonban az erőszakos nyomás leszakította.
Ekkor a katonákban az a szándék fogamzott meg, hogy a foglyokat megölik, hogy valaki ki ne ússzék, és meg ne szökjék.
Ámde a százados, ki Pált meg akarta menteni, megakadályozta tervüket. Megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, vessék magukat a tengerbe, és először menjenek ki a szárazra,
a többiek deszkákon, vagy más hajótartozékokon ússzanak ki. Így történt azután, hogy mindannyian kimenekedtek a szárazföldre.
The software aims to connect everyone with the text of the Bible on a quickly accessible, customisable interface.
The name refers to both connectivity and speed…
“Let every man be swift to hear, slow to speak, and slow to anger!”
With love, Tom Károly