Az Szent Pál apostolnak második levele, melyet az tesszalonikabelieknek írt

3. fejezet


Fejezetek:

1 2 3


2. vers

és hogy szabaduljunk meg az oktalan és gonosz emberektől, mert nem mindeneké az hit.


3. vers

de hű az Úristen, ki megerősít titeket jövendőre, és megőriz az gonosztól.


4. vers

bizodalmunk vagyon kediglen az Úristennek általa tifelőletek, hogy mind mostan is, mind ennek utána megtegyétek azokat, melyeket parancsolunk tinektek.


5. vers

az Úristen kediglen viselje az ti szíveiteket az Úristennek szerelmibe, és az Krisztusnak békességgel való várásába!


6. vers

hagyjuk kediglen tinektek, atyámfiai, az mi Urunk, Jézus Krisztusnak nevének általa, hogy szakadjatok el minden atyafiútól, ki kéjen jár, és nem az tanúság szerint, melyet mitőlünk vőn.


7. vers

mert tudjátok ti, miképpen kelljen követnetek minket, mert nem szertelenül viselők mi magunkat tiközöttetek,


8. vers

sem ingyen kenyeret nem vettünk valakitől, hanem munkálódással és verítékezéssel, éjjel és nappal munkát tevén, ezért hogy valakinek tiközületek nehézségére ne lennénk.


9. vers

nem hogy ezt szabad ne legyen minekünk tennünk, hanem hogy mi magunkat például adnók tinektek, hogy minket követnétek.


10. vers

mert mikoron tiközöttetek volnánk, ezt hagyjuk vala tinektek, hogy aki nem akarna munkálódni, az ne ennék is.


11. vers

mert hallok, hogy nekik kéjeken járnának tiközöttetek, kik semmi haszonra való dolgot nem tesznek, hanem haszontalan dolgot művelnek.


12. vers

azoknak kediglen, kik efféle emberek, ezt hagyjuk, és azokat erre kérjük az mi Urunk, Jézus Krisztusnak általa, hogy nyugodalommal munkát tevén az ő tulajdon kenyerüket egyék.


13. vers

ti kediglen, atyámfiai, meg ne fáradjatok az jótéteményben!


14. vers

hogyha valaki nem enged az mi beszédünknek, jelentsétek meg azt leveleteknek általa, és nyájasságot ne tartsatok azzal, hogy megpiruljon.


15. vers

demaga úgy ne tartsátok, mint ellenséget, hanem intsétek, mint atyafiút.


16. vers

az Úristen kediglen, ki békességnek Ura, adjon tinektek békességet minden módon! az Úristen legyen mind tiveletek!


17. vers

az köszönet ez én kezem írásában vagyon, Pál keze, mely jel minden levelemben. így írok.


18. vers

az mi Urunk, Jézus Krisztusnak kedve legyen tiveletek mindentekkel! ámen. ez levél Athénból kelt.

Fejezetek:


Könyvek