Az Szent Pál apostolnak első levele, melyet az Timóteusnak írt

6. fejezet


Fejezetek:

1 2 3 4 5 6


1. vers

valamely szolgák iga alatt vannak, az ő urukat minden tisztességre méltóknak alítsák, hogy az Istennek nevét és tanúságát ne szidalmazzák.


2. vers

akiknek kediglen hív keresztény uruk vagyon, meg ne utálják, mivelhogy atyafiak legyenek, hanem inkább szolgáljanak őnekik, hogy keresztények legyenek, és szerelmesek, kik az jótéteményben részesek. ezekre taníts, és ezekre ints!


3. vers

ha ki idegen tudományt követ, és az mi Urunk, Jézus Krisztusnak igaz beszédire nem hajol, és az tudományra, mely az isteni szolgálat szerint vagyon,


4. vers

ez ilyen felfuvalkodott, és semmit nem tud, hanem esztelenül él, és magát oly tudományokra adta, melyek kérdezkedéseknek és vetekedéseknek visszavonásában vannak, melyekből támad irigység, versenység, szidalmas beszéd, gonosz vélekedések, embereknek hiábavaló tusakodásuk.


5. vers

kik értelmük szerint megdöglöttenek, és kiktől az igazság elvitetett, kik azt alítják, hogy az isteni szolgálat kereskedés. szakadj el azoktól, akik ilyetének.


6. vers

nagy kereskedés kediglen az isteni szolgálat az oly lélekkel, mely megelégedett azzal, amit bír.


7. vers

mert semmit nem hoztunk be ez világra, és bizony ki is semmit nem vihetünk.


8. vers

hanem mikoron abrakunk és ruházatunk megvagyon, ezekkel megelégedünk.


9. vers

akik kediglen meg akarnak gazdagulni, kísértésbe esnek, és tőrbe és sok balgatag és ártalmas és hiábavaló kívánságokba, melyek embereket halálra és veszedelemre süllyesztnek.


10. vers

mert az pénzgyűjtésre való igyekezet minden gonosz dolgoknak gyökere, melyet nekik mikoron felettébb kívántanak volna, eltévelyedének az hitből, és ő magukat sok bánatokba kötelezék.


11. vers

te kediglen, Isten embere, ezeket eltávoztassad. kövess kediglen igazságot, isteni szolgálatot, hitet, szeretetet, békességgel való tűrést és engedelmességet.


12. vers

jó késálkodással késálkodjál az hit mellett, foglald meg az örök életet, melyre el is hívattatál, és jó vallással től vallást sok tanúknak előtte.


13. vers

ezt hagyom teneked az Istennek előtte, ki mindeneket élővé teszen, és az Jézus Krisztusnak előtte, ki jó vallással tőn bizonyságot ponciusbeli Pilátusnak idejében,


14. vers

hogy tartsd meg az parancsolatot tiszta lévén, és oly, kit meg ne feddhessenek az mi Urunk, Jézus Krisztusnak megjelenéséiglen,


15. vers

melyet meg fog mutatni, mikron annak ideje leszen, az, ki boldog, és ő maga fejedelem, az Országlóknak Országbírója, és az Uralkodóknak Ura,


16. vers

kinek ő magának vagyon halhatatlansága, ki oly világosságban lakik, melyhez nem mehetnek, kit egy ember sem látott, sem láthat is, kinek tisztessége és birodalma örökkévaló! ámen.


17. vers

meghagyjad azoknak, kik gazdagok ez világon, hogy lelkükben fel ne emelkedjenek, és az bizonytalan gazdagságokban reménységeket ne vessék, hanem az élő Istenben, ki mindeneket életünkre bőven ad minekünk,


18. vers

hogy jól cselekedjenek, hogy gazdagok legyenek jó művelkedetekben, hogy jókedvvel segítsenek mást, és marhájukban részeltessenek, mely elrejtett drága marha leszen őnekik jövendőre,


19. vers

és jó fundamentum, hogy elfoglalják az örök életet jövendőre.


20. vers

ó, Timóteus, tartsd meg, amit tenálad letettem, és távoztasd el az hiábavaló beszédeket, melyek az keresztény hittől idegenek, és az hamis nevű tudománynak ellenben való vetekedését,


21. vers

mely tudományt mikoron nekik vallanának, eltévelyedének az hit mellől. az Istennek kedve legyen teveled! ámen.

Fejezetek:


Könyvek