⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

Péter első levele

4. fejezet


Fejezetek:

1 2 3 4 5


1. vers

Mivel Krisztus szenvedett a testben, ti is fegyverkezzetek fel ugyanazzal a szemléletmóddal. Mert aki szenvedett a testben, az felhagyott a bűnökkel,


2. vers

hogy a testben hátralevő idejét többé ne emberek kívánságaiért, hanem Isten akaratáért élje.


3. vers

Hiszen elég, hogy az eltelt időben a nemzetek akaratával összhangban éltetek, amikor is gátlástalanul viselkedtetek, féktelen szenvedély vezetett titeket, lerészegedtetek, valamint vad mulatozásokban, ivászatokban és törvényellenes bálványimádásokban vettetek részt.


4. vers

Mivel már nem tartotok velük, egyre mélyebbre süllyedve a züllöttségben, össze vannak zavarodva, és becsmérlően beszélnek rólatok.


5. vers

De ezek az emberek számot fognak adni annak, aki készen áll arra, hogy megítélje az élőket és a halottakat.


6. vers

Valójában ezért hirdettetett a jó hír a halottaknak is, hogy bár megítélik őket a testben az emberek nézőpontjából, de a szellemmel összhangban éljenek Isten nézőpontjából.


7. vers

Mindennek a vége pedig már közel van. Ezért gondolkodjatok józanul, és legyetek éberek, ne hanyagoljátok el az imát.


8. vers

Mindenekelőtt mélységesen szeressétek egymást, mert a szeretet bűnök tömegét fedezi el.


9. vers

Legyetek vendégszeretők egymás iránt, morgolódás nélkül.


10. vers

Ki milyen mértékben kapott ajándékot, aszerint használjátok azt az egymásnak végzett szolgálatban mint jó sáfárok, akik Isten különféle módokon kifejezett ki nem érdemelt kedvességében részesültek.


11. vers

Ha valaki szól, úgy szóljon, mint aki Isten kijelentéseit szólja; ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki rá van utalva az Istentől kapott erőre, hogy mindenben Isten legyen dicsőítve Jézus Krisztus által. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké. Ámen.


12. vers

Szeretteim, ne lepődjetek meg a titeket érő tüzes próbák miatt, mintha valami különös dolog érne benneteket.


13. vers

Ellenkezőleg, ezután is örüljetek, mivel részesek vagytok a Krisztus szenvedéseiben, hogy az ő dicsőségének nyilvánvalóvá válásakor is örülhessetek, és felettébb boldogok lehessetek.


14. vers

Ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket, boldogok vagytok, mert a dicsőség szelleme, igen, Isten szelleme nyugszik rajtatok.


15. vers

Mindamellett egyikőtök se szenvedjen, mert gyilkos vagy tolvaj vagy gonosztevő vagy mások dolgába avatkozó.


16. vers

De ha mint keresztény szenved, ne szégyenkezzen, hanem továbbra is dicsőítse Istent, azáltal hogy keresztényként él.


17. vers

Mert itt a meghatározott idő, hogy megkezdődjön az ítélet Isten házán. Ha pedig először rajtunk kezdődik, mi lesz a végük azoknak, akik nem engedelmeskednek Isten jó hírének?


18. vers

„És ha az igazságos nehezen részesül megmentésben, mi történik majd az istentelennel és a bűnössel?”


19. vers

Így tehát azok, akik Isten akaratával összhangban szenvednek, továbbra is bízzák magukat egy hű Teremtő gondjaira, miközben jót tesznek.

Fejezetek:


Könyvek