Szent Márknak evangéliuma

chapter 14


Chapters:


verse #1

annakutána kedig, az húsvét és az napok, kik kelt kenyérnek mondatnak, valának eljövendők. és a papi fejedelmek és az írástudók keresik vala, miképpen Jézust csalárdsággal megfognák, és megölnék,


verse #2

és mondanak vala: ne ez ünnepnapon, hogy ne legyen támadás a népek között.


verse #3

és mikoron volna Betániába, poklos Simon házánál, és letelepedett volna, eljöve egy asszonyállat, kinél vala alabástromba nárduskenet, tiszta, nem elegyített. és az alabástromot megtörvén, neki fejére öntötte.


verse #4

valának kedig nékik, kik ezt ő magukba bosszulják vala, mondván: mire való ez kenetnek kára?


verse #5

mert ezt eladhatták volna többen háromszáz pénznél, az szegényeknek oszthatták volna, és zúgódnak vala az asszony ellen.


verse #6

de mondá Jézus: hagyjátok el őtet, mire vagytok neki bántására? jó művelkedet művelkedék énvelem.


verse #7

mert szegények mindenkoron vannak veletek, és amikor akarjátok, jól tehettek velük, de én nem mindenkoron leszek veletek.


verse #8

amit tehetett, azt művelte ez asszony, mert elölvette az én testemet, hogy megkenné a temetésre.


verse #9

bizony mondom nektek, vahol megprédikálják ez evangéliumot mindez világon, ezt is megmondják az ő emlékezetére, hogy ezt művelte.


verse #10

és Júdás Iskariót, a tizenkettő közül egy, elmene a papi fejedelmekhez, hogy őtet nekik árulná.


verse #11

melyet mikoron hallának amazok, örülének rajta, és fogadának neki, hogy pénzt adnának. és azon igyekezik vala, mi módon jó okkal nekik árulhatná.


verse #12

és első napon, ki mondatik kelt kenyérnek, mikoron húsvéttal áldoznak, mondanak neki az ő tanítványi: hova akarod, hogy menjünk, és megszerezzük, hol megegyed az húsvétot?


verse #13

és elbocsáta kettőt az ő tanítványi közül, és mondá nekik: menjetek el a városba, és előtökbe járul egy ember, ki egy korsót tele viszen vízzel. az után menjetek,


verse #14

és valahova bemegyen, mondjátok meg ott az családos embernek: Mester mondja, hol vagyon a ház, kibe megegyem a húsvétot az én tanítványimmal?


verse #15

és ő mutat nektek egy vacsoráló helyet, nagyot, megterítettet és készet, ott szerezzétek meg nekünk.


verse #16

elmenének a tanítványok, jövének az városba, és azonképpen találák, mi módon nekik mondta vala, és megszerzék az húsvétot.


verse #17

és mikoron immáron este volna, eljöve Jézus a tizenkettővel.


verse #18

és mikoron letelepedtenek volna, és ennének, mondá Jézus: bizony mondom nektek, hogy egy közületek, ki velem eszik, elárulandó engemet.


verse #19

amazok ezen megszomorodának, és kezdének fejenként mondani: nemde én-e? és mások is: nemde én-e?


verse #20

ő kedig felelvén mondá nekik: egy az tizenkettő közül, ki az tálba nyúl velem.


verse #21

jóllehet, embernek fia elmegyen, miképpen megírták róla, de jaj annak az embernek, ki által embernek fia elárultatik. jobb volt volna annak, hogyha nem született volna az ember.


verse #22

és mikoron ennének, vevé Jézus az kenyeret, és mikoron megáldotta volna, megszegé, és nekik adá, és mondá: vegyétek, egyétek, ez az én testem.


verse #23

és vevén az pohárt is, mikoron hálát adott volna, nekik adá. és mindnyájan ivának belőle,


verse #24

és mondá nekik: ez az én vérem, új törvényre, ki sokakért kiontatik.


verse #25

bizony mondom nektek, ezután nem iszom ez szőlőtőnek gyümölcséből, mindaz napiglan, míglen amaz újat iszom Istennek országába.


verse #26

és mikoron dicséretet mondottanak volna, kimenének az Olaj-hegyre.


verse #27

és mondá nekik Jézus: ti mindnyájan megbotránkoztok énbennem ez éjjel. mert meg vagyon írván: megverem a pászort, és az juhok eloszolnak.


verse #28

de minekutána feltámadok, elölveszlek titeket Galileába.


verse #29

Péter kedig mondá neki: ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem.


verse #30

és mondá neki Jézus: bizony mondom neked, hogy ma, ez éjjel, minekelőttte kakas kétszer énekel, háromszor tagadsz meg engemet.


verse #31

amaz annál keménybben mondja vala: sőt, ha együtt kell meghalnom veled is, meg nem tagadlak tégedet. és mindnyájan úgyan mondanak vala.


verse #32

és jövének az helyre, ki mondatik Getszemáni. és mondá az ő tanítványinak: üljetek le itt, míg továbbmegyek, és imádkozom.


verse #33

és vevé Pétert, Jakabot és Jánost vele, és kezde rettegni és gyötretni,


verse #34

és mondá nekik: szomorú az én lelkem mindhalálig, maradjatok itt, és vigyázzatok.


verse #35

és egy kevéssé tovább mene, leborula az földre, és imádkozék, hogy ha lehetséges volna, múlnék el tőle az óra, és mond vala:


verse #36

Atyám, Atyám, mindenek lehetők vannak nálad, vedd el éntőlem ez pohárt, demaga nem, amit én akarok, hanem amit te.


verse #37

és eljöve, alván találá őket, és mondá Péternek: Simon, aludsz-e? nem vigyázhatál-e egy óráig?


verse #38

vigyázzatok, és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek. jóllehet, a lélek kész, de a test gyarló.


verse #39

és ismét továbbmenvén imádkozik vala, és ugyanazon beszédet mondá.


verse #40

és megtérvén ismét alván találá őket. mert az ő szemük megnehezedtek vala, és nem tudnak vala mit felelni neki.


verse #41

eljöve harmadszor is, és mondá nekik: aludjatok immár és nyugodjatok,


verse #42

igaz, elég. eljött az óra, íme embernek fia bűnösök kezébe adatik. keljetek fel, menjünk el. íme elközelgett, aki engemet elárul.


verse #43

és legottan, még mikoron ő szólna, előjárula Júdás, ki egy vala az tizenkettő közül, és ővele sok sereg, tőrökkel és dorongokkal, a papi fejedelmektől, az írástudóktól és a fő népektől.


verse #44

és aki árulja vala őtet, adott vala nekik közjelt, mondván: valakit megcsókolok, az az, fogjátok meg őtet, és okkal vigyétek.


verse #45

és mikoron eljutott volna, legottan hozzá járula, és mondá neki: Mester, Mester, és megcsókolá őtet.


verse #46

amazok kedig mindjárást hozzányúlának, és megfogák őtet.


verse #47

egy kedig azok közül, kik ott állnak vala, tőrét kivonván hozzáüté a papi fejedelem szolgájához, és elvágá a jobb fülét.


verse #48

Jézus kedig felele, és mondá nekik: miképpen gonosztevő emberre, jöttetek tőrökkel és dorongokkal engemet megfogni,


verse #49

naponként nálatok valék tanítván a templomba, és nem fogátok meg engemet, de ezek arra lesznek, hogy beteljesedjenek az írások.


verse #50

és a tanítványok őtet elhagyván mind elfutának,


verse #51

és egy ifjúcska követi vala őtet, ki az mezítelen testét gyolccsal környékezte vala be, és a több ifjak őtet megkapák.


verse #52

amaz kedig, az gyolcsot nekik hagyván, mezítelen futa el tőlük.


verse #53

és vivék Jézust a papi fejedelemhez, melyhez gyűlenek a több papi fejedelmek is, az írástudók és az főnépek.


verse #54

Péter kedig követi vala őtet tavol, mindaddig, mígnem juta a papi fejedelem palotájába, és ott ül vala a szolgákkal, fűtözik vala arcul a világra.


verse #55

a papi fejedelmek kedig és mind az egész tanács, keresnek vala Jézus ellen bizonyságot, mi módon őtet megölhetnék, és nem lelnek vala,


verse #56

és jóllehet sokan tanúltak vala rá hamisan, de nem valának azok elég alkalmas tanúk.


verse #57

és nékik felkelnek vala, és hamisan tanulnak vala ellene, mondván:


verse #58

mi hallottuk, hogy azt mondotta: én elrontom ez templomot, melyet kézzel csináltanak, és harmadnap után építek másikat, nem kézzel csináltat.


verse #59

és ezenképpen mégsem valának eleg alkalmasak azoknak tanúsági.


verse #60

de felkelvén a papi fejedelem közikbe, kérdi vala Jézust mondván: nem felelsz-e valamit? micsoda tanúságot mondnak ezek teellened?


verse #61

de Jézus csak hallgat vala, és semmit nem felel vala. ismét a papi fejedelem megkérdé őtet, és mondá neki: te vagy-e az Krisztus, az áldott Istennek fia?


verse #62

Jézus kedig mondá: én vagyok, és meglátjátok embernek fiát Istennek hatalmának jobbja felől ülni, és eljőni az égnek ködeibe.


verse #63

a papi fejedelem kedig, megszakasztván az ő ruháit, mondá: mi szükség több tanúság ezeknél?


verse #64

ím, hallátok a káromlást, mi tetszik nektek? amazok kedig mindnyájan kárhoztatják vala őtet, hogy méltó volna halálra.


verse #65

és nékik kezdék őtet megpökdösni, és orcáját bekötni, és arcul csapdosni, és mondani neki: mondj jövendőt! és az szolgák arcul csapdossák vala őtet.


verse #66

és mikoron volna Péter alatt a palotába, eljöve a papi fejedelemnek szolgálóleányi közül egy,


verse #67

és mikoron látta volna, hogy Péter ott fűtöznék, rátekinte, és mondá neki: te is az názáretbeli Jézussal valál-e?


verse #68

de ő megtagadá, mondván: nem ismerem, sem tudom, mit mondasz. és kimene az ajtó eleibe, és kakas szóla.


verse #69

és a leány, mikoron látta volna őtet, kezdé ismét mondani azoknak, kik ott állnak vala: ez azok közül való.


verse #70

de ő ismét megtagadja vala. és egy kevés vártatva, akik ott állnak vala, mondanak vala Péternek: bizony azok közül való vagy, mert Galileából való vagy, szód is olyan vagyon.


verse #71

de amaz kezde szabódni és esküdni: nem ismertem az embert, akiről szóltok.


verse #72

és ismét kakas szóla. és megemlékezék Péter az beszédről, melyet mondott vala neki Jézus: minekelőtte kakas szólal kétszer, háromszor tagadsz meg engemet. és kezde sírni.

Chapters:


Books