Mózes második könyve a zsidóknak Égyiptomból kijöveteléről

chapter 15


Chapters:


verse #1

Akkor éneklé Mózes és az Izráel fiai ezt az éneket az Úrnak, és szólának mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett.


verse #2

Erősségem az Úr és énekem, szabadítómmá lőn nekem; ez az én Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom.


verse #3

Vitéz harczos az Úr; az ő neve Jehova.


verse #4

A Faraónak szekereit és seregét tengerbe vetette, s válogatott harczosai belefúltak a veres tengerbe.


verse #5

Elborították őket a hullámok, kő módjára merültek a mélységbe.


verse #6

Jobbod, Uram, erő által dicsőül, jobbod Uram, ellenséget összetör.


verse #7

Fenséged nagyságával zúzod össze támadóid, kibocsátod haragod s megemészti az őket mint tarlót.


verse #8

Orrod lehelletétől feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek megmerevültek a tenger szívében.


verse #9

Az ellenség monda: Űzöm, utólérem őket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtok. Kardomat kirántom, s kiirtja őket karom.


verse #10

Leheltél lehelleteddel s tenger borítá be őket: elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben.


verse #11

Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicső, félelemmel dícsérendő és csudatévő?


verse #12

Kinyújtottad jobbkezedet, és elnyelé őket a föld.


verse #13

Kegyelmeddel vezérled te megváltott népedet, hatalmaddal viszed be te szent lakóhelyedre.


verse #14

Meghallják ezt a népek és megrendülnek; Filisztea lakóit reszketés fogja el.


verse #15

Akkor megháborodának Edom fejedelmei, Moáb hatalmasait rettegés szállja meg, elcsügged a Kanaán egész lakossága.


verse #16

Félelem és aggodalom lepi meg őket; karod hatalmától elnémulnak mint a kő, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed.


verse #17

Beviszed s megtelepíted őket örökséged hegyén, mely Uram, lakhelyűl magadnak készítél, szentségedbe Uram, melyet kezed építe.


verse #18

Az Úr uralkodik mind örökkön örökké.


verse #19

Mert bémenének a Faraó lovai, szekereivel és lovasaival együtt a tengerbe, és az Úr visszafordítá reájok a tenger vizét; Izráel fiai pedig szárazon jártak a tenger közepén.


verse #20

Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot vőn kezébe, és kimenének utánna mind az asszonyok dobokkal és tánczolva.


verse #21

És felele nékik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett.


verse #22

Ennekutánna elindítá Mózes az Izráelt a veres tengertől, és menének Súr puszta felé; három napig menének a pusztában és nem találának vizet.


verse #23

És eljutának Márába de nem ihatják vala a vizet Márában, mivelhogy keserű vala. Azért is nevezék nevét Márának.


verse #24

És zúgolódik vala a nép Mózes ellen, mondván: Mit igyunk?


verse #25

Ez pedig az Úrhoz kiálta, és mutata néki az Úr egy fát és beveté azt a vízbe, és a víz megédesedék. Ott ada néki rendtartást és törvényt és ott megkísérté.


verse #26

És monda: Ha a te Uradnak Istenednek szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekeszed, a mi kedves az ő szemei előtt és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, a melyeket Égyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód.


verse #27

És jutának Élimbe, és ott tizenkét forrás vala és hetven pálmafa; és tábort ütének ott a vizek mellett.

Chapters:


Books