Az Szent János apostolnak első levele

4. fejezet


Fejezetek:

1 2 3 4 5


1. vers

szerelmes atyámfiai, ne higgyetek minden léleknek, hanem lássátok meg, ha az lelkek az Istentől legyenek, mert sok hamis próféták jövének ki ez világra.


2. vers

ennek általa ismeritek meg az lelket, mely Istentől vagyon: minden lélek, mely azt vallja, hogy az Jézus Krisztus testben jött legyen, az Istentől vagyon.


3. vers

és minden lélek, mely nem vallja az Krisztus Jézust, hogy testben jött legyen, Istentől nincsen. és ez az antikrisztusnak lelke, kiről halljátok, hogy eljövendő legyen, és immáron ez világon vagyon.


4. vers

fiacskáim, ti az Istentől vagytok, és meggyőztétek őket, mert nagyobb, ki tibennetek vagyon, hogynemmint ki ez világon.


5. vers

azok ez világból vannak, annak okáért ez világról szólnak, és ez világ őket hallgatja.


6. vers

mi az Istentől vagyunk. aki az Istent ismeri, minket hallgat. aki Istentől nincsen, nem hallgat minket. ennek általa ismerjük az igazságnak lelkét és az tévelygésnek lelkét.


7. vers

szerelmes atyámfiai, szeressük mi egymást, mert az szeretet az Istentől vagyon, és minden, kiben szeretet vagyon, az Istentől született, és ismeri az Istent.


8. vers

akiben szeretet nincsen, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.


9. vers

ebben teték meg az Istennek mihozzánk való szerelme, hogy az ő egyetlen egy Fiát bocsátá az Isten ez világra, hogy éljünk őáltala.


10. vers

ebben vagyon az szeretet, nem, hogy mi szerettük legyen az Istent, hanem hogy ő szeretett legyen minket, és elbocsátá az ő Fiát, hogy az mi bűnünkért engesztelő lenne.


11. vers

szerelmes atyámfiai, ha az Isten ekképpen szerete minket, minekünk is szeretnünk kell egymást.


12. vers

az Istent soha senki nem látta. ha mi egymást szeretjük, az Isten mibennünk lakozik, és az ő szerelme fogyatkozás nélkül való mibennünk.


13. vers

ebből ismertük meg, hogy őbenne lakozunk, és ő mibennünk, hogy mivel az ő Szentlelkiből ada minekünk.


14. vers

és mi látók, és tanúbizonyságot teszünk róla, hogy az Atyaisten elbocsátja az ő Fiát, ez világnak Megváltóját.


15. vers

valaki vallást teszen róla, hogy az Jézus Istennek Fia, az Isten abban lakozik, és ő az Istenben.


16. vers

és mi is megismerők, és hívők az szeretetet, amely szeretete az Istennek mihozzánk vagyon. az Isten szeretet, és aki az szeretetben lakozik, az Istenben lakozik, és az Isten őbenne.


17. vers

ebben fogyatkozás nélkül vagyon az szeretet mivelünk, hogy bizodalmunk legyen az ítéletnek napján, hogy miképpen az Isten állatja szerint vagyon, mi is állatunk szerint vagyunk ez világon.


18. vers

félelem nincsen az szeretetben, hanem az fogyatkozás nélkül való szeretet kiveti az félelmet, mert az félelemnek gyötrelme vagyon. aki kedig fél, az nincs fogyatkozás nélkül az szeretetben.


19. vers

mi szeretjük őtet, mert ő először szerete minket.


20. vers

ha valaki azt mondandja: szeretem az Istent, és az ő atyjafiát gyűlölendi, hazug. mert aki nem szereti az ő atyjafiát, amelyet látott, miképpen szeretheti az Istent, kit nem látott?


21. vers

és ez parancsolatunk vagyon őtőle, hogy aki az Istent szereti, szeresse az ő atyjafiát is.

Fejezetek:


Könyvek