49. fejezet
És szólott Cijón: Elhagyott engem az Örökkévaló és az én Uram elfelejtett! –
De vajjon elfelejtheti-e az asszony az ő gyermekét, hogy ne könyörülne teste magzatán? Igen, mindezek elfelejthetők, de Én meg nem feledkezem rólad.
Hiszen tenyerembe rajzoltam képed, várfalaid szüntelen Előttem vannak.
Fiaid Hozzám sietnek, rombolóid és pusztítóid távoznak tőled.
Jártasd körül szemedet és lásd valamennyien összegyűltek, eljöttek hozzád. Életemre, úgymond az Örökkévaló, mindannyit, mint drága ékszert öltöd magadra és magadra csatolod, mint egy menyasszony az ő díszeit.
Mert bizony omladékaid, romhalmaid és földúlt országod most szűk lesz néked lakóhelyül, bizony eltűnnek a te zaklatóid.
Majd szólani fognak füled hallatára, elhagyatottságod gyermekei: Szűk nekem ez a hely, odébb egy lépéssel, hogy én is megtelepedhessek.
Te magad pedig azt fogod mondani szívedben: Ki szülte számomra ezeket, mikor én gyermekeimtől megfosztott és elhagyatott voltam, számkivetett és hontalan bolyongó; – és ezeket ki nevelte föl? Íme, én egyedül maradtam és ezek honnan valók?
Így szól az Örökkévaló Isten: Íme, Én fölemelem karomat a nemzetek felé és a népek felé magasra tartom lobogómat és ők elhozzák fiaidat ölükben és leányaidat vállukon hozzák haza,
és királyok lesznek gyermekápolóid és fejedelemasszonyaik lesznek ápolódajkáid, arccal a földreborulnak előtted és lábad porát nyelik és megtudod, hogy Én vagyok az Örökkévaló, akinek hívei meg nem szégyenülnek!
Vajjon el lehet-e venni a hőstől az ő ragadmányát és elmenekülhet-e a győztes elől, akit foglyul ejtett?
Bizony, így szól az Örökkévaló: A hőstől el lehet venni az ő foglyát és a hatalmas vitéznek ragadmánya elmenekülhet, de a véled perlekedőkkel Én szállok perbe és a te fiaidat Én segítem meg.
És Én megetetem üldözőidet saját húsukkal és meg fognak ittasodni mint édes bortól, a maguk vérén, hogy megtudja minden halandó: Én, az Örökkévaló, vagyok a te Oltalmazód és Megváltód, Jákóbnak hatalmas szirtje!…