Jesája

50. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Így szól az Örökkévaló: Hol van anyátok válólevele, amely bizonyítaná, hogy elküldtem őt, avagy hol van a hitelező, akinek eladtalak titeket? Csakis bűneitek miatt kerültetek rabságba, csupán bűneitek miatt lett elűzött anyátok!


2. vers

Miért jöttem hát, ha nem követ senki? Miért kiáltottam, ha nem felel senki; vajjon rövidnek méritek karomat a megváltásra, avagy talán nincs Bennem erő, hogy megmentselek? – Íme, Én fölháborodásomban kiszárítom a tengert, a folyamokat sivataggá teszem, hogy víz híján megbűzhődik haluk és elvész szomjúságban.


3. vers

Az eget sötétségbe öltöztetem és gyászoló zsákruhába burkolom.


4. vers

Az én uram az Örökkévaló, rámbízta a tanítás nyelvét, hogy tudjam fölüdíteni a lankadottat az igével; felébreszti reggelente fülemet, hogy halljam, amint a tanítás szól.


5. vers

Az Örökkévaló Isten megnyitotta fülemet és én nem állottam ellent, nem hátráltam meg.


6. vers

Inkább odaadtam testemet a bántalmazóknak, arcomat a marcangolóknak, ábrázatomat nem rejtettem el a gyalázás és köpés elől.


7. vers

Az Örökkévaló Isten meg fog engem segíteni, azért nem borultam szégyenbe, azért tettem keménnyé arcomat, mint a kovakő: meg voltam győződve, hogy nem fogok szégyent vallani.


8. vers

Közel van az, aki az én igazamat kivívja, ki mer velem pörbe szállani? Rajta hát, álljunk elő együtt: ki az én pörös felem? Lépjen közelebb hozzám!


9. vers

Íme, az Örökkévaló Isten az én segítőm: ki ítélhet el engem? Íme azok mind, mint a ruha szétmállanak, elpusztítja őket a moly!


10. vers

Köztetek ki az istenfélő, aki hallgatni kész az Ő szolgájának szavára, aki jár sötétségben és nincs számára fény? Az bízzék az Örökkévaló nevében és támaszkodjék Istenére!


11. vers

Íme, ti mindnyájan tűzgyujtogatók vagytok, lángnyilakkal fegyverkezők, hát csak járjatok tüzetek világosságában és a lángnyilakban, amelyeket meggyujtottatok; Az Én kezemből ered ez is számotokra; szenvedésben fogtok elhanyatlani!

Fejezetek:


Könyvek