42. fejezet
Így szól Isten, az Örökkévaló, aki az egeket alkotta és boltozta, aki a földet kiterjeszté minden sarjadékaival, aki lelket ad a népnek és szellemet a rajta járóknak.
Én az Örökkévaló hívtalak igazsággal téged és megfogtam kezedet, Izráel, és őriztelek és tettelek népek szövetségéül, hogy légy nemzetek világossága!
Hogy megnyisd a világtalan szemeket, hogy kihozd börtönéből a rabot, a fogság házából a sötétség lakóit!
Én vagyok az Örökkévaló, ez az én nevem és dicsőségemet másnak át nem engedem, sem dícséretemet a faragott bálványoknak!
Az első jóslatok így már beteljesedtek és én újakat hirdetek; mielőtt kisarjadnak, közlöm tivéletek.
Daloljatok azért az Örökkévalónak új dalt, zengjétek dícséretét a föld széleiről, ti tengeren járók és minden ami a tengert betölti a szigetek és lakóik!
Zengjenek dalt a sivatagok és a városok és a falvak, melyekben Kédár lakik, énekeljenek a sziklák lakói, a hegyek ormáról harsogjanak!
Fejezzék ki Isten iránt a hódolatot és az ő dicsőségét hirdessék a szigeteken!
Mert íme Isten indul mint hadak hőse, mint a harcok embere szít buzgalmat, riadót fúj és harsog, ellenségein erőt veszen.
Szól az Isten: hallgattam rég, ősidők óta, némán vesztegeltem, féken tartottam magam; mint szülő asszony ziháltam, aléltan lihegtem;
de most fölforgatom a hegyeket és bérctetőket, minden fűszálat elhervasztok, a nagy folyamokat szigetekké változtatom és a tavakat kiszárítom.
És vezérelni fogom a vakokat olyan úton, amelyet sohasem ismertek, irányítom őket ösvényeken, melyekről nem tudtak, a sötétséget átváltoztatom előttük világossággá és a hepehupás tájat egyenes síksággá; ezeket a dolgokat végrehajtom és abba nem hagyom!
Meg fognak hátrálni és szégyent vallanak a faragott bálványban bízók, akik az öntött képnek mondják: te vagy a mi Istenünk!
Óh ti süketek, kezdjetek hallani, óh ti vakok, nézzetek, hogy láthassatok!
Ki hát a vak? – ha nem az én szolgám Izráel? és ki a süket, ha nem az én követem, akit küldék? Ki annyira vak, mint az én meghittem és annyira világtalan, mint „Isten szolgája?” –
Óh sokat látsz, de nem őrzöd meg, füled nyitva, de nem hallasz.
Pedig Adonáj akarja, igazsága diadaláért, hogy naggyá tegye a Tórát és hatalmassá!
Az pedig – „Istennek szolgája” – kiprédált, kifosztott nép, odvakban elrekesztve és börtönökben elrejtve mind, martalékul estek és nincs megmentőjük, zsákmányul lettek – és nincs, aki szólna: adjátok vissza!
Vajjon köztetek ki tud figyelni erre, ki tud visszafelé figyelmezni és hallgatni a multra?
Ki dobta prédául Jákóbot, martalócok elé Izráelt? Nem az Örökkévaló-e, aki ellen vétkeztünk, akinek útján nem akarnak járni és szent tanítására nem hallgattak? –
És ezért kiönté rájuk haragja dühét és a háború erejét és körülgyujtotta lánggal, de ő nem is vetett ügyet reá és már égette a láng és még mindíg nem vette szívére!