Levél a héberekhez

13. fejezet


Fejezetek:


1. vers

A testvérek kedvesek legyenek nektek továbbra is.


2. vers

Meg ne feledkezzetek a vendégek iránt való kedvességről se, mert azokon keresztül némelyek anélkül, hogy észrevették volna, angyalokat vendégeltek meg.


3. vers

Emlékezzetek meg a foglyokról, miután velük együtt magatok is megkötözöttek vagytok, és a gonoszt szenvedőkről, amilyenek magatok is vagytok a testben.


4. vers

Tiszteletreméltó a házasság és a szeplőtelen házaságy. A paráznákat és házasságtörőket ugyanis az Isten meg fogja ítélni.


5. vers

Pénzkedveléstől mentes legyen életetek forgása, elégedjetek meg azzal, amitek van, hiszen Isten maga mondta: „Nem mondok le rólad, sem el nem hagylak téged.”


6. vers

Úgyhogy bizalommal szólhatunk így: „Az Úr segítségem! Félni nem fogok. Mit tehet nekem ember?”


7. vers

Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten szavát szólták nektek. Figyeljétek meg, hogy földi forgolódásukból milyen volt a kimenetelük, és utánozzátok a hitüket.


8. vers

A Krisztus Jézus tegnap és ma és az örök korokon át ugyanaz.


9. vers

Tarka, idegen tanítások magukkal ne ragadjanak titeket. Hasznos dolog a szívet kegyelemmel szilárdítani meg, s nem ételekkel, melyekből semmi hasznuk az itt forgolódóknak.


10. vers

Nekünk olyan oltárunk van, melyről nincs joguk enni azoknak, akik a földi sátorban szolgálnak.


11. vers

Amely állatok vére ugyanis a vétekért a főpap szolgálatán keresztül bejut a szentélybe, azoknak testét a táboron kívül égetik el.


12. vers

Ezért szenvedett Jézus is a kapun kívül, hogy saját vérével megszentelhesse a népet.


13. vers

Ebből az következik, hogy ki kell mennünk hozzá a táboron kívül, s viselnünk az ő gyalázatát.


14. vers

Hiszen nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőbelit keressük.


15. vers

Rajta keresztül vigyük fel tehát magasztalásunk véresáldozatát mindenkor az Istennek, azaz az ő nevével hitvallástévő ajkaknak gyümölcsét.


16. vers

A jótevésről és vagyonotok közléséről meg ne feledkezzetek, mert az ilyen áldozatok tetszenek az Istennek.


17. vers

Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és alkalmazkodjatok hozzájuk, mert úgy virrasztanak lelketekért, hogy azért egyszer számot fognak adni. Hadd tehessék örömmel ezt, és ne sóhajtozva. Ez ugyanis nektek volna káros.


18. vers

Imádkozzatok értünk. Bizakodunk ugyanis, hogy jó a lelkiismeretünk, minthogy mindenben nemesen akarunk forgolódni.


19. vers

Annál inkább kérlellek titeket, hogy ezt tegyétek, mert így Isten hamarabb helyre fog állítani engem számotokra.


20. vers

A békességnek Istene pedig, aki a juhok nagy pásztorát, Urunkat, Jézust, örök szövetség vérével a halottak közül előhozta,


21. vers

igazítson helyre titeket minden jó munkálásában, hogy az ő akaratát tegyétek meg, s ő is a Krisztus Jézuson keresztül azt tehesse bennünk, ami neki tetszik. Dicsőség övezze őt az örök korok korain át. Ámen.


22. vers

Kérlellek titeket testvéreim, viseljétek el a bátorító igéket, hiszen csak kevés szóval írtam nektek.


23. vers

Tudjátok, hogy testvérünket, Timóteust szabadon bocsátották. Ha hamarabb jön meg, vele együtt foglak titeket meglátogatni.


24. vers

Köszöntsétek elöljáróitokat mind, meg az összes szenteket. Köszöntenek titeket az Itáliából valók.


25. vers

A kegyelem legyen mindnyájatokkal.

Fejezetek:


Könyvek