Az Szent Pál apostolnak első levele, melyet az korintusbelieknek írt

capítulo 10


Capítulos:


verso 1

tudásotokra adom kediglen, atyámfiai, ezt, hogy az mi atyáink mind köd alatt valának, és mind az tengeren általmenének,


verso 2

és mindnyájan az Mózesnek törvényére megkeresztelkedének az ködben és az tengerben,


verso 3

és mind egy lelki eledelt esznek vala, és mind egy lelki italt isznak vala.


verso 4

isznak vala kediglen az lelki kősziklából, mely ővelük együtt megyen vala. az kőszikla kedig az Krisztus vala.


verso 5

de sokat őközülük az Isten jónak nem ítéle, mert elveszté őket az pusztában.


verso 6

ezek kediglen minekünk példánkra lőnek, hogy gonosz dolgoknak gonosz kívánsága bennünk ne lenne, miképpen azokban is gonosz dolgoknak gonosz kívánsága lőn.


verso 7

bálványimádók se legyetek, miképpen némelyek azok közül, mint meg vagyon írván: leüle az nép, hogy ennék és innék, és felkelének játszódni.


verso 8

paráználkodásokkal is magunkat meg ne fertőztessük, miképpen némelyek azok közül paráználkodásokkal fertelmessé lőnek, és egy napon huszonháromezer vesze el bennük.


verso 9

az Krisztust is ne kísértsük, miképpen némelyek azoknak közüle kísérték, és az kígyóknak miatta elveszének.


verso 10

ne zúgódjatok is az Istennek ellene, miképpen némelyek azoknak közüle zúgódának, és elveszének annak miatta, ki teljességgel elveszt.


verso 11

mindezek kediglen például lőnek őrajtuk. meg vannak kediglen írva ezek az mi tanulságunkra, kik ez világnak idejének végére történtünk lenni.


verso 12

annak okáért aki láttatik ő magának erősen állani, meglássa, hogy el ne essék.


verso 13

még meg nem foglalt titeket egyéb kísértés, hanem csak oly, minemű embereken esheték. de hív az Isten, ki nem enged titeket kísértetni erőtöknek felette. sőt, az kísértéssel egyetembe jó véget ad, hogy elviselhessétek.


verso 14

annak okáért, én szerelmes atyámfiai, távoztassátok el az bálványimádást.


verso 15

szólok én tinektek, mint bölcs embereknek, ítéljétek meg ti, amit mondok.


verso 16

az megáldásnak pohara, melyet megáldunk az Krisztus vérének, nem egymással való közlése-e? az kenyér, melyet elszegdelünk, nem az Krisztus testének egymással való közlése-e?


verso 17

mert nagy sokan egy kenyérként vagyunk és egy testként. mert mindnyájan az egy kenyérből veszünk részt.


verso 18

lássátok az Izrael népét, ki test szerint való nép. akik az áldozatot megeszik, nem részesek-e azokban, melyek az oltáron vannak?


verso 19

annak okáért nem azt mondom, hogy az bálvány valami legyen, avagy hogy amit az bálványnak áldoztanak, valami legyen,


verso 20

hanem azt mondom, hogy az pogányok amelyeket áldoznak, ördögöknek áldozzák, és nem Istennek. nem akarom kediglen, hogy ti az ördöggel közösökké legyetek.


verso 21

nem ihattok az Úristennek poharából és az ördögöknek poharából.


verso 22

avagy haragra indítjuk-e az Istent? erősebbek vagyunk-e mi őnálánál?


verso 23

mindenekre szabadságom vagyon énnekem, de nem mindenek használnak. mindenekre szabadságom vagyon énnekem, de nem mindenek építenek.


verso 24

senki az ő hasznát ne keresse, hanem minden az másét.


verso 25

amit az mészárszékben árulnak, mindent megegyetek, semmit ne tudakozván, hogy az lelkiismeret meg ne bántassék.


verso 26

mert az Úristené az föld és az ő teljes volta.


verso 27

hogyha valaki az hitetlenek közül lakodalomba hívand titeket, és el akartok menni, valamit előtökbe tesznek tinektek, azt egyétek, semmit ne tudakozván, hogy az lelkiismeret meg ne bántassék.


verso 28

hogyha valaki tinektek ezt mondandja. ezt az bálványoknak áldozták, őbenne ne egyetek az emberért, aki ezt megjelentette, és hogy az lelkiismeret meg ne bántassék. mert az Úristené az föld és az ő teljes volta.


verso 29

szólok kediglen nem az te lelkiismeretedről, hanem amaz máséról. mert miért kelljen megítélni az én ételben való szabad voltomat az más embernek lelkiismeretének?


verso 30

hogyha én az Istennek kedvéből részes lehetek minden eledelben, miért mond valaki ezért énnekem gonoszt, amelyért én hálát adok?


verso 31

annak okáért akár egyetek, és akár igyatok, és akármit tegyetek, mindeneket az Istennek tisztességére tegyetek!


verso 32

olyaténok legyetek, hogy semmi tántorodást ne tegyetek, se az zsidó népeknek, se az görögöknek, se az egyházbeli népeknek,


verso 33

miképpen én mindenképpen mindeneknek magamat kelletem, és nem keresem az én tulajdon hasznomat, hanem sokaknak hasznát, hogy üdvözüljenek.

Capítulos:


Libros