Krónika második könyve

chapter 9


Chapters:


verse #1

A Séba királynéasszonya pedig hallván Salamon hírét, eljöve, hogy megkisértse Salamont nehéz kérdésekkel, Jeruzsálembe, igen nagy sereggel és tevékkel, a melyek hoznak vala fűszereket, igen sok aranyat és drágaköveket; és Salamonhoz méne, és beszélt vele mindenekről, a melyek szívén voltak.


verse #2

És Salamon megfelelt minden beszédeire, mert semmi sem volt Salamon elől elrejtve, a melyet meg nem mondhatott volna néki.


verse #3

És mikor látta Séba királynéasszonya Salamon bölcseségét és a házat, a melyet épített vala;


verse #4

És az ő asztalának étkeit, szolgáinak lakását és hivatalnokainak állását és öltözékeiket, pohárnokait s azoknak öltözékeit, és az ő áldozatát, a melylyel az Úrnak házában áldozott: a lélekzete is elállott.


verse #5

És monda a királynak: Mind igaz volt, a mit hallottam volt az én lakóföldemben a te dolgaidról és bölcseségedről.


verse #6

De hinni sem akartam azoknak beszédeit, míg én magam el nem jöttem, és szemeimmel nem láttam. És ímé nékem a felét sem beszélték el a te bölcseséged nagyságának; felülmúltad a hírt, a melyet hallottam.


verse #7

Boldogok a te embereid és boldogok ezek a te szolgáid, a kik szüntelen udvarlanak néked, hogy hallhatják a te bölcseségedet!


verse #8

Legyen az Úr, a te Istened áldott, a ki téged annyira szeretett, hogy az ő székébe helyezett, hogy lennél az Úrnak, a te Istenednek királya; mivel a te Istened szerette Izráelt, hogy megerősítse őt mindörökké, azért tett téged királylyá felettök, hogy szolgáltass ítéletet és igazságot.


verse #9

És ada a királynak százhúsz tálentom aranyat és felette sok fűszerszámot és drágaköveket. Nem is volt több olyan fűszerszám, mint a milyet Séba királynéasszonya ada Salamon királynak.


verse #10

És Hirám szolgái is és Salamon szolgái is, a kik hoztak vala aranyat Ofirból; hoztak ébenfát és drágaköveket is.


verse #11

És csinála a király az ébenfából lépcsőket az Úr házába és a király házába, s cziterákat és lantokat az éneklőknek. Ezekhez hasonlókat nem láttak azelőtt Júda országában.


verse #12

Salamon király pedig ada a Séba királynéasszonyának mindent, a mit csak kivánt és kért tőle, azon-kivül, a mit ő a királynak hozott. Azután megtére és méne az ő földébe mind ő, mind az ő szolgái.


verse #13

Vala pedig mértéke az aranynak, a mely esztendőnként bejő vala Salamonnak hatszázhatvanhat tálentom arany,


verse #14

Azonkivül, a mit hoznak vala a kalmárok és kereskedők; de még Arábia minden királyai és annak a földnek fejedelmei és hoznak vala aranyat és ezüstöt Salamonnak.


verse #15

És csináltata Salamon király kétszáz paizst vert aranyból, mindenik paizsra hatszáz vert arany siklus ment fel.


verse #16

Háromszáz kerek paizst is vert aranyból; mindenik paizsra háromszáz arany siklus megy vala, a melyeket a király helyeztete a Libánon erdejének házába.


verse #17

És csináltatott a király egy nagy királyiszéket elefántcsontból, és beboríttatá azt finom aranynyal.


verse #18

Hat lépcsője volt a széknek, és arany zsámolya a székhez erősítve, és támaszai valának mindkét felől az ülés mellett, és két oroszlán állott a karok mellett.


verse #19

És tizenkét oroszlán áll vala ott a hat lépcsőn mindkét felől. Senki soha olyant nem csinált egyetlen országban sem.


verse #20

És Salamon királynak összes ivóedényei és aranyból valának; a Libánon erdő házának is összes edényei tiszta aranyból valának; nem vala az ezüstnek semmi becse a Salamon idejében;


verse #21

Mert hajói voltak a királynak, a melyek Társisba jártak a Hirám szolgáival együtt. Minden három esztendőben egyszer menének a hajók Társisba, honnan aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmokat és pávákat hoznak vala.


verse #22

És felülmúlta Salamon király e földnek minden királyait gazdagságban és bölcseségben.


verse #23

És e földnek minden királyai kivánnak vala szembe lenni Salamonnal, hogy hallhatnák az ő bölcseségét, a melyet Isten adott vala az ő szívébe.


verse #24

És azok mindnyájan ajándékot visznek vala néki, arany és ezüst edényeket, ruhákat, fegyvert, fűszerszámokat, lovakat és öszvéreket esztendőnként.


verse #25

És Salamonnak négyezer lóistállói, szekerei és tizenkétezer lovagjai valának, a kiket helyheztete a szekerek városaiba és a király mellé Jeruzsálemben.


verse #26

És uralkodó vala minden király felett az Eufrátes folyóvíztől a Filiszteusok földéig és az Égyiptom határáig.


verse #27

És a király Jeruzsálemben olyanná tevé az ezüstöt, mint a köveket, és a czédrusfákat úgy elszaporítá, mint a vad fügefákat, a melyek nevekednek a mezőségen bőséggel.


verse #28

Hordnak vala pedig Salamonnak lovakat Égyiptomból és minden országból.


verse #29

Salamonnak egyéb dolgai, úgy az elsők, mint az utolsók, avagy nem írattak-é meg a Nátán próféta könyvében, és a Silóbeli Ahija prófécziájában, és Jehdó prófétának Jeroboám ellen, a Nébát fia ellen írt látásaiban?


verse #30

És uralkodék Salamon Jeruzsálemben az egész Izráel felett negyven esztendeig.


verse #31

És elaluvék Salamon az ő atyáival egyetemben, és eltemeték őt az ő atyjának, Dávidnak városában, és uralkodék helyette az ő fia Roboám.

Chapters:


Books