Pál levele kolosszéiakhoz

chapter 3


Chapters:

1 2 3 4


verse #1

Ha tehát a Krisztussal együtt feltámadtatok, a fenn lévőket keressétek, ahol a Krisztus van, az Isten jobbján ülve.


verse #2

Eszetek a fenn lévőkön járjon, ne a földön levőkön.


verse #3

Hiszen meghaltatok, s életetek a Krisztussal együtt rejtve van az Istenben.


verse #4

Mikor a Krisztus, aki a mi életünk, láthatóvá lesz, akkor ti is megdicsőülve vele együtt láthatókká lesztek.


verse #5

Öljétek el hát földön lévő tagjaitokat, a paráznaságot, tisztátalanságot, szenvedélyt, gonosz vágyat, továbbá a telhetetlenséget, ami bálványimádás.


verse #6

Ezekért jön el az Isten haragja.


verse #7

Bennük jártatok ti is egykor, mikor ezekből állt az életetek.


verse #8

Most azonban tegyétek le ti is mind: a haragot, indulatot, gonoszságot, rágalmazást, szátokból a gyalázatos beszédet.


verse #9

Ne hazudjatok egymás ellen, ha egyszer az óembert foglalkozásaival együtt levetkőztétek


verse #10

és az újat felöltöttétek, mely annak képére újul meg minduntalan új megismerésre, aki azt teremtette.


verse #11

S ebben nincs hellén és zsidó, körülmetélt és körülmetéletlen, barbár, szittya, rabszolga, szabad, hanem minden a Krisztus és mindenekben a Krisztus van.


verse #12

Öltsétek fel tehát azért, mert Isten választottai, szentek és szeretettek vagytok, az irgalom gerjedezését, jóságosságot, alázatosságra való törekvést, szelídséget, hosszútűrést.


verse #13

Viseljétek el egymást és legyetek kegyelmesek egymáshoz, ha valakinek valaki ellen panasza volna. Ahogy az Úr kegyelmet adott nektek, úgy kegyelmezzetek ti is.


verse #14

Mindezekre rá öltsétek fel a szeretetet, mely a legtökéletesebb kötelék.


verse #15

A Krisztus békessége legyen a versenybíró szívetekben. Erre a békességre hívtak el titeket egy testben. Háládatosak legyetek.


verse #16

A Krisztus igéje gazdagon lakozzék bennetek, teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást, Szellem adta dallamokkal, énekekkel és dalokkal kedvesen énekeljetek szívetekben Istennek.


verse #17

Akármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úrnak, Jézusnak nevében tegyetek, s közben adjatok hálát őrajta keresztül Istennek, az Atyának.


verse #18

Asszonyok, legyetek férjetek alá vetve, mint az az Úrban illő.


verse #19

Férfiak, szeressétek feleségeteket, s ne keseredjetek el ellenük.


verse #20

Gyermekek, mindenben hallgassatok szüleitekre, mert ez kedves az Úrban.


verse #21

Atyák, ne ingereljétek gyermekeiteket, hogy kedvetlenné ne váljanak.


verse #22

Rabszolgák, mindenben fogadjatok szót hús szerint való uraitoknak, ne szemnek szánt szolgálattal, ahogy emberek tetszését szokták keresni, hanem egyszerű szívvel, az Urat félve.


verse #23

Ha valami munkát végeztek, azt lelketekből tegyétek, mint akik azt az Úrnak s nem embereknek teszik,


verse #24

hisz tudjátok, hogy viszonzásképpen örökrészeteket fogja nektek adni az Úr. Az Úrnak, a Krisztusnak végezzétek rabszolgálatotokat.


verse #25

Mert aki igazságtalanságával kárt tesz, azt nyeri el, amit ártott, és ebben nincs személyválogatás.

Chapters:


Books