Pál levele kolosszéiakhoz

chapter 2


Chapters:

1 2 3 4


verse #1

Mert akarom, hogy tudjátok, hogy mekkora küzdelmet vívok értetek és a laodikeabeliekért, meg mindazokért, akik hús-arcomat nem látták,


verse #2

hogy szívük megbátorodjék, hogy szeretet kösse őket össze, hogy eljussanak a teljességre fejlett belátás gazdagságára, az Isten titkának, a Krisztusnak megismerésére,


verse #3

akiben a bölcsességnek és az ismeretnek összes kincsei rejtve vannak.


verse #4

Azért beszélem ezt, hogy senki titeket rábeszélő szavakkal (hamis következtetésekkel) félre ne vezessen.


verse #5

Mert ha húsommal távol vagyok is, de szellememmel örvendezve veletek vagyok, és látom rendeteket és a Krisztusban vetett hitetek szilárd voltát.


verse #6

Nos hát, ahogy a Krisztus Jézust, az Urat elfogadtátok, úgy járjatok is most benne,


verse #7

belé gyökerezve, rá épülve, hittől megszilárdítva, ahogy tanítottalak titeket, és túláradó hálaadással.


verse #8

Vigyázzatok, hogy valaki a tudományon keresztül üres félrevezető szavakon át zsákmányul ne ejtsen titeket, az emberi hagyományokhoz, a világ elemeihez tartva magát, és nem a Krisztushoz.


verse #9

Mert testileg őbenne lakozik minden, ami az istenséget betölti,


verse #10

titeket pedig ő tölt meg. Ő minden fejedelemségnek és fennhatóságnak feje.


verse #11

Benne körül is metéltek titeket, ugyan nem kézzel csinált körülmetéléssel, hanem a hústestből való kivetkőztetéssel, a Krisztus körülmetélésével,


verse #12

miután a bemerítés ővele együtt eltemetett bennünket. Őbenne, ővele együtt fel is támadtatok, éspedig az Isten ama munkájában vetett hiten át, mellyel Isten a Krisztust a halottak közül feltámasztotta.


verse #13

Titeket is, akiket halottakká tettek az elesések és húsotok körülmetéletlen volta. Ővele együtt megelevenített, azután, hogy minden elesésünket megbocsátotta,


verse #14

azután, hogy az ellenünk kézzel írt és tételekbe foglalt kézírást kitörölte, és azt a kereszthez hozzászegezve, eltolta az útból,


verse #15

amennyiben a fejedelemségeket és fennhatóságokat lefegyverezte, őket nyilvánosan kipellengérezte és ezzel diadalmenetben meghurcolta.


verse #16

Senki meg ne ítéljen hát titeket evés és ivás, ünnep vagy újhold, vagy szombatok dolgában,


verse #17

melyek az eljövendőknek árnyékai csak, míg a testi valóság a Krisztustól való.


verse #18

Alázatoskodással vagy angyalok tiszteletével tetszelegve meg ne fosszon titeket a pályadíjtól senki, aki látomások után indul, s akit ok nélkül felfuvalkodottá tesz a hústól vezetett értelem,


verse #19

ki nem kapaszkodik bele erősen a Főbe, noha az egész test belőle kapja növekedését. Amennyiben a kapcsokon és kötelékeken át ellátva és egybekötözve Isten adja növekedését.


verse #20

Ha pedig már a világ elemeitől elszakadtatok, s a Krisztussal együtt meghaltatok, miért állítotok fel, mintha még a világban élnétek ilyen tételeket:


verse #21

Ne fogd meg, meg se ízleld, hozzá ne nyúlj!


verse #22

Emberi tanításból folyó parancsolatokat követtek velük, s olyan dolgokhoz tapadtok, melyek elhasználás útján mind romlásra vannak szánva,


verse #23

amikben van ugyan a bölcsességnek valami rendszere, összekötve önkényesen választott istentisztelettel, alázatoskodással, test nem kíméléssel, de értéktelen dolgokra vannak alkalmazva, melyek a hústest megtöltésére szolgálnak.

Chapters:


Books