Pál levele az efézusiakhoz

chapter 6


Chapters:

1 2 3 4 5 6


verse #1

Gyermekek! Vessétek magatokat szüleitek alá, ha az Úrban vagytok, mert ez így igazságos.


verse #2

Tiszteld atyádat és anyádat – ez az első parancsolat ígérettel –,


verse #3

hogy jól legyen dolgod és hosszú életű légy a földön.


verse #4

Atyák, ti se haragítsátok fel gyermekeiteket, hanem az Úr nevelésével és intésével tápláljátok fel őket.


verse #5

Rabszolgák! Félelemmel és reszketéssel, szívetek egyszerűségével engedelmeskedjetek hús szerint való uratoknak, akárcsak a Krisztusnak.


verse #6

Ne szem előtt való szolgálattal, mint akik emberek tetszését keresik, hanem ahogy a Krisztus rabszolgáihoz illik: Isten akaratát lélekből cselekedjétek,


verse #7

jószándékkal végezve rabszolgálatotokat, mintha az Úrnak, s nem embereknek szolgálnátok:


verse #8

tudva, hogy ki-ki azt fogja kapni az Úrnál, ami jót tesz, szabad is, rabszolga is.


verse #9

És ti urak is ugyanazt tegyétek ővelük, hagyjátok el a fenyegetést, tudva, hogy nekik is, nektek is a mennyekben uratok van, és hogy nála nincs személyválogatás.


verse #10

Egyébiránt tegyetek szert több hatalomra az Úr által és az ő uralkodó ereje által.


verse #11

Öltsétek fel az Isten teljes fegyverzetét, hogy hatalmatok legyen megállni a vádló fogásaival szemben,


verse #12

mert a mi küzdelmünk nem vér és hús ellen folyik, hanem a mostani sötétségnek fejedelemségei, fennhatóságai és világuralkodói ellen, a rosszaság szellemi lényei ellen, kik a mennyeiekben vannak.


verse #13

Ezért vegyétek fel az Isten teljes fegyverzetét, hogy ama rossz napon képesek legyetek ellenállni, és miután minden munkátokat elvégeztétek, megállni.


verse #14

Álljatok meg hát! Csípőtöket igazsággal övezzétek fel, öltsétek fel az igazságosság páncélját,


verse #15

Lábatokra húzzátok fel sarunak a békesség örömüzenetének készségét,


verse #16

ragadjátok meg minden esetben a hitnek pajzsát, mellyel ama rossznak tüzes nyilait mind kiolthatjátok.


verse #17

Vegyétek fel a megmenekülés sisakját és mindenféle imádságon és könyörgésen át a Szellem kardját, mely az Isten beszéde.


verse #18

Imádkozzatok minden időben a Szellem által, és evégett virrasszatok teljes állhatatossággal, a szentekért mondott könyörgéssel,


verse #19

értem is, hogy szájam felnyitásakor szó adassék nékem, hogy a szólás szabadságával ismertethessem meg az örömüzenet titkát,


verse #20

melyért bilincsben járok követséget, hogy olyan szabadon szólhassak felőle, ahogy beszélnem kell.


verse #21

Hogy pedig ti is tudjatok az én dolgaimról, hogy mit cselekszem, majd tudósítást ad nektek az én szeretett testvérem Tihikusz, aki hű szolga az Úrban,


verse #22

akit éppen evégett küldtem hozzátok, hogy megtudjátok a körülöttem folyó dolgokat, és azért, hogy felbátorítsa szíveteket.


verse #23

Békességet a testvéreknek és szeretetet, hittel együtt Atyánktól, Istentől és az Úrtól, a Krisztus Jézustól.


verse #24

A kegyelem legyen mindazokkal, akik romolhatatlaságban szeretik Urunkat, a Krisztus Jézust.

Chapters:


Books