Pál levele az efézusiakhoz

chapter 3


Chapters:

1 2 3 4 5 6


verse #1

Ezért fordulok hát hozzátok én, Pál, ki a Krisztus Jézusnak értetek, a nemzetekért vagyok foglya,


verse #2

– ha ugyan hallottatok az Isten kegyelmének arról a sáfárságáról, melyet tiértetek adtak nekem.


verse #3

Mert leleplezés útján jutott tudomásomra a titok úgy, ahogy röviden már megírtam,


verse #4

melyből, ha elolvassátok, képesek lesztek megérteni, micsoda belátást kaptam én a Krisztus titkába,


verse #5

melyet más nemzedékekben nem ismertettek meg az emberek fiaival úgy, ahogy most a szent apostolok és próféták előtt a Szellem által a leplet levonták róla,


verse #6

hogy a nemzetek örököstársak, egy testbe vannak szerkesztve, s az ígéret részestársaivá téve a Krisztus Jézus által az örömüzeneten keresztül,


verse #7

melynek kiszolgálója lettem az Isten kegyelemajándékához mérten, melyet az ő hatalmas munkásságának mértékében adtak nékem.


verse #8

Nékem, az összes szentek közül a legkisebbnek adták azt a kegyelmet, hogy a nemzeteknek örömüzenetül hirdethetem a Krisztus kinyomozhatatlan gazdagságát


verse #9

és megvilágíthatom, hogy miben áll annak a titoknak sáfársága, mely örök korok óta el volt rejtve Istenben, aki a mindenséget azért teremtette,


verse #10

hogy most a mennyei fejedelemségekkel és fennhatóságokkal az eklézsián keresztül megismertethesse az Isten sokféle bölcsességét


verse #11

az örök korokban előzetesen tett elhatározásának megfelelően, mely Urunkban, a Krisztus Jézusban született meg,


verse #12

akiben az őbelé vetett hiten át mi is szabadon szólhatunk, és bizalommal járulhatunk az Atyához.


verse #13

Ezért kérem, hogy értetek viselt nyomorúságaim el ne gyengítsenek titeket, ami a ti dicsőségetek lesz.


verse #14

Ez okból meghajtom térdemet az Atya előtt,


verse #15

akiről a mennyekben és földön minden atyafiság a nevét kapta,


verse #16

s kérem, adja meg nektek, hogy dicső gazdagságának mértékében belső emberetek úgy elhatalmasodjék, hogy ti az Isten Szellemén át uralomra juthassatok,


verse #17

hogy a Krisztus a hiten át szívetekben lakozhassék, és ti szeretetben úgy meggyökerezzetek és megalapozódjatok,


verse #18

hogy az összes szentekkel együtt erőt nyerjetek annak felfogására, hogy a szeretetben mennyi a szélesség, hosszúság, magasság és mélység


verse #19

és megismerhessétek a Krisztusnak ismeretet felülmúló szeretetét is, hogy így az Istennek egész teljességéig betelhessetek.


verse #20

Annak pedig, aki az ő bennünk ható hatalma szerint mindannál, amit kérünk vagy gondolunk sokkal-sokkal többet képes cselekedni,


verse #21

legyen része a dicsőség az egyházban és Krisztus Jézusban a korszakok korszakának minden nemzedékéig. Ámen.

Chapters:


Books