Lukács evangéliuma
20. fejezet
Kérdés Jézus hatalmáról
1. vers
Történt az egyik napon, amikor a templomban tanította a népet, és hirdette az evangéliumot, hogy odaléptek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt,
2. vers
és megkérdezték tőle: Mondd meg nekünk, milyen hatalommal cselekszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat?
3. vers
Ő pedig így válaszolt nekik: Én is kérdezek tőletek valamit, mondjátok meg nekem:
4. vers
Vajon János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől?
5. vers
Ők pedig így tanakodtak egymás között: Ha azt mondjuk, mennyből, azt fogja mondani: Akkor miért nem hittetek neki?
6. vers
Ha pedig azt mondjuk, emberektől, az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve arról, hogy János próféta volt.
7. vers
Ezért azt felelték neki, hogy nem tudják, honnan való.
8. vers
Erre Jézus így szólt hozzájuk: Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.
A gonosz szőlőmunkások
9. vers
Azután ezt a példázatot mondta a népnek: Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott.
→
Ézs 5,1
10. vers
És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el.
→
2Krón 36,15
11. vers
Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, megalázták, és üres kézzel küldték vissza.
12. vers
Majd egy harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták.
13. vers
Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni.
14. vers
De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség!
15. vers
És kidobták a szőlőből, majd megölték. Vajon mit fog velük tenni a szőlő ura?
16. vers
Eljön, és elpusztítja ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja. Amikor ezt hallották, így szóltak: Ez nem történhet meg!
17. vers
Ő azonban rájuk nézett, és ezt mondta: Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő”?
→
Zsolt 118,22
19. vers
Az írástudók és főpapok már abban az órában el akarták őt fogni, de féltek a néptől, mert megértették, hogy róluk mondta ezt a példázatot.
Az adópénz
20. vers
Ezután szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust egy kérdéssel tőrbe csalják, és átadhassák a hatóságnak és a helytartói hatalomnak.
21. vers
Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját.
→
3Móz 19,15
22. vers
Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?
23. vers
Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk:
24. vers
Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők ezt felelték: A császáré.
25. vers
Ő pedig így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!
→
Róm 13,7
26. vers
Így tehát nem tudták tőrbe csalni a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak.
Kérdés a feltámadásról
27. vers
Azután odamentek hozzá néhányan a szadduceusok közül, akik tagadják, hogy van feltámadás, és ezt kérdezték tőle:
28. vers
Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor annak a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének.
→
5Móz 25,5;
1Móz 38,8
29. vers
Volt hét testvér. Az első megnősült, de meghalt gyermektelenül.
30. vers
Ekkor a második vette el az asszonyt,
31. vers
aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy haltak meg, hogy nem hagytak maguk után gyermeket.
33. vers
Ez az asszony melyikük felesége lesz a feltámadáskor, hiszen mind a hétnek a felesége volt?
34. vers
Jézus így válaszolt nekik: E világ fiai házasodnak és férjhez mennek,
35. vers
de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek.
36. vers
Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból.
→
1Jn 3,1
37. vers
Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló részben, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta.
→
2Móz 3,2
38. vers
Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él.
39. vers
Néhány írástudó ekkor így szólt: Mester, jól mondtad.
40. vers
És többé semmit sem mertek kérdezni tőle.
Krisztus Dávidnak Fia és Ura
41. vers
Ő azonban megkérdezte tőlük: Hogyan mondhatják azt, hogy a Krisztus Dávid Fia?
42. vers
Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: „Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobb kezem felől,
→
Zsolt 110,1
43. vers
amíg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.”
44. vers
Ha tehát Dávid Urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a Fia?
Az írástudók nagyravágyása és kapzsisága
45. vers
Miközben pedig az egész nép hallgatta őt, így szólt a tanítványaihoz:
46. vers
Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szívesen veszik a köszöntéseket a tereken, szeretnek a zsinagógákban a főhelyeken ülni és a lakomákon az asztalfőn,
47. vers
akik felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.
Könyvek
