János első levele

3. fejezet


Fejezetek:

1 2 3 4 5


Isten gyermekei és az ördög gyermekei


1. vers

Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt.

Jn 1,12


2. vers

Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, mert olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.

Kol 3,4; 2Kor 3,18


3. vers

Ezért aki így reménykedik benne, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.


4. vers

Aki bűnt cselekszik, a törvényt is megszegi, mert a bűn törvényszegés.


5. vers

Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn.

Ézs 53,4; Jn 1,29; 1Pt 2,24


6. vers

Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látja és nem ismeri őt.


7. vers

Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz.


8. vers

Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja.


9. vers

Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.


10. vers

Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét.


11. vers

Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást,

Jn 13,34


12. vers

nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és meggyilkolta a testvérét. És miért gyilkolta meg? Mert az ő cselekedetei gonoszak voltak, a testvére cselekedetei pedig igazak.

1Móz 4,8


Az igazi testvéri szeretet


13. vers

Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ.


14. vers

Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban marad.

Jn 5,24


15. vers

Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete.

Mt 5,21; Jn 8,44


16. vers

Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért.

Jn 3,16


17. vers

Akinek pedig világi javai vannak, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan maradhatna meg az Isten szeretete?


Szívbeli bizalom Isten iránt


18. vers

Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.


19. vers

Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket,


20. vers

hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.


21. vers

Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt;


22. vers

és amit csak kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte.


23. vers

Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fia, Jézus Krisztus nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk.

Jn 13,34; Jn 15,12


24. vers

Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és hogy ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, akit nekünk adott.

Fejezetek:


Könyvek