Apostolok cselekedetei
13. fejezet
1. vers
Antióhiában az ott levő eklézsiában próféták és tanítók működtek: Barnabás, Simeon, akit Nigernek neveztek, cirénei Luciusz, Manaén, Heródes negyedes fejedelem tejtestvére és Saul.
2. vers
Mialatt az Úrnak szolgálatát teljesítették és böjtöltek, megszólalt a Szent Szellem: „Válasszátok most nekem külön Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.”
3. vers
Akkor böjtölés és imádkozás után rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották őket.
4. vers
Azután, hogy a Szent Szellem útnak indította őket, lementek Szeleukiába, onnan elhajóztak Ciprusba.
5. vers
Szalamiszbe érkeztek, és ott Isten igéjét hirdették a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt szolgaként.
6. vers
Mikor az egész sziget bejárása után Páfuszba érkeztek, egy emberre bukkantak ott, aki mágus, hamis próféta volt s neve Bárjézu volt.
7. vers
Ez a férfi egy mély belátású férfiúnak Szergiusz Paulusz helytartónak udvarában tartózkodott, ki Barnabást és Sault magához hívatta és azon volt, hogy Isten igéjét hallgathassa.
8. vers
Elimász, a mágus azonban ellenállt nekik – így értelmezik tudniillik a nevét –, és igyekezett a helytartót a hittől elfordítani.
9. vers
Saul erre, aki Pál is, Szent Szellemmel megtelve, rászögezte szemét
10. vers
és így szólt: „Óh, te mindenfajta ármánnyal és minden könnyelműséggel megtöltött ember, a vádlónak fia, mindenféle igazságosságnak ellensége, nem hagyod abba, hogy az Úr egyenes útjait elforgasd?
11. vers
Lásd, most rád súlyosodik az Úr keze: Vak leszel, és egy ideig nem látod a napot.” Azonnal köd és sötétség borult reá és keringve vezetőket keresett.
12. vers
Ekkor a helytartó, mert látta, hogy mi történt, hitt, megdöbbentette őt az Úrnak tanítása.
13. vers
Miután Páfuszban tengerre szálltak, Pál és társai a pamfiliai Pergébe mentek, ott azonban János megvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe.
14. vers
Ők maguk meg Pergéből átutazóban megérkeztek a piszidiai Antióhiába. Szombat-napon bementek a zsinagógába és leültek.
15. vers
A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagógafők hozzájuk küldöttek ezzel a kéréssel: „Férfiak, testvéreink, ha van bátorító szavatok a néphez, mondjátok el.”
16. vers
Pál erre felállott, kezével csendre intette őket és így szólt: „Izráeli férfiak és ti istenfélők, halljátok meg!
17. vers
Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és amikor Egyiptomban zsellérek voltak, felmagasztalta őket: felemelt karral hozta ki őket onnan,
18. vers
majd negyven éven át viselte szokásaikat a pusztában,
19. vers
Kánaán földjén hét nemzetet irtott ki s azok földét örökös birtokul adta nekik,
20. vers
mintegy négyszázötven esztendőre. Ezek után Sámuel prófétáig bírákat adott nekik.
21. vers
Azután királyt kértek maguknak és Isten Sault, a Kisz fiát, egy Benjámin törzséből való férfiút adta nekik negyven évre.
22. vers
De azután leváltotta őt, s Dávidot támasztotta nekik királyul, ki mellett ezt a tanúságot tette: Megtaláltam Dávidot, a Jessze fiát, szívem szerint való férfiút, aki minden akaratomat meg fogja tenni.
23. vers
Ígéret szerint ennek a magvából hozta elő Isten Izráelnek Megmentőül Jézust,
24. vers
kinek fellépése előtt János előre hirdette Izráel egész népének az új felismerésre térést jelképező bemerítkezést.
25. vers
János, amikor pályafutásának végére jutott, így szólt: Aminek ti engem sejtetek, az én nem vagyok. Az majd utánam jön el, s én még arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam.
26. vers
Férfiak, testvéreim, ti Ábrahámtól származó fiak és ti, kik félitek az Istent, nekünk küldték el a mostani megmenekülésnek igéjét.
27. vers
Hiszen Jeruzsálem lakói s azok elöljárói, mikor őt fel nem ismerték és elítélték, csak a prófétáknak minden szombaton felolvasott szavait töltötték be.
28. vers
Bár semmi halálra méltó okot nem találtak ellene, mégis arra kérték Pilátust, hogy ölesse meg őt.
29. vers
Mikor meg véghez vitték mindazt, amit felőle megírtak, levették őt a fáról, és sírba tették.
30. vers
Isten azonban feltámasztotta őt a halottak közül,
31. vers
úgyhogy sok napon át látták őt azok, akik vele együtt jöttek fel Galileából Jeruzsálembe, kik most tanúi a nép felé.
32. vers
Mi is örömüzenetül hirdetjük nektek az atyáinknak adott ígéretet,
33. vers
mert Isten azt teljesítette gyermekeinek azzal, hogy Jézust feltámasztotta, ahogy a második zsoltárban is írva van: Fiam vagy te, én ma szültelek téged.
34. vers
Minthogy azonban őt a halottak közül feltámasztotta, úgyhogy többé nem kell neki a rothadásba visszatérnie, így szólott: Nektek fogom adni Dávid jámborságának biztos jutalmát.
35. vers
Ezért mondja más helyen is: Nem fogod odaadni szentedet, hogy rothadást lásson.
36. vers
Dávid ugyan, miután saját nemzedékében szolgálta az isteni tervet, elaludt és atyái mellé helyezték, úgyhogy rothadást látott,
37. vers
de akit Isten feltámasztott, nem látott rothadást.
38. vers
Legyen azért tudtotokra, férfiak, testvéreim, hogy rajta keresztül hirdetik nekünk a vétkek bocsánatát.
39. vers
Mindazokból a vétkekből, melyekből Mózes törvényének nincs hatalma titeket igazságosakká tenni, ő mindenkit igazságossá tesz, aki hisz.
40. vers
Vigyázzatok hát, hogy rátok ne szálljon az, amit a prófétákban megmondottak.
41. vers
Lássátok meg, ti megvetők, csodálkozzatok és enyésszetek el, mert én egy munkát viszek véghez napjaitokban, munkát, melyet nem hinnétek el, ha valaki végig elbeszélné nektek.”
42. vers
Mikor a zsinagógából kimentek, kérlelték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról.
43. vers
Mikor a zsinagóga szétoszlott, a zsidók és az istenfélő csatlakozók közül sokan követték Pált és Barnabást. Az apostolok elbeszélgettek velük és rábeszélték őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelme mellett.
44. vers
A rákövetkező szombaton majdnem az egész város összegyűlt, hogy az Úr szavát hallgassák.
45. vers
Mikor a zsidók a tömeget látták, megteltek irigységgel, s káromolva ellentmondtak annak, amit Pál beszélt.
46. vers
Pál és Barnabás azonban bátorsággal ezt mondották: „Kényszerűségből először nektek szóltuk az Isten szavát. Miután azonban elvetettétek azt, és nem ítéltétek magatokat az örök életre méltóknak, a nemzetekhez fordulunk.
47. vers
Mert ekképp parancsolta nekünk az Úr: Nemzetek világosságául helyeztelek el téged, hogy a föld széléig te légy a menekülés útja.”
48. vers
A nemezetek örültek, ahogy ezt hallották, dicsőítették az Úrnak igéjét, és akik csak örök életre voltak rendelve, hittek.
49. vers
Az Úr beszédét ezután az egész vidéken széjjelhordták.
50. vers
A zsidók ellenben felingerelték az előkelő kegyes asszonyokat s a város főembereit, üldözést keltettek Pál és Barnabás ellen és kiűzték őket határaikból.
51. vers
Ők erre rájuk rázták lábuk porát és Ikóniumba mentek.
52. vers
A tanítványok azonban telve voltak örömmel és Szent Szellemmel.
Könyvek
