Isteni jelenésről való könyv, mely Szent Jánosnak lőn

capítulo 11


Capítulos:


verso 1

és egy fűszálat adának énnekem, mely hasonlatos vala egy vesszőhöz, és mondának énnekem: kelj fel, és mérd meg az Istennek templomát, és oltárát, és azokat, kik benne imádkoznak,


verso 2

és az házat, amely az templomban vagyon, törd ki, és azt meg ne mérjed. mert az pogányoknak adattatott, és az szent várost lábukkal megnyomodják, negyvenkét holdnapiglan,


verso 3

és az én két tanúbizonyságomnak ajándékot adok, és prófétálni fognak ezerkétszázhatvan napon, zsákokba öltözvén.


verso 4

ez az két olajfa, és az két világtartó, melyek az földnek Istenének előtte állanak,


verso 5

és ha valaki ártani akarand őnekik, tűz jő ki az ő szájukból, és benyeli az ő ellenségét. és ha valaki meg akarja őket sérteni, ekképpen meg kell annak ölettetni.


verso 6

ezeknek hatalmasságuk vagyon bezárni az eget, hogy esőt ne bocsásson az ő prófétálásuknak idejében, és hatalmuk vagyon az vizeken, hogy azokat vérré változtassák, és az földet minden csapással megverni valamennyiszer akarandják,


verso 7

és mikoron elvégezendik az ő tanúbizonyságtételüket, az beste hadat támaszt őellenük, mely az mélységből jő fel, és meggyőzi őket, és megöli azokat,


verso 8

és az ő testük az nagy városnak utcáin fognak heverni, mely lélek szerint Sodomának és Egyiptomnak hívattatik, holott a mi Urunk is megfeszítteték.


verso 9

és meglátták az ő testüket negyedfél napon minden nemzetségeknek ágazatainak közüle és népeknek és különb-különb nyelveken való nemzeteknek és pogányoknak közüle, és az ő testeket nem hagyják koporsóba temetni,


verso 10

és az földön lakozók örülni fognak azokon, és örvendezni kezdenek, és ajándékokat küldenek egymásnak, hogy ez két próféta kínt tett azokon, kik az földön lakoznak.


verso 11

és negyedfél napnak utána az életnek lelke az Istentől őbeléjük mene, és az ő lábukra állának, és nagy félelem esék őrájuk, kik őket láták,


verso 12

és nagy szózatot hallanak az mennyországból, mely szózatban ez mondaték őnekik: jőjetek fel ide! és felmenének az mennybe az ködben, és láták őket az ő ellenségei.


verso 13

és azon órában nagy földindulás lőn, és az városnak tized része leomla, és nevek szerint hétezer ember vesze el az földindulásban, és az egyebek megrettenének, és dicséretet tőnek az mennyországnak Istenének.


verso 14

az második jaj elmúlt, és ím az harmadik jaj hamar eljő.


verso 15

és az hetedik angyal trombitát fúja, és nagy szózatok lőnek az mennyországban, mely szózatokban ezt mondák. ez világnak országai a mi urunké lőnek, és az ő Krisztusáé, és országot fog bírni mindörökkön örökké, ámen.


verso 16

és az huszonnégy vén, kik az Istennek előtte ülnek az ő székeikben, az ő orcájukra esék, és imádá az Istent


verso 17

ezt mondván: hálát adunk teneked Uram mindenható Isten, ki állatod szerint vagy, és ki állatod szerint valál, és ki jövendőre is lész. mert bírni kezdéd az te nagy hatalmadat, és uralkodál, és országodat fogád bírni.


verso 18

és megharagvának az népek, és eljöve az te haragod, és az halottaknak ideje, hogy megítéltessenek, és megfizessed az te szolgáidnak az jutalmát az prófétáknak, és szenteknek, és kik az te nevedet félelemmel vallják, kicsinyeknek és nagyoknak, és hogy elveszejtsed azokat, kik elvesztik az földet.


verso 19

és megnyílék az Istennek temploma az mennyországban és megláták az ő testamentumának ládáját az ő templomában, és villamások lőnek, és szózatok, és mennydörgések, és földindulások, és nagy kőeső.

Capítulos:


Libros