Az örömhír Márk szerint
capítulo 5
verso 1
Átértek a tó túlsó partjára a gerazénusok vidékére.
verso 2
Miután a hajóból kiszállt, a sírokból azonnal szembe jött vele egy ember, aki tisztátalan szellemben volt.
verso 3
Ennek lakása a sírokban volt és soha senki sem volt képes lánccal megkötözni,
verso 4
mert bár sokszor kötözték meg már béklyókkal és láncokkal, ő a láncokat lehúzta magáról, a béklyókat összetörte és senkinek sem volt annyi ereje, hogy megfékezhette volna.
verso 5
Egész éjen és egész napon át a sírokban tartózkodott, a hegyek közt kiáltozott és kövekkel vagdalta magát.
verso 6
De mikor Jézust messziről meglátta, odafutott, földreborult előtte
verso 7
és nagy hangon kiáltott: „Mi dolgunk van egymással Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítlek, ne kínozz engem!”
verso 8
Mert Jézus azt mondta neki: „Te tisztátalan szellem, eredj ki az emberből!”
verso 9
Most megkérdezte őt: „Mi a neved?” „Légió a nevem – felelte neki –, mert sokan vagyunk!”
verso 10
Aztán nagyon rimánkodott neki, hogy ne küldje őt el arról a vidékről.
verso 11
Ott legelészett a hegy lábánál egy nagy disznócsürhe.
verso 12
Rimánkodtak neki: „Küldj minket a disznókba, hadd mehessünk beléjük!”
verso 13
Megengedte nekik. A tisztátalan szellemek, ahogy az emberből kimentek, bementek a disznókba, azzal mintegy kétezer darabból álló csürhe a meredélyen alárohant a tóba s a tóba belefulladt.
verso 14
Pásztoraik erre elfutottak s hírt vittek a városba és a tanyákra. Majd jöttek az emberek megnézni, hogy mi történt.
verso 15
Odaértek Jézushoz és látták, hogy az ördöngős, akiben a légió volt, felöltözötten ott ül, és észnél van.
verso 16
Azok aztán akik látták, elbeszélték nekik, mi történt az ördöngőssel és a disznókkal.
verso 17
Ekkor esengeni kezdtek, hogy távozzék el a határaikból.
verso 18
Mikor Jézus beszállt a hajóba, a volt ördöngős kérlelte, hogy vele lehessen.
verso 19
De nem engedte meg neki, hanem így szólt hozzá: „Eredj haza a tieidhez és hirdesd nekik mindazt, amit az Úr veled tett, s hogy hogyan könyörült rajtad.”
verso 20
Az el is ment és hirdetni kezdte a Tízvárosban mindazt, amit Jézus vele tett, úgyhogy mindenki csodálkozott.
verso 21
Miután Jézus a hajóval újra átkelt a túlsó partra, nagy tömeg gyűlt hozzá. Még a tóparton volt,
verso 22
mikor eljött az egyik zsinagógafő, Jairus nevű. Ahogy meglátta őt, a lábához esett
verso 23
és igen kérlelte őt: „Mivel a lányom a végét járja, jöjj el, vesd rá kezedet, hogy megmeneküljön és éljen.”
verso 24
El is ment vele. De nagy tömeg követte és szorongatták.
verso 25
Ekkor hozzáment egy asszony, akinek tizenkét éve vérfolyása volt,
verso 26
aki sok orvostól igen sokat szenvedett s mindenét, amije volt, rájuk költötte, de belőlük semmi haszna nem volt, hanem csak rosszabbul lett.
verso 27
Ez az asszony, miután a Jézus dolgairól hallott, hozzáment a tömegben és hátulról megérintette a köpenyét.
verso 28
Azt gondolta ugyanis: „Ha csak érinthetem a köpenyét, megmenekülök.”
verso 29
Vérének forrása azonnal ki is száradt s észrevette testén, hogy az őt verő betegség ostorától meggyógyult.
verso 30
Jézus is azonnal felismerte magán, hogy hatalmas erő távozott el tőle. Megfordult hát a tömegben és így szólt: „Ki fogta meg a köpenyemet?”
verso 31
„Látod, hogy a tömeg szorongat – szóltak tanítványai – s mégis azt kérded, ki fogott meg?”
verso 32
De ő körültekintett, hogy lássa azt, aki így tett vele.
verso 33
Az asszony, aki tudta, hogy mi történik vele, ijedten és remegve odament, lábához borult és megmondta neki a teljes igazságot,
verso 34
mire Jézus így szólt hozzá: „Leányom, hited megmentett! Eredj el békességben s légy egészséges, a téged verő ostortól szabad.”
verso 35
Még beszélt, mikor emberek érkeztek a zsinagógafőtől és ezt mondották: „Leányod meghalt! Miért zaklatod még tovább a Tanítót?”
verso 36
De Jézus, aki meghallotta a szót, melyet mondtak, így szólt a zsinagógafőhöz: „Ne félj, csak higgy!”
verso 37
Aztán nem engedte meg senkinek, hogy bemenjen vele, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak a Jakab testvérének.
verso 38
Mikor bementek a zsinagógafő házába, zajongó tömeget pillantott meg, mely sírt, jajveszékelt és igen kiáltozott.
verso 39
Ahogy belépett, megszólította, őket: „Miért zajongtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem szunnyad.”
verso 40
Erre kinevették. Ő azonban, miután mindannyijukat kiűzte, csak a gyermek atyját, anyját és a vele tartókat vitte magával s bement oda, ahol a gyermek feküdt.
verso 41
Ott megragadta a gyermek kezét és rászólt: „Talitha kum! Aminek fordítása: Leánykám azt mondom neked: Kelj fel.”
verso 42
A leányka rögtön felkelt és járt, mert tizenkét esztendős volt. A nagy döbbenettől azonnal magukon kívül jutottak.
verso 43
Ő meg szigorúan megparancsolta nekik, hogy senki ne tudjon a dologról. Aztán szólt, hogy adjanak a leánykának enni.
Libros
