Mózes első könyve

capitolul 4


Capitole:


versetul 1

Azután Ádám ismerte feleségét, Évát, aki fogant méhében, és megszülte Kaint, és azt mondta: férfit kaptam az Úrtól.


versetul 2

Majd ismét szült: annak testvérét, Ábelt. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földműves.


versetul 3

Egy idő múlva pedig Kain ajándékot vitt az Úrnak a föld gyümölcséből.


versetul 4

Ábel is vitt juhainak első elléséből, éspedig azok kövérjéből. És az Úr rátekintett Ábelre és az ő ajándékára.


versetul 5

Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekintett, ezért Kain nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét.


versetul 6

Erre az Úr így szólt Kainhoz: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejedet?


versetul 7

Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyakozik. De te uralkodjál rajta!


versetul 8

Azután beszélt Kain Ábellel, a testvérével. És amikor a mezőn voltak, Kain Ábelre, a testvérére támadt, és megölte.


versetul 9

Akkor az Úr megkérdezte Kaint: Hol van Ábel, a testvéred? Ő pedig ezt felelte: Nem tudom. Avagy őrizője vagyok én a testvéremnek?


versetul 10

De az Úr így szólt: Mit cselekedtél? Testvéred vére kiált hozzám a földről.


versetul 11

Most azért átkozott légy, kitaszítva a földről, mely megnyitotta száját, hogy befogadja testvéred vérét a kezedből.


versetul 12

Mikor a földet műveled, ne adja az többé neked termőerejét; bujdosó és vándorló légy a földön.


versetul 13

Akkor ezt mondta Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, mint amit el tudnék hordozni.


versetul 14

Íme, elűzöl ma engem e föld színéről, és színed elől el kell rejtőznöm. Bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor bárki, aki rám talál, megölhet engem.


versetul 15

De az Úr azt felelte neki: Sőt inkább, aki megöli Kaint, hétszeresen megbűnhődik. És megbélyegezte az Úr Kaint, hogy senki se ölje meg, aki rátalál.


versetul 16

És elment Kain az Úr színe elől, és letelepedett Nód földjén, Édentől keletre.


versetul 17

Azután Kain ismerte a feleségét, aki fogant mé­hében, és megszülte Énókot. És amikor egy várost épített, a fiáról Énóknak nevezte el.


versetul 18

Énók fia Irád lett, ő nemzette Mehújáélt, Mehújáél pedig nemzette Metusáélt, és Metusáél nemzette Lámeket.


versetul 19

Lámek pedig két feleséget vett magának: az egyik neve Ádá volt, a másiké Cillá.


versetul 20

Ádá szülte Jábált. Ő volt a sátorban lakók és a pásztorok atyja.


versetul 21

Testvérének pedig Jubál volt a neve. Ő volt az atyja minden lantosnak és síposnak.


versetul 22

Cillá pedig Tubálkaint szülte, mindenféle réz- és vasszerszám kovácsolóját; és Tubálkain húgát, Naamát.


versetul 23

Akkor ezt mondta Lámek a feleségeinek:

Ádá és Cillá, hallgassatok a szavamra,

Lámek feleségei, halljátok beszédemet:

embert öltem, mert megsebzett,

ifjat öltem, mert megütött.


versetul 24

Ha hétszeres a bosszú Kainért,

hetvenhétszeres az Lámekért.


versetul 25

Ádám pedig megint ismerte a feleségét, és az fiút szült neki, akit Sétnek nevezett, mert azt mondta: Másik magzatot adott nekem Isten Ábel helyett, akit Kain megölt.


versetul 26

Sétnek is született egy fia, akit Énósnak nevezett el. Akkor kezdték segítségül hívni az Úr nevét.

Capitole:


Cărți