Mózes első könyve

capitolul 12


Capitole:


versetul 1

Ezt mondta az Úr Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet én mutatok neked.


versetul 2

Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, felmagasztalom nevedet, és áldás leszel.


versetul 3

Megáldom azokat, akik téged áldanak, és megátkozom azt, aki téged átkoz. Megáldatik benned a föld minden nemzetsége.


versetul 4

Elment Abrám, ahogy az Úr mondta neki, és Lót is elment vele. Abrám pedig hetvenöt esztendős volt, mikor kiment Háránból.


versetul 5

Fogta Abrám a feleségét, Szárajt, Lótot, a testvére fiát és minden szerzeményüket, amelyet szereztek, és a cselédeket, akikre Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is jutottak Kánaán földjére.


versetul 6

Átment Abrám a földön egészen Sikem vidékéig, Móré tölgyeséig. Akkor kánaániak voltak azon a földön.


versetul 7

Az Úr megjelent Abrámnak, és ezt mondta neki: A te utódaidnak adom ezt a földet. És Abrám oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.


versetul 8

Onnan azután a hegyvidék felé ment, Bételtől keletre, és felütötte sátrát. Bétel volt nyugatra, Aj pedig keletre; és ott oltárt épített az Úrnak, és segítségül hívta az Úr nevét.


versetul 9

Majd továbbköltözött Abrám, folyton dél felé húzódva.


versetul 10

Azonban éhség lett az országban, és Abrám lement Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy volt az éhség azon a földön.


versetul 11

Amikor közel járt Egyiptomhoz, ezt mondta feleségének, Szárajnak: Íme, tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy.


versetul 12

Azért, mikor meglátnak téged az egyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez ennek, és engem megölnek, téged pedig életben hagynak.


versetul 13

Mondd azért, kérlek, hogy a húgom vagy, hogy jó dolgom legyen miattad, és életben maradjak általad.


versetul 14

Amikor Abrám Egyiptomba érkezett, látták az egyiptomiak, hogy nagyon szép az asszony.


versetul 15

Mikor meglátták őt a fáraó főemberei, magasztalták a fáraó előtt, és elvitték az asszonyt a fáraó udvarába.


versetul 16

A fáraó jól bánt miatta Abrámmal, és lettek juhai, ökrei, szamarai, szolgái, szolgálói, nőstény szamarai és tevéi.


versetul 17

De megverte az Úr a fáraót és az ő házát nagy csapásokkal Szárajért, Abrám feleségéért.


versetul 18

Hívatta azért a fáraó Abrámot, és ezt mondta: Miért művelted ezt velem? Miért nem mondtad meg nekem, hogy ő a feleséged?


versetul 19

Miért mondtad: a húgom ő? Azért vettem feleségül. Most már, íme, itt a feleséged, vedd magadhoz, és menj el.


versetul 20

És parancsot adott a fáraó néhány embernek, hogy kísérjék ki őt, feleségével és mindenével együtt.

Capitole:


Cărți