Mózes első könyve

capitolul 20


Capitole:


versetul 1

Azután elköltözött onnan Ábrahám a déli tartományba, és letelepedett Kádés és Súr között, és Gerárban tartózkodott.


versetul 2

Ábrahám azt mondta Sáráról, a feleségéről: A húgom ő. Ezért érte küldött Abímelek, Gerár királya, és elvitette Sárát.


versetul 3

De Isten Abímelekhez jött éjjeli álomban, és azt mondta neki: Íme, meghalsz az asszonyért, akit elvettél, holott férjnél van.


versetul 4

Abímelek pedig nem illette még az asszonyt, és ezt mondta: Uram, az ártatlan népet is megölöd-e?


versetul 5

Avagy nem Ábrahám mondta-e nekem: a húgom ő? S ez is azt mondta: a bátyám ő. Szívem ártatlanságában és kezem tisztaságában cselekedtem ezt.


versetul 6

Akkor azt mondta Isten neki álomban: Én is tudom, hogy szíved ártatlanságában művelted ezt, azért én is visszatartottalak attól, hogy vétkezz ellenem; ezért nem engedtem, hogy illessed őt.


versetul 7

Most azért add vissza annak az embernek a feleségét, mert próféta ő, és imádkozni fog érted, hogy élj. Ha pedig nem adod vissza, tudd meg, hogy meghalsz minden hozzátartozóddal együtt.


versetul 8

Reggel tehát fölkelt Abímelek, és előhívta minden szolgáját, s fülük hallatára mindezeket elbeszélte, és az emberek igen megijedtek.


versetul 9

Azután hívatta Abímelek Ábrahámot, és ezt mondta neki: Mit cselekedtél velünk? És mit vétettem ellened, hogy énreám és országomra ilyen nagy bűnt hoztál? Olyan dolgokat cselekedtél ellenem, amiket cselekedni nem szabad!


versetul 10

Majd azt mondta Abímelek Ábrahámnak: Mi jutott eszedbe, hogy ezt a dolgot cselekedted?


versetul 11

Ábrahám így felelt: Bizony, azt gondoltam: nincs istenfélelem e helyen, és megölnek engem a feleségemért.


versetul 12

De valósággal húgom is, apám leánya ő, csakhogy nem az én anyámnak leánya, és így lett feleségemmé.


versetul 13

Amikor Isten kibujdostatott engem atyám házából, azt mondtam a feleségemnek: Tedd meg nekem azt a kedvességet, hogy ahová megyünk, mindenütt azt mondod rólam: A bátyám ő.


versetul 14

Akkor Abímelek vett juhokat, ökröket, szolgákat és szolgálókat, és Ábrahámnak adta, és visszaadta neki Sárát is, a feleségét.


versetul 15

Azt mondta Abímelek: Íme, előtted van országom, ahol jónak tetszik neked, ott lakjál.


versetul 16

Sárának pedig ezt mondta: Íme, ezer ezüstpénzt adtam bátyádnak, íme, az neked a szemek befedezője mindazok előtt, akik veled vannak. Így mindenképpen igazolva vagy.*


versetul 17

Könyörgött azért Ábrahám Istennek, és meggyógyította Isten Abímeleket, feleségét és szolgálóit; úgyhogy ismét szülhettek.


versetul 18

Mert az Úr erősen bezárta Abímelek háza népének méhét Sáráért, Ábrahám feleségéért.

Capitole:


Cărți