Jób könyve

capitolul 30


Capitole:


Jóbtól elfordultak az emberek


versetul 1

Most azonban kinevetnek engem, akik fiatalabbak nálam, akiknek az apját annyira sem becsültem, hogy juhászkutyáim közé soroljam.


versetul 2

Mire mentem volna kezük erejével? Hiszen életerejük odalett.


versetul 3

Ínségtől és éhségtől legyengülve a kopár földet rágják a már régen elpusztult pusztaságon.


versetul 4

Vadsóskát tépnek a bokrok mellett, és rekettyegyökér a kenyerük.


versetul 5

Kiközösítik őket, és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra.


versetul 6

Völgyek szakadékaiban kell lakniuk, a föld és a sziklák üregeiben.


versetul 7

A bokrok között kiáltoznak, bogáncskórók alatt gyülekeznek.


versetul 8

Esztelen senkiházik, akiket korbáccsal vertek ki az országból.


versetul 9

És most ezek gúnyolódnak rajtam, és köszörülik rajtam a nyelvüket.

Zsolt 69,13; JSir 3,63


versetul 10

Utálkozva húzódnak el tőlem, és nem átallnak arcomba köpni.


versetul 11

Meglazította Isten íjamon a húrt, és megalázott engem, ezért bánnak velem zabolátlanul.


versetul 12

Jobb felől csőcselék támad rám, lábamnak gáncsot vetnek, és pusztulásom útját egyengetik.


versetul 13

Ösvényemet felszaggatják, romlásomon fáradoznak, és nincs, aki megfékezze őket.


versetul 14

Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem: romba dőlt falak közt zúdulnak rám.


versetul 15

Rémület tört rám, és úgy űzte el méltóságomat, mint a szélvész; boldogságom eltűnt, mint a felleg.


Jób Istentől kér segítséget


versetul 16

Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva.


versetul 17

Éjszaka nyilallnak csontjaimban, és kínjaim nem csillapodnak.


versetul 18

Hatalmas erővel kapta el ruhámat, szorosan átkarolt derekamnál fogva,


versetul 19

és belevert a sárba; hasonló lettem a porhoz és a hamuhoz.


versetul 20

Segítségért kiáltok hozzád, de te nem válaszolsz. Ott állok előtted, de észre sem veszel.

Jób 19,7


versetul 21

Kegyetlenné váltál irántam. Erős kézzel üldözöl engem.

Jób 16,9


versetul 22

Fölemelsz, és elsodorsz a széllel, szétmállasztasz a viharban.


versetul 23

Jól tudom, hogy halálba viszel, abba a házba, ahol minden élő találkozik.


versetul 24

De a roskadozó nem nyújthatja ki a kezét? Aki veszélyben van, nem kiálthat segítségért?


versetul 25

Nem sírtam-e azért, kire nehéz napok jártak? Nem volt-e lelkem szomorú a szegény miatt?

Róm 12,15


versetul 26

Bizony, jót reméltem, de rossz következett. Világosságot vártam, és sűrű homály jött.

Ézs 59,9


versetul 27

Nyugtalanság tört rám, mely nem csillapodik; elértek a nyomorúság napjai,


versetul 28

feketén járok, de nem a nap hevétől. Fölkelek, és segítségért kiáltok a gyülekezetben.


versetul 29

A sakálok testvére lettem és a struccok társa.


versetul 30

Bőröm megfeketedett, és hámlik le rólam, csontom pedig ég a láz miatt.


versetul 31

Citerám gyászosan szól, sípom síró hangon.

Capitole:


Cărți