Jób könyve

capitolul 29


Capitole:


Jób visszagondol régi boldogságára


versetul 1

Jób folytatta beszédét, és ezt mondta:


versetul 2

Bárcsak olyan volnék, mint amilyen hajdan, mint mikor még Isten vigyázott rám!


versetul 3

Amikor mécsese világított fejem fölött, sötétben is az ő világosságánál járhattam;

Zsolt 18,29


versetul 4

mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban;


versetul 5

amikor még velem volt a Mindenható, és körülöttem voltak gyermekeim;


versetul 6

amikor lépteim tejszínben fürödtek, és mellettem a kősziklából is patakokban ömlött az olaj.


versetul 7

Amikor a városkapuhoz mentem, és elfoglaltam helyemet a téren,


versetul 8

ha megláttak az ifjak, hátrahúzódtak, az öregek pedig fölkeltek, és állva maradtak.


versetul 9

A vezető emberek a beszédben megálltak, és szájukra tették a kezüket.


versetul 10

A fejedelmek hangja elnémult, és nyelvük az ínyükhöz tapadt.


versetul 11

Aki csak hallott rólam, boldognak mondott, és aki csak látott, jó bizonyságot tett rólam.


versetul 12

Mert megmentettem a segítségért kiáltó nincstelent és az árvát, akinek nem volt támasza.

Jób 31,16


versetul 13

Az elhagyatott áldása szállt rám, és az özvegy szívét felvidítottam.


versetul 14

Igazságot öltöttem magamra, jogosságom palástként és süvegként borított be engem.

Ef 6,13


versetul 15

A vaknak szeme voltam, és lába a sántának.


versetul 16

Atyja voltam a szegényeknek, és az ismeretlen ügyét is jól megvizsgáltam.


versetul 17

Összetörtem az álnok állkapcsát, és fogai közül kihúztam a zsákmányt.


versetul 18

Azt gondoltam, hogy fészkemmel együtt halok meg, és mint a főnixmadár, sokáig élek.


versetul 19

Gyökerem a vízig nyúlik, ágaimra éjjel harmat száll.

Zsolt 1,3


versetul 20

Dicsőségem ifjú marad, akárcsak én, íjam is folyton megújul kezemben.


versetul 21

Figyelmesen hallgattak rám, elnémultak, ha tanácsot adtam.


versetul 22

Beszédem után nem szóltak tovább, szavam harmatként hullott rájuk.


versetul 23

Úgy vártak engem, ahogyan az esőt, ahogy tátott szájjal a tavaszi esőt lesik.


versetul 24

Ha rájuk nevettem, nemde bízni kezdtek, ha derűs volt az arcom, ők sem szomorkodtak.


versetul 25

Én döntöttem el, mikor mit tegyenek, és én ültem élükön; úgy laktam közöttük, mint a katonái közt a király, mint aki gyászolókat vigasztal.

Capitole:


Cărți