Az Szent Pál apostolnak levele, melyet az filippibelieknek írt

chapter 3


Chapters:

1 2 3 4


verse #1

annak utána atyámfiai, örüljetek az Úristenben. ugyanazonokról írnom tinektek, én bizony nem restellem, tinektek kediglen bátor dolog.


verse #2

távoztassátok el az ebeket, távoztassátok el az gonosz műveseket, távoztassátok el az elmetélt népet.


verse #3

mert mi magunk vagyunk az körülmetélt népek, kik lelkünkkel tiszteljük az Istent, és az Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem bízunk az testben,


verse #4

jóllehet én bízom az testben is. ha valaki egyéb láttatik bízni az testben, én inkább bízom.


verse #5

körülmetélének engemet nyolcad napon, nemzetségem szerint az Izrael népe közül való vagyok, és az Benjáminnak ágazatjából, zsidó vagyok az zsidók közül, az törvény szerint farizeus vagyok,


verse #6

Istenhez való szerelmem szerint az egyházbeli népnek háborgatója lők az törvénybeli igazulás szerint, oly valék, kit senki meg nem feddhet vala.


verse #7

de amely dolgok énnekem hasznomra valának, azokat az Krisztusért kárnak alítám.


verse #8

sőt annak felette mindeneket kárnak alítok lenni az Krisztus Jézusnak, az mi Urunknak ismeretének felséges voltáért, kiért mindeneket kárnak alíték, és úgy tartok, mint elvetett állatokat, hogy az Krisztust megnyerjem,


verse #9

és hogy őbenne olynak találtassam, ki az én megigazulásomat az törvényből nem vallom, hanem az megigazulást vallom, mely az Krisztusban való hitnek általa vagyon, mely az hitnek általa Istentől való igazulás,


verse #10

hogy megismerjem őtet és az ő feltámadásának hatalmasságát és az ő sanyarúságaiban való közös voltomat, mikoron egyenlő ábrázatú leszek az ő halálához,


verse #11

ha valamiképpen az halottaknak feltámadására juthassak,


verse #12

nemhogy megfogtam volna, amire igyekeztem, avagy immáron fogyatkozás nélkül legyek, de azután vagyok, ha megfoghatnám, miképpen az Krisztus Jézustól meg vagyok fogva.


verse #13

atyámfiai, én még nem állítom, hogy megnyertem legyen, amire igyekeztem.


verse #14

de ez egy dolgon vagyok, hogy azokat elfelejtsem, amelyeket hátrahagytam, és azokra erőlködjem, amelyek énelőttem vannak, az feltett cél szerint sietek menni az Krisztus Jézusnak általa, az Istennek mennyei hivatalának diadalmára.


verse #15

annak okáért valamennyien fogyatkozás nélkül valók vagyunk, ilyen értelemben legyünk, és ha, mit különben értetek, ezt is megjelenti jövendőre tinektek az Isten.


verse #16

demaga amit megnyertünk, arra egy igaz mutató mértékkel készüljünk, hogy egyenesség legyen miközöttünk.


verse #17

atyámfiai, egyetembe engemet kövessetek, és vegyétek jól eszetekbe azokat, akik ekképpen járnak, miképpen én tinektek például vagyok.


verse #18

mert nagy sokan járnak különben, kikről gyakorta szóltam tinektek, mostan kediglen sírván is szólok, kik az Krisztusnak evangéliumának ellenségei,


verse #19

kiknek az ő végük veszedelem, és kiknek Istenük az önnön hasuk, és kiknek az ő dicsekedésük az ő gyalázatos voltukban vagyon, kik csak ez földiekre viselnek gondot,


verse #20

mert ami nyájas életünk az mennyekben vagyon. ebből várjuk is az mi üdvözítőnket, az Úr Jézus Krisztust,


verse #21

ki más színre változtatja az mi alávaló testünket, hogy azt tegye, hogy egy ábrázatú legyen az ő megdicsőült testéhez az ő tehetsége szerint, mellyel egyebeket és mindeneket ő hatalma alá vethet.

Chapters:


Books