Az Szent János apostolnak első levele

chapter 3


Chapters:

1 2 3 4 5


verse #1

lássátok sze, minemű szeretettel lőn mihozzánk az Atyaisten, hogy az Istennek fiainak neveztessünk. ezért az világ nem ismer titeket, mert nem ismeri az Istent.


verse #2

szerelmes atyámfiai, mostan az Istennek fiai vagyunk, és míglen meg nem tetszett, ami fogunk lenni. tudjuk kediglen, hogy ha megjelenendik, hasonlatosak leszünk őhozzá, mert meglátjuk őtet állatja szerint.


verse #3

és minden, valakinek ez reménysége vagyon őbenne, megtisztítja bűneitől ő magát, miképpen az Isten is tiszta.


verse #4

minden, ki bűnt teszen, ugyanazon törvénytelenséget teszen, és az bűn is törvénytelenség.


verse #5

és tudjátok, hogy az azért jelenék meg, hogy az mi bűneinket elvenné, és bűn őbenne nincsen.


verse #6

senki nem vétkezik, ki őbenne lakozik. minden, ki vétkezik, nem látta őtet, sem nem ismerte őtet.


verse #7

fiacskáim, senki el ne hitessen titeket. aki igazságban cselekedik, igaz, miképpen az Isten is igaz.


verse #8

aki bűnt teszen, az ördögtől vagyon, mert az ördög kezdettől fogva bűnt teszen. ezért jelenék meg az Istennek Fia, hogy elbontsa az ördögnek cselekedetit.


verse #9

senki bűnt nem teszen, ki az Istentől születik, mert az ő magva őbenne marad, és nem vétkezhetik, mivelhogy az Istentől születtetett.


verse #10

ebben nyilván vannak az Istennek fiai és az ördögnek fiai. senki az Istentől nincsen, ki igazságot nem teszen, és ki az ő atyjafiát nem szereti.


verse #11

mert ez az üzenet, amelyet eleitől fogva hallátok, hogy egymást szeressétek.


verse #12

nem akképpen, mint az Káin, ki amaz gonosz állattól vala, és megölé az ő atyjafiát. de miért ölé meg őtet? mert az ő cselekedeti gonoszok valának, az ő atyjafiáé kediglen igazak.


verse #13

ne csodáljátok, én atyámfiai, ha gyűlöl titeket ez világ.


verse #14

mi tudjuk, hogy az halálról az életre hozattattunk legyen, mert szeretjük atyánkfiait. aki nem szereti atyjafiát, az halálban lakozik.


verse #15

minden, ki atyjafiát gyűlöli, gyilkos. és tudjátok, hogy egy gyilkosnak sincsen örök élete, mely őbenne megmaradjon.


verse #16

ennek általa ismerők meg az isteni szeretetet, mert az Isten az ő lelkét veté halálra miértünk, és minekünk is halálra kell vetnünk az mi atyánkfiaiért.


verse #17

akinek kediglen ez világi marhája vagyon, és látandja az ő atyjafiát, hogy szükségben él, és meg nem esik jonha rajta, miképpen lakozik isteni szeretet az olyan emberben?


verse #18

én fiacskáim, ne szeressük egymást beszéddel, se nyelvvel, hanem téteménnyel és igazsággal.


verse #19

ennek általa ismerjük, hogy az igazságtól vagyunk, és az ő színének előtte jó reménységben leszünk az mi szíveinkben.


verse #20

mert ha kárhoztat minket az mi szívünk, nagyobb az Isten az mi szívünknél, és mindeneket tud.


verse #21

szerelmes atyámfiai, ha az mi szívünk nem kárhoztat minket, bizodalmunk vagyon az Istenben.


verse #22

és valamit kérendünk, megnyerjük őtőle, mert az ő parancsolatit tartjuk, és azokat megtesszük, amelyek kellemetesek őelőtte.


verse #23

és ez az ő parancsolatja, hogy higgyünk az ő Fiának, az Jézus Krisztusnak nevében, és egymást szeressük, miképpen parancsolatot ada.


verse #24

és aki megtartja az ő parancsolatit, őbenne lakozik, és az Isten őbenne. és ennek általa tudjuk, hogy mibennünk lakozik, az ő lelkének általa, melyet minekünk ada.

Chapters:


Books