Dániel könyvének szövege

chapter 7


Chapters:


verse #1

Belsaccárnak, Babilon királyának első esztendejében Dániel fekhelyén álmodott, fejének látomásait látta. Aztán az álmot leírta, az egész dolgot elbeszélte.


verse #2

Így mondja Dániel: Éjszaka idején látomást láttam: íme, az ég négy szele felkavarta a nagy tengert s


verse #3

négy hatalmas állat szállt föl a tengerből, egyik a másiktól különböző.


verse #4

Az első oroszlánhoz volt hasonló, sas szárnyai voltak. Néztem a látomásra, egyszer csak kitépték szárnyait, fölemelték a földről, gyarló emberként lábára állították s gyönge ember szívét adták beléje.


verse #5

S íme, egy másik, egy második állat /tűnt föl/, medvéhez hasonló, amely az egyik oldalára állott. Foga között a szájában három borda volt és így szóltak hozzá: Kelj föl és egyél sok húst!


verse #6

Ennek nyomában egyszer csak egy másik állatot láttam, párduchoz hasonlót, amelynek oldalán /hátán/ négy madár-szárnya volt, továbbá négy feje volt a fenevadnak s uralmat adtak neki.


verse #7

Ezek nyomán az éjszakai látomásban láttam egy negyedik, félelmetes borzadályt keltő s igen erős állatot, melynek vasból hatalmas fogai voltak; falt, zúzott s a maradékot lábával összetiporta, mely különb volt minden állatnál, amely előtte volt, és tíz szarva volt.


verse #8

Amint a szarvak látomására figyeltem, közülök egyszerre egy másik kicsiny szarv nőtt és a korábbi szarvak közül három kitépődött. Feltűnt, hogy ezen a szarvon szemek voltak, mintha ember-szemek volnának; továbbá nagy dolgokat szóló száj.


verse #9

Láttam és egy trónust helyeztek s arra egy napjait tekintve vén ült le, kinek ruhája fehér volt, mint a hó; fejének hajszálai miként a tiszta gyapjú. Trónusa tűzlángokból állott, égő tűzből a kerekei;


verse #10

egy tűzfolyam áradva ömlött ki belőle; ezerszer ezeren szolgálnak Néki és tízezerszer tízezeren állanak Előtte. Egy bíróság ült le és könyveket nyitottak meg.


verse #11

Láttam azután, hogy ama nagy szavak hangja miatt, melyekkel a szarv dicsekedett, láttam, hogy egyszercsak megölték az állatot, a teste elpusztult és tűzzel megégették.


verse #12

Ami pedig a többi fenevadat illeti, azok uralma elveszett, de éltük ideig-óráig meghosszabbítást nyert.


verse #13

Láttam aztán éjjeli látásban, hogy az égnek felhőivel jött valaki mintha ember fia volna, jött, amíg a napjait tekintve öreghez érkezék. Odavitték eléje


verse #14

s Az, uralmat, fenséget és királyságot adott Neki, úgyhogy minden nép, nemzet és nyelv Neki szolgált. Uralma örök uralom lesz, melyet nem vesznek el; királyságát nem fogják elpusztítani.


verse #15

Nekem Dánielnek elgyöngült (elhomályosult) a szellemem a hüvelyében (t.i. a testben és lélekben, melyeknek lakója a szellem: úgy áll bennünk, mint kard a hüvelyében) s fejem látásai megriasztottak.


verse #16

Odaléptem hát az ott állók, éspedig a megbízhatók közül az egyikhez és kérdést intéztem hozzá mind e dolgok felől. Ő felelt s a következő megfejtést adta nékem:


verse #17

Ezek a hatalmas fenevadak, amelyek négyen vannak, azt jelzik, hogy a földből négy király fog fölkelni;


verse #18

mégis a Magosságosnak szentei fogják kapni a királyságot s birtokukban fogják tartani a királyságot egy korszakig s (aztán) a korszakok végső korszakáig.


verse #19

Még a negyedik fenevad felől akartam valami biztosat hallani, mely valamennyiüktől különbözött, félelmetes volt; rendkívül nagy foga vasból, körme rézből; mely evett, zúzott s azt, ami megmaradt, lábával tiporta széjjel;


verse #20

továbbá a fején lévő tíz szarv felől s egy másik (szarv) felől, mely kinőtt, úgyhogy az előbbiek közül három kiesett; éppen efelől a szarv felől, melynek szeme volt és nagy dolgokat beszélő szája s melynek alakja is nagyobbnak látszott társainál.


verse #21

Láttam, hogy ez a szarv háborút viselt a szentekkel és lebírta őket mindaddig,


verse #22

míg el nem jött a napjait tekintve Öreg; és a Magssságos szenteknek igazságot szolgáltatott; míg el nem jött a kitűzött idő s a királyságot a szentek birtokba nem vették.


verse #23

Az így szólott: A negyedik fenevad negyedik királyság lesz a földön, mely minden királyságtól különbözni fog, fel fogja falni az egész földet, le fogja tiporni és széjjel fogja zúzni azt.


verse #24

A belőle kinövő tíz szarv azt jelenti, hogy magából abból a királyságból tíz király támad; utánuk pedig egy másik támad s az más lesz, mint az előbbiek; három királyt azonban le fog törni.


verse #25

Káromlásokat fog szólni a Magasságos ellen s a Magasságos szentjeit meg fogja semmisíteni; szándékában lesz, hogy megváltoztassa az időket és a törvényt s azok kezébe adatnak időre, időkre, és félidőre.


verse #26

De ítélőszék ül össze s uralmát elveszik, hogy végleg elpusztuljon és eltöröltessék.


verse #27

Az ég alatt levő összes országoknak királyságát, uralmát és nagyságát pedig által fogják adni a Magasságos szentjei népének s e nép királysága örök királyság lesz; minden uralom neki szolgál és neki engedelmeskedik majd!


verse #28

A tudósításnak ezzel vége! Engemet, Dánielt igen megriasztottak gondolataim, arcom fénye elhalványodott; de a tudósítást megőriztem szívemben!

Chapters:


Books